A Ferencváros elnöke a szurkolói ankéton beszélt még Pascal Jansenről, Dejan Sztankovicsról, a Gazpromról, de Dibusz Dénes ajánlatai is szóba kerültek.
„Kedden már kiszedik a varratokat, majd jön három hét rögzítő, addig is jegelni, finoman tornáztatni kell a lábamat. Ezután kezdődhet a gyógytorna – Hajdu Attilával végzem majd, megbízom benne, ő már le is vezette papíron, hogyan alakulhat a visszatérésem, ha minden rendben zajlik.”
Ha esetleg valaki nem tudná (bizonyára nagyon kevesen vannak): az eddigi akadályokat a Debrecen, az MTK-Hungária, a REAC és a Ferencváros vette sikerrel, s hozzájuk most a ZTE csatlakozott.
Ha látni akarja a Borsodi Terembajnokság szombati mérkőzéseinek krónikáját és a csoport végeredményét, illetve a vasárnapi programot, klikkeljen a képre!
,,A klub jelenlegi kusza helyzetéhez igazodva azt is mondhatnám, számunkra az volt a legfontosabb, hogy egyetlen futballistám se fázzon meg az idei első szabadtéri meccsünkön" mondta Tornyi Barnabás.
Ötödik és hatodik felkészülési mérkőzését játszotta szombaton a Videoton futballcsapata. Nem tévedés: Bicskei Bertalan vezetőedző két részre osztotta a keretét...
Ezúttal az NB I B-s REAC volt az Újpest ellenfele a Megyeri úti műfüves pályán. Szabó András vezetőedző a héten elvégzett erőnléti tréningek után ezúttal főként a letámadást gyakoroltatta játékosaival.
Miként a terembajnokságban, szabadtéren is Nyíregyházán mutatkozott be a Debreceni VSC, s az NB II-ben szereplő Kertváros elleni felkészülési találkozón máris botlott.
Szombat:ZTE-Hévíz 2-2G.: Sabo, Nagy L., ill. Buza, TsupikSopron-Bük 0-2G.: Körösi, MihaleczBük-Hévíz 0-3G.: Tsupik, Szabó B., FonnyadtZTE-Sopron 3-1G.: Sabo, Szamosi, Kenesei, ill. BauszZTE-Bük 6-3G.: Nagy L. (2), Egressy, Sabo, Vincze O. (2), ill. Mihalecz (2), KecskésHévíz-Sopron 2-1G.: Fonnyadt, Czafit, ill. PintérDöntős: ZTE