Öt válogatott mezében – Kubala-sorozat, 6. rész

A játékosként sikert sikerre halmozó Kubala edzőként negyedszázadon át nem tudott maradandót alkotni, de amikor az 1992-es olimpia előtt kinevezték a spanyol ötkarikás csapat másodedzőjévé, úgy érezte, most újra övé lehet a pillanat. Hiszen a játékokat imádott Barcelonájában rendezték, ahová újra és újra visszahúzta a szíve.

A Vicente Miera irányította, mások mellett Pep Guardiolát és Luis Enriquét is felvonultató spanyol együttes kapott gól nélkül jutott be a döntőbe, amelyet a Camp Nou 95 ezer nézője előtt Lengyelország ellen 3–2-re meg is nyert. Spanyolország először lett labdarúgásban olimpiai bajnok, és senki sem vitatta Kubala érdemeit a sikerben.

Úgy érezhette, ezzel a történelmi diadallal kárpótolta őt az élet mindenért, amit elvett tőle a válogatottaknál. Hiszen miközben klubjátékosként minden idők egyik legnagyobbja volt, a válogatottakban mintha átok ült volna rajta. Pedig három ország, továbbá egy tartomány és egy kontinens válogatottjába is bekerült kalandokban bővelkedő pályafutása során.

Elsőként Csehszlovákia címeres mezét viselte. A pozsonyi Slovan játékosaként, szlovák felmenői révén kapta meg az állampolgárságot és nyomban meg is hívták a Jirí Pichler által irányított válogatottba. Hat mérkőzés jutott neki a csehszlovákoknál, de mind barátságos találkozó volt. Egyiken sem szenvedett vereséget a csapata, egy döntetlen mellett öt győzelmet ért el. Négy gólt szerzett, a lengyelek és a románok ellen duplázott.

A csehszlovák katonai behívó miatt 1948-ban visszatért szülővárosába, Budapestre, és a Vasas labdarúgója lett. Gallowich Tibor volt az angyalföldiek edzője, aki egyben a szövetségi kapitányi tisztséget is ellátta, és nyomban meg is hívta Lacit a nemzeti csapatba. Ő azonban csupán fél évig maradt a Vasasban, mielőtt újra nekivágott a nagyvilágnak, és hivatalos tétmeccs megint nem jutott neki: két Balkán-kupa-összecsapás (Albánia 0:0, Románia 5:1) után egy barátságos mérkőzésen játszott Szófiában (1:0-ra nyertek a bolgárok). A magyar válogatott mezében Kubala nem szerzett gólt, és nem szerepelhetett nagy tornán, de együtt futballozott a budapesti kölyökválogatottból már jól ismert Puskás Ferenccel, továbbá Kocsis Sándorral, Deák Ferenccel, Szusza Ferenccel és Hidegkuti Nándorral. De az 1952-ben Helsinkiben olimpiai bajnokká avanzsáló, 1953-ban az „évszázad mérkőzésén" Angliát a Wembleyben 6:3-ra legyőző és 1954-ben Bernben világbajnoki döntőt játszó Aranycsapatban már nem kaphatott helyet Kubala – ő akkor már spanyol válogatott volt. Belegondolni is kegyetlen, hogy miközben a magyar futballnak ezekben az években olyan csatárai voltak/lehettek volna, mint Kubala, Sándor Károly vagy az Internazionáléval olasz bajnok és gólkirály Nyers István, az elbukott vb-döntőben Tóth Mihály kezdett balszélsőként és Czibor Zoltán játszott kényszerből jobbszélsőt...

Az ország elhagyása miatt az MLSZ által a FIFA-tól kicsikart kétéves eltiltás letelte után már a Barcelona sztárjaként lett spanyol válogatott 1953-ban, az Argentína ellen Buenos Airesben 1:0-ra elveszített mérkőzésen. Noha nem lehetett ott a Sebes-csapatban az 1953. november 25-i londoni 6:3-on, jó egy hónappal korábban pályára lépett a háromoroszlános válogatott ellen a brit futballszentélyben – méghozzá az Európa-válogatott megbecsült tagjaként. Október 21-én ünnepelte az angol szövetség fennállásának 90. évfordulóját (amelynek apropóján meghívták a Wembleybe a magyar válogatottat is november végére), és a gálameccsen a házigazda csapat ellenfele a többek között Gerhard Hanappit, Giampiero Bonipertit, Gunnar Nordahlt vagy Kubalát is felvonultató Európa-válogatott volt. Kubala kétszer is bevette Gil Merrick kapuját, mégsem mondhatta el magáról, hogy tagja volt az Angliát elsőként legyőző nem brit csapatnak, mert az utolsó percben Alf Ramsey tizenegyesből egyenlített, beállítva a 4:4-es végeredményt – így viszont egy hónappal később az Aranycsapaté lehetett ez az érdem.

Első válogatott tétmérkőzését 1954 márciusában játszotta, amikor is vb-selejtezőn Spanyolország 1:0-ra kikapott Törökországban. Hiába nyerte meg a párharc első meccsét 4:1-re a „vörös fúria", akkoriban még nem számított a gólkülönbség, hanem mindent eldöntő harmadik mérkőzésre került sor Rómában. Ezt a meccset azonban Kubala kénytelen volt kihagyni, mert a spanyol szövetség a FIFA-tól kapott egy levelet, amelyben az állt, hogy a nemzetközi szövetség nem engedélyezi a magyar származású játékos újabb pályára lépését spanyol színekben. Az ibériaiak nem merték megkockáztatni a játékát, a mérkőzés 2:2-re végződött, és az akkori szabályok értelmében a vb-szereplésről sorsolás döntött – Törökország javára. Ráadásul később kiderült, hogy a FIFA semmilyen levelet sem írt a spanyoloknak, az egész egy olasz csibész, Luigi Franco Gemma trükkje volt...

A következő, 1958-as vb előtt már nagyon fogadkoztak a spanyolok, hogy a Francisco Gento, Alfredo Di Stéfano, Luis Suárez, Kubala csatársornak senki sem tud majd ellenállni. Csakhogy a spanyol csapat a selejtezőben odahaza fontos pontot hullatott el Svájc ellen (2:2), így hősünk megint lemaradt a vb-ről. Csakúgy, mint az első, 1960-as Európa-bajnokságról: a franciaországi négyes döntőhöz a Szovjetunió elleni párharcon kellett volna túljutni, de a meccsekre sor sem került, mert Franco tábornok nem engedélyezte, hogy a spanyol játékosok a gyűlölt kommunista ország földjére lépjenek, így az UEFA nem tehetett mást, kizárta Spanyolországot. Az 1962-es chilei vb-re aztán már kijutott a spanyol együttes, Puskás is bíbor-arany mezt húzott, ezúttal viszont egy fránya sérülés miatt Kubalát be sem tudta nevezni a spanyol szövetség. A Barcelonától éppen ekkor távozó „Kuksi" ezek után visszamondta a válogatottságot is, a klubjában a gólokat számolatlanul szerző csatár így nagy válogatott világversenyen soha nem tudta megmutatni a képességeit. És a sorsnak már csak ilyen kegyetlen tréfái vannak: a következő nagy tornát, az 1964-es Eb-t már megnyerte Spanyolország – nélküle.

A válogatottaknál elszenvedett kudarcokért spanyol szövetségi kapitányként – 1969-ben nevezték ki – próbálta magát kárpótolni. De az átok tovább élt. Noha másfél évig veretlen volt vele a csapat, a sorozat éppen a Szovjetunió elleni Eb-selejtezőig tartott, így az 1972-es belgiumi tornáról lemaradtak a spanyolok. Az 1974-es vb-selejtező során Spanyolország és Jugoszlávia ugyanannyi ponttal és ugyanolyan gólkülönbséggel végzett a csoportjában, a mindent eldöntő pótselejtezőt pedig a „plávik" nyerték meg 1–0-ra. Az 1976-os Eb előtt ismét az utolsó akadályon akadt fenn a Kubala-csapat, a négyes tornára jutástól az NSZK ütötte el. Ebben az évben olimpiát is rendeztek Montrealban, a spanyol együttes is ott volt, de a Brazíliától és az NDK-tól elszenvedett vereség után már indulhatott is haza.

A pechszéria sem tarthat örökké, 1978-ban Kubalának sikerült az, ami harminc éven át egyszer sem: kijutott egy világbajnokságra! Argentínában azonban a továbbjutás a csoportból már nem jött össze, Ausztria és Brazília mögött csak harmadik lett Spanyolország. Az 1980-as olaszországi Eb hasonló forgatókönyv szerint íródott az ibériaiaknak: a kvalifikáció sikerült, de a három csoportmeccsen szerzett egy pont édeskevés volt. Kubala napjai megszámláltattak spanyol szövetségi kapitányként. Sikertelenség ide vagy oda: sem azelőtt, sem azóta nem irányított még magyar edző egy válogatottat megszakítás nélkül tizenegy évig. És ami szintén kuriózum: Kubala spanyol kapitányként szembekerült az összes válogatottal, amelynek mezét korábban ő maga is viselte. A magyar együttessel először 1972. január 12-én mérkőzött meg Madridban (1–0 a spanyoloknak), majd 1977. március 27-én Alicantében (1–1). Összesen 68 meccsen irányította a spanyol nemzeti csapatot, ez egészen 2013-ig országos rekord volt, amíg Vicente del Bosque meg nem döntötte.

És hogy teljes legyen a kép: 1954 és 1993 között különböző gálamérkőzéseken négyszer pályára lépett Katalónia válogatottjában (négy gólt szerezve), a futballnak pedig 1995-ben Paraguay leköszönő szövetségi kapitányaként intett búcsút.