Barcelona: Messi jogi lépésekre készül szerződésének kiszivárgása miatt

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.31. 13:25
null
Áll a bál Barcelonában (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, a Yahoo Sports a spanyol El Mundóra hivatkozva beszámolt Lionel Messi és az FC Barcelona között köttetett szerződés anyagi részleteiről. Erre reagálva, a katalán RAC1 rádió információja szerint az argentin klasszis jogi lépésekre készül a spanyol lappal szemben.

 

Lionel Messi 2017-ben hosszabbította meg a szerződést az FC Barcelonánál, aminek értelmében több mint félmilliárd eurót (555 237 619 euró – átszámolva nagyjából 200 milliárd Ft) tehet zsebre négy év alatt, mely összegből a hírek szerint 92 százalék teljesítésre került. Erről elsőként a spanyol El Mundo írt vasárnapi számában, amely felvetette a katalán klub korábbi elnökének, Josep Maria Bartomeunak a felelősségét is a szerződéskötésben.

 


 

 


 

Samuel Marsden újságíró szerint a Barcelona tagadta, hogy kiszivárogtatták volna a részleteket, ezért a klub kész jogi lépéseket tenni az El Mundóval szemben – olvasható a Football Espana oldalán.

 


 

Messi állítólag dühös a szerződés részleteinek kiszivárgása miatt, és arra készül, hogy a következő napokban bejelentse jövőjéről szóló döntését. A Don Balón úgy tudja, a katalánok csapatkapitánya korábban jelezte: ha további részletek vele vagy a családjával kapcsolatban napvilágot látnak, akkor bejelenti távozási szándékát.

Legfrissebb hírek

Focialista történetírás – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája

Gyászol a Barcelona, elhalasztják az Osasuna elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
12 órája

La Liga: Nikitscher végig a pályán volt, a Valladolid kikapott Valenciában

Spanyol labdarúgás
12 órája

Euroliga-győzelemmel tette emlékezetessé 100. születésnapját a tabella első helyezettje

Kosárlabda
2025.03.07. 23:27

Carlo Ancelotti: Nem én fogom eldönteni, hogy mikor ér véget a kalandom a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.03.07. 13:00

Ízléses? Szmokingban és csokornyakkendőben hódított a divatdiktátor ecuadori futballedző – Fotók

Minden más foci
2025.03.07. 11:28

Itt a vége, befejezte pályafutását az Európa-bajnok spanyol csatár

Spanyol labdarúgás
2025.03.06. 14:37

Labdarúgás: ötnapos edzőtábor vár az U19-es válogatottra

Utánpótlássport
2025.03.06. 13:20
Ezek is érdekelhetik