A NOB és a konzervativizmus

Sokan felháborodtak, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság bejelentette az új versenyszámokat. A magyarok számára fontos kajak-kenu programját az extrém szlalom kajak-kenu kedvéértszűkítik, már felvételt nyert Tokióra a hullámlovaglás, a gördeszka és a falmászás, Párizsban pedig bekerül melléjük a bréktánc is, miközben olyan sportágak, mint azöttusavagy a birkózás, folyamatosan pengeélen táncolnak és ciklusról ciklusra már-már a felismerhetetlenségig módosítgatják a szabályaikat, hogy minél inkább megfeleljenek a NOB és a média elvárásainak.szűkítik, már felvételt nyert Tokióra a hullámlovaglás, a gördeszka és a falmászás, Párizsban pedig bekerül melléjük a bréktánc is, miközben olyan sportágak, mint azöttusavagy a birkózás, folyamatosan pengeélen táncolnak és ciklusról ciklusra már-már a felismerhetetlenségig módosítgatják a szabályaikat, hogy minél inkább megfeleljenek a NOB és a média elvárásainak.

Ennyire sutba dobná a NOB a tradíciókat, az értékeket, és mindent a médiának és a pénznek rendelne alá?

Éppen ellenkezőleg.

A sport világában a NOB a legkonzervatívabb szervezet, amely az olimpiai program kialakításakor is foggal-körömmel ragaszkodik a hagyományokhoz, a játékok történelmi múltjához.

Ha nem így lenne, akkor már régen nem beszélhetnénk arról, hogy mondjuk az öttusa vagy a kajak-kenu maradjon-e, maradhat-e az olimpián: már legalább húsz éve mentek volna a levesbe. Az, hogy ez nem így lett, csakis a NOB tradíciók melletti kitartásának köszönhető.

Nem az az érdekes, hogy a NOB is igyekszik alkalmazkodni az átalakuló világhoz, hanem az, hogy ezt milyen lassan, mértékkel, „fontolva haladó” módon teszi.

Nem mellesleg, ezzel a tradicionizmussal a NOB egyben életben is tart jó pár sportágat: a fent említett sportágak szinte azonnal lehúzhatnák a rolót, ha lekerülnének az olimpia programjáról. A teljes létük, támogatásaik, bázisuk mind-mind arra épül, hogy négyévente az olimpián szerepelnek. A köztes időszak, a világ- és Európa-bajnokságok csak az olimpiai kvalifikációról és az aktuális játékokra való felkészülésről szólnak, önmagukban majdhogynem értéktelenek, mint ahogy maguk a sportágak is azzá válnának olimpia nélkül. Ez óriási felelősséget ró a NOB-ra a program kialakításakor.

Jó tudni, hogy az olimpiai bevételek sportági szövetségeknek járó részét a NOB egy saját kategorizálás alapján végzi el, amelyben öt csoportra osztja a sportágakat a televíziós nézettség, egyéb népszerűségi mutatók (pl. online követés) és a tagszervezetek száma alapján. A legalsó két kategóriában található az öttusa, a kajak-kenu és a birkózás mellett többek közt a vívás és a kézilabda(!) is.

A Bizottság azonban szemlátomást igyekszik úgy egyensúlyozni a program összeállításakor, hogy ne „nyírjon ki” teljes sportágakat, inkább mindenki húzza kicsit össze magát, hogy az újonnan érkezők elférjenek. Ne felejtsük el, hogy a második világháború óta még egyetlen teljes jogú – azaz nem csak bemutatóként részt vevő – sportág sem került ki végleg a programból! (A baseball és a softball „pihent” két ciklust Peking után, de Tokióban újra színre lépnek.) Ennek egyenes következménye, hogy túlzsúfolttá vált az olimpia, sok sportágban kell meghúzni a versenyszámok mennyiségét, összevonni például súlycsoportokat stb. (Még a fent említett kategorizálásban az első, legértékesebb csoportba tartozóatlétika sem kivétel.) Ezeket a megszorításokat tovább fokozzák a férfi–nő arány kiegyenlítéséért folytatott átalakítások.

Apropó, nők: ne csak a feminizmusra meg a gendertémára gondoljunk, amikor a nők versenyszámait próbálja pozitívan diszkriminálni a NOB. A potenciális fogyasztók fele nő, és az olimpiai szponzorok termékeit, azaz a kólát, a gyorséttermi hamburgert meg a többit még mindig elsősorban nők veszik meg a gyerekeknek – muszáj az ő érdeklődésüket is minél jobban fokozni.

(És persze a mostani, kajak-kenus panaszok mellett gondoljunk azokra a versenyszámokra, ahol mi, magyarok is lelkesen fogadtuk a bővítést: a női párbajtőr például csak 1996-ban, Atlantában lett része az olimpiai programnak, azóta London kivételével minden játékokon nyertünk benne egyéni érmet, köztük három aranyat.)

De visszakanyarodva az első mondathoz, nem lehet már úgy írni-beszélni az olimpiáról, hogy ne merülne fel a kérdés, lesznek-e játékok jövő nyáron Tokióban. A NOB ugyan határozottan állítja, hogy igen, de így volt ez az év elején is, amikor az utolsó pillanatigelleneztéka halasztást – aztán hivatalosan isbejelentettékazt. Az olimpia elképesztő szervezési-infrastrukturális-üzleti méretei mellett részben éppen a fent említett hagyománytisztelet, konzervativizmus miatt történt, hogy annyi ideig húzták a dolgot, nem akarták meglépni azt, amit más szervezetek már hamarabb megtettek. Komoly nemzetközi szerződések kötötték és kötik persze a NOB és a japán szervezők kezét, de tudjuk, hogy ember által kötött szerződést ember tud módosítani is, főleg olyan extrém helyzetben, amilyenben most vagyunk. (A Harry Potter-történetekben szerepel a megszeghetetlen eskü, amelyet – nem meglepő módon – nem lehet megszegni, de a valódi világban ez sokkal könnyebben megy.)

Nem mellesleg, egyfriss felmérésszerint a japánok többsége is inkább az újabb halasztás vagy a teljes törlés mellett döntene – az viszont biztos, hogy jövő tavaszig ebben nem lesz hivatalos döntés, a NOB az utolsó pillanatig ki fog várni, hogy minél több információ álljon rendelkezésre. Legkésőbb márciusban azonban dönteni kell.

Boldog karácsonyt, békés és egészséges új évet mindenkinek!

#viseljmaszkot