Az már önmagában megér egy misét, hogy miért a sokakat nem érdeklő, Atlético Madrid elleni spanyol Szuperkupa-elődöntő váltotta ki a pánikot a barcelonai vezetőségben, és miért nem a Roma vagy a Liverpool elleni kínos Bajnokok Ligája-fiaskó, esetleg a Valencia elleni vesztes kupadöntő – ezek után ugyanis senki sem tiltakozott volna, ha nyáron kirúgják Ernesto Valverde vezetőedzőt, akivel mindkét idényében bajnokságot nyert a jelenleg is éllovas csapat.
Nem mintha sokan visszasírnák majd a szakembert, de az idény ezen szakaszában meglepő a menesztése, az utódkeresés pedig már-már tragikomikus kapkodásnak tűnik, márpedig a Barcelona válaszúthoz érkezett, rohamosan közeledik egy korszak elhúzódó(nak tűnő) lezárása.
Az elmúlt napok fő kiszemeltjévé váló Xavi érkezését támogatók azzal érveltek, az al-Szadd edzőjének vérében van a barcelonai stílus, amelynek ő volt az egyik emblematikus alakja. Játékos-pályafutása tisztelet ébreszt a futballistákban, és egyébként is, Josep Guardiola is csak egy idényt töltött a Barcelona B élén, tehát az edzői tapasztalatlanság sem lehet kifogás.
Azért érdemes megjegyezni, Guardiola kinevezése először 2007-ben vetődött fel, Joan Laporta, a Barcelona akkori klubelnöke pedig a következő januártól kezdve kiemelten figyelte a B-csapatot, februárban egy vacsorán elbeszélgetett az edzővel, akinek májusban ajánlotta fel az állást. A vezetők eközben több jelölt kizárása után José Mourinhót is meginterjúvolták, de végül nem mellette döntöttek.
Akkor még ezek ismeretében is joggal nevezhettük kockázatosnak Guardiola kinevezését, de láthatjuk, nagyon is átgondolt lépés volt.
Ettől még a jövőben Xaviból is lehet barcelonai sikeredző, de nagyon úgy tűnik, a barcelonai vezetőség „beijedt”, és tervezgetés helyett gyorsan felajánlotta a munkát neki azzal a kitétellel, hogy napokon belül választ kellett adnia.
Az is sokatmondó, hogy miután a korábbi középpályás nemet mondott (egyelőre), több, eltérő stílust képviselő edző nevét dobták be, ez is mintha arra utalna, hogy nincs konkrét elképzelése a klubnak arról, milyen irányba induljon (hétfő estére aztán meglett a megoldás – a szerk.). A Neymar váratlan távozása utáni pánikszerű költekezés – és a nyári furcsa visszacsábítási kísérlet – ugyanezt támasztja alá.
Ez a fajta szerencsétlenkedés persze nem újszerű, az embernek gyakorta az az érzése, a Barcelona legnagyobb ellensége a Barcelona. Azt pedig csak mellékesen jegyezzük meg, az elmúlt napok színjátéka a nyilvánosság előtt zajlott, ez a fajta nyílt edzőkeresés pedig finoman szólva is udvariatlan Valverdére nézve.
A Barcelona előszeretettel hangoztatott mottója, hogy „több mint egy klub” – sok szempontból azonban pontosan ugyanolyan, mint a többi.