La Liga: újra összeáll az Aubameyang, Dembélé páros, ezúttal Barcelonában

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2022.01.31. 23:01
null
A nagy páros (Fotó: AFP)
Az FC Barcelonánál folytatja karrierjét Pierre-Emerick Aubameyang. Az Arsenal támadója átesett az orvosi vizsgálatokon, majd megegyezett a Barcelona vezetőségével, egykori dortmundi csapattársa pedig bejelentette: marad még egy ideig. 

Az FC Barcelonához igazol Pierre-Emerick Aubameyang, a támadót ingyen elengedi el az Arsenal.

A futballista a katalán Sport értesülései szerint egy fél évre ír alá, egyéves hosszabbítási opcióval, amelyet ha nem léptet érvénybe a Barca, a klubnak kárpótlást kell fizetnie.

Az Arsenalnál a 32 éves játékosnak az előző év végén megromlott a viszonya Mikel Arteta vezetőedzővel, aki fegyelmi vétség miatt a csapatkapitányi karszalagtól is megfosztotta a labdarúgót. A londoniaknál december eleje óta keretbe sem került a csatár, ám mivel az éves fizetése 19 millió euró volt, így igyekeztek neki új klubot találni.

Ugyan az átigazolási időszak utolsó napján, hétfő délután még nagyon távol álltak egymástól a klubok elképzelései, kora este Aubameyang átesett az orvosi vizsgálatokon, majd megegyezett a Barcelona elnökével, Joan Laportával.

A legújabb hírek szerint technikailag úgy oldják meg az átigazolást, hogy Aubameyang felbontja a szerződését a londoniakkal, majd mint egyesület nélküli játékos aláír a Barcához.

Ousmane Dembélé nem igazolt el sehová sem a télen, marad nyárig, amikor is lejár a szerződése. A Barca vezetősége hétfőn új, évi 14 millió eurós fizetésről szóló ajánlatot tett neki és a menedzserének.

Amikor még...

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40

„Remontada lefordítva: vereség a Bernabéuban” – mémválogatás a Real Madrid búcsújáról

Minden más foci
2025.04.17. 14:24

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 13:35

„Egy dolog nem fordítani, egy másik dolog meg sem próbálni” – nemzetközi sajtóvisszhang a Real Madrid kiesése után

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 12:16

„Tisztelet jár ennek a csapatnak” – Jorge Valdano a Real Madrid BL-kiesése után

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 11:46

Müller utolsó müncheni BL-mérkőzésén beérte Messit; Viníciús Júnior a legeredményesebb madridi brazil

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 11:41

Lucas Vázquez: Az Arsenal védekezni jött, az első félidőben gyakorlatilag semmit sem csináltak

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 07:15

Courtois: Most nincs olyan tipikus csatárunk, mint Joselu

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 00:27
Ezek is érdekelhetik