Barcelona: Dembélével együtt Kessié is Párizsba utazott!

Vágólapra másolva!
2023.08.04. 09:40
null
Távozik a duó (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Paris Saint-Germain 50 millió euró ellenében szerződteti Ousmane Dembélét az FC Barcelonától. A francia válogatott szélsővel tartott Párizsba egy szintén búcsúzó csapattársa, Franck Kessié is.

Nem tetszett az FC Barcelona vezetőinek, hogy Ousmane Dembélé elfogadta a PSG ajánlatát: a francia szélső legjobb barcelonai évében bruttó 30 millió eurót keresett, a gyengébb formája idején is kiállt mellette a klub, most meg gyakorlatilag csak 27 millió euróért távozott, az ötvenmillió eurós kivásárlási ár többi része a játékosé és az ügynökéé, Moussa Sissokóé.

A spanyol médiában felmerült, hogy a játékos lemondana a maga részéről a Barca javára, a PSG pedig meglepő módon hajlandó felfelé (!) alkudni az 50 millióból, ha a katalánok belemennek egy többéves részletfizetésbe.

A PSG hétfőn hivatalosan, még időben tájékoztatta a Barcát, az összeget vasárnapig kell elutalnia, egy összegben – a kivásárlási ár és annak felosztása Dembélé fizetésének évi bruttó 20 millióról 12 millióra csökkentésének a fejében került bele a szerződésbe. Most Párizsban 2028-ig írhat alá, és annyit keres majd ott nettóban, mint Spanyolországban bruttóban.

A katalán Sport szerint a Barcelona vitatja az 50 millió felosztását, a klub szerint bizonyos feltételeknek teljesülniük kellett volna a játékos számára kedvező arányhoz, és ha kell, készek bíróságra menni…

Dembélét 2017-ben igazolta át az FC Barcelona, mindenestől 300 millió eurójába került a játékos megszerzése, az aláírási pénze, ügynöki díjai, fizetése és a bónuszok, mindezért Dembélé 185 mérkőzésen szerzett 40 gólt és adott 43 gólpasszt.

 

Szárnyra kaptak olyan hírek, hogy Dembélé barcelonai búcsúbulijára csak egy ember ment el, Franck Kessié – a pletyka alapja az lehetett, hogy mindkét játékos Párizsba utazott, csak éppen Kessié orvosi vizsgálatra, ugyanis 15 millió euróért megveszi őt a szaúdi Al-Ahli.

A játékos nettóban évi 20 millió eurót fog keresni, ez a mostani bérének ötszöröse, a szerződése négy évre szól. Az aláírási pénze most 5 millió euró, bruttóban.

Az eseuro.com értesülési szerint Dembélé és testvére egy étteremben együtt vacsorázott Kessiével, akivel jó kapcsolatot ápoltak az előző idényben.

Időközben kiderült, hogy a Botafumeiro étteremben futottak össze.


Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az FC Barcelona következő célpontja Joao Cancelo, Joan Laporta nagy álma pedig Bernardo Silva megszerzése, de ez utóbbi a jelenlegi anyagi helyzetben lehetetlen.

A Sport szerint a párizsiak felajánlottak a Barcának, hogy kölcsönadják az 50 millió euró fejében Neymart, de erre Xavi nemet mondott.

 

Legfrissebb hírek

Így folytatják a BL-ben – az elődöntő menetrendje

Bajnokok Ligája
7 órája

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
19 órája

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
22 órája

„Donnarummának elképesztő védései voltak” – a harmadik angol gólt szerző Ezri Konsa a PSG remeklő kapusáról

Bajnokok Ligája
Tegnap, 0:16

Nagyot küzdött az Aston Villa, ám nem tudta megfordítani a PSG elleni BL-párharcot

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 22:52

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 22:50

Rém kellemetlen – rossz sorozat himnuszát játszották Birminghamben

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 21:20

Robert Lewandowski a Dortmund ellen: 28 meccs, 29 gól

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 09:33
Ezek is érdekelhetik