Ki a legszexisebb magyar fitmodell - szavazás, harmadik negyeddöntő

Vágólapra másolva!
2012.10.15. 16:49
Címkék
A Sportszelep szavazást indít az október 20–21-i, jubileumi X. Fitparádé előtt. A tavalyi verseny legjobbjai csapnak össze, a nyolc lány kieséses rendszerben küzd a továbbjutásért. A harmadik negyeddöntőben Regős Lili és Tikos Kitty indul, szavazni október 17-ig lehet! Melyikük a szexibb fitmodell? Döntse el!

REGŐS Lili
Mindent vitt a tavalyi Fitparádén. A 170 centi alattiak versenyének megnyerésével került be az összevetésbe, és ott is őt látta a zsűri a legjobbnak. Az itt látható képek alapján nyugodt szívvel állítjuk, hogy igazságos végeredmény született… Lilinek az átlagnál kevesebb gondja van a diétával, könnyen hozza a formáját, így kevésbé viseli meg az idegrendszerét és talán a testét is egy-egy nagy versenyre való felkészülés, és sok energiája marad a színpadi jelenlét tökélesítésére. A nyíregyházi lány tinédzserként a korábbi válogatott futballista Bodnár László barátnője volt – de hát ő maga is válogatott szépség!REGŐS Lili
Mindent vitt a tavalyi Fitparádén. A 170 centi alattiak versenyének megnyerésével került be az összevetésbe, és ott is őt látta a zsűri a legjobbnak. Az itt látható képek alapján nyugodt szívvel állítjuk, hogy igazságos végeredmény született… Lilinek az átlagnál kevesebb gondja van a diétával, könnyen hozza a formáját, így kevésbé viseli meg az idegrendszerét és talán a testét is egy-egy nagy versenyre való felkészülés, és sok energiája marad a színpadi jelenlét tökélesítésére. A nyíregyházi lány tinédzserként a korábbi válogatott futballista Bodnár László barátnője volt – de hát ő maga is válogatott szépség!

Regős Lili (Fotó: Végh Zoltán)
Regős Lili (Fotó: Végh Zoltán)
Regős Lili (Fotó: Végh Zoltán)
Regős Lili (Fotó: Végh Zoltán)
Regős Lili (Fotó: Végh Zoltán)
Regős Lili (Fotó: Végh Zoltán)
Regős Lili (Fotó: Végh Zoltán)
Regős Lili (Fotó: Végh Zoltán)

 

TIKOS Kitty
A másik oldalon a legutóbbi Fitparádé 165 cm felettiek második legjobbja, a Képes Sport különdíjasa, „Nagykanizsa szépe” indul harcba ebben a negyeddöntőben a továbbjutásért, szóval ez az összecsapás Kelet és Nyugat küzdelme. Azért elsősorban persze két elbűvölő lányé. A fitmodell olyan sportág, amiben az arányosan kidolgozott test mellett nagy szerepe van a ruhának, a sminknek, a mozgásnak, a bájnak – a kisugárzásnak. Kitty hajának látványába órákig beletemetkezne az ember, nem? Ezzel mondjuk nem azt akarjuk mondani, hogy más testrésze ne érdemelné meg a figyelmet; igazán nívós ütközet ez a Kelet–Nyugat-gála!

 

Tikos Kitty (Fotó: Végh Zoltán)
Tikos Kitty (Fotó: Végh Zoltán)
Tikos Kitty (Fotó: Végh Zoltán)
Tikos Kitty (Fotó: Végh Zoltán)
Tikos Kitty (Fotó: Végh Zoltán)
Tikos Kitty (Fotó: Végh Zoltán)
Tikos Kitty (Fotó: Végh Zoltán)
Tikos Kitty (Fotó: Végh Zoltán)

 


SZAVAZÁS

Ki a legszexisebb magyar fitmodell? - harmadik negyeddöntő

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

 

Legfrissebb hírek

A legjobbkor pörgött fel a Real Madrid, sorozatban negyedszer is nyert a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
1 perce

Szombati sportműsor: NB I-es forduló; a csúcsligákból képernyőn a Bayern, a Real, az Atlético és a Juve

Birkózás
4 perce

Bernd Storck: A 2016-os Eb gyönyörű utazás volt; Szabics Imre: Megígértem apámnak…

E-újság
4 perce

Óda a zsenihez – Csinta Samu publicisztikája

Spanyol labdarúgás
19 perce

Két összeillő ember – Kovács Erika jegyzete

Téli sportok
19 perce

Műkorcsolya-vb: huszonnegyedik lett a ritmustáncban a magyar jégtáncos kettős

Téli sportok
50 perce

A játékosok előtt, az öltözőben közölték Rosta Miklósék edzőjével, hogy távoznia kell

Kézilabda
59 perce

Négy gól a Lyon ellen, száguld a Bajnokok Ligája felé a Strasbourg

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik