Nyerjen BL-t a Juventus?

Voltak ugyanis már korábban is hasonló kívánságaim a BL kapcsán: tavaly aParis Saint-Germain, tavalyelőtt szintén aJuventustneveztem meg, leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy bárki nyerhet, csak ne a Real Madrid, Barcelona, Bayern München hármas – és ezt most a torinóiak érhetik el.Paris Saint-Germain, tavalyelőtt szintén aJuventustneveztem meg, leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy bárki nyerhet, csak ne a Real Madrid, Barcelona, Bayern München hármas – és ezt most a torinóiak érhetik el.

Az előbb említett óhajok persze nem teljesültek, de most egy kicsit magabiztosabb vagyok, hiszen a múlt héten legalább egy kívánságom valóra vált: létrejött amagyar Super Bowl, a Honvéd–Videoton bajnoki döntő, és ha eget verő színvonalat nem is hozott, de parádés hangulatú és magas hőfokú meccset igen. Szüksége volt erre a magyar klubfutballnak, még az is megtörtént, ami – emlékeim szerint – még soha: az egyik csapat szponzora fizetetttv-hirdetésbenreklámozta a kapcsolatát a szponzorált csapattal.

De vissza a Bajnokok Ligájába!

Ahogy tehát írtam, talán még soha nem volt akkora szüksége az európai futballnak a vérfrissítésre, mint most. Korábban is voltak dominált időszakok, még a BEK-ben is (hogy mást ne mondjunk, a Real rögtön zsinórban öt sikerrel nyitotta a kupa történetét), de akkoriban a BEK, illetve maga a páneurópai klubfutball még messze nem volt olyan jól megfogható globális termék, mint ma; a labdarúgás akkor még – az elinduló nemzetközi kupasorozatok dacára – nemzeti piacú termék volt, hazai futballistákkal, hazai szurkolókkal, hazai tulajdonosokkal. Az 1990-es években a labdarúgás gazdasági forradalma azonban mindent megváltoztatott, a klubok teljesen nemzetközivé váltak, akár a játékosállományukat, akár a szurkolóikat-fogyasztóikat, és – sok esetben – akár a vezetőiket-tulajdonosaikat tekintjük.

Ebben a globális forradalomban a Bajnokok Ligája lett a legerősebb márka, a legértékesebb termék, megelőzve a FIFA világbajnokságát is. Rendkívül fontos lenne tehát, hogy megőrizze értékét, gazdasági erejét. (A gazdasági erő megőrzése persze elsősorban az UEFA-nak és rajta keresztül a bevételekből részesedő csapatoknak fontos, míg nekünk, szurkolóknak a sportszakmai érték fenntartása a lényeges.)

Az azonban hosszabb távon egyértelműen gyengítheti ezeket az értékeket, ha néhány csapat dominálja a sorozatot, márpedig az elmúlt évek a „nagy hármas", a Real, a Barca és a Bayern uralmáról szóltak. Kiegészíthetjük ezt egyébként a „nagy négyes"-re, ideszámítva a Manchester Unitedet is, hiszen az elmúlt 10 évben ez a négy csapat állt a világ legnagyobb bevételű labdarúgóklubjait bemutató hagyományos Deloitte-lista első négy helyén. 2013-ig a United sportszakmai eredményesség terén is egyenjogú tagja volt a négyesnek, Sir Alex Ferguson távozása óta azonban ez már nem áll meg, még az idei Európa-liga-siker ellenére sem.

Az említett tíz évben csupán kétszer fordult elő, hogy nem e négy csapat valamelyike nyerte a BL-t (2010: Inter, 2012: Chelsea, de mindketten a Bayernnel vívták a döntőt), a 2013-as korszakhatár óta pedig csak a nagy hármas győzött.

Miért éppen a Juventus törhetné meg ezt a trendet?

A klub stabil tagja az európai gazdasági élmezőnynek, az elmúlt három évben egyaránt a 10. helyen volt az említettbevételi listán(mindháromszor a Liverpool és a Dortmund között), és hogy ne csak a Deloitte-ot használjuk forrásnak, a rivális tanácsadócég, a KPMG frissen közzétettklubértéklistájánis hasonló helyen, a 9.-en állt tavaly és idén is, szintén a Liverpool mögött.

A valós különbség persze euróban nézve nagyobb, mint helyezésben, mert a Juventus nagyjából feleannyi bevételt termel (341 millió eurót), mint a nagy négyes tagjai egyenként, hiszen ők 600 millió környékén vagy felette járnak.

Ezt még mindig lőtávolság-pozíciónak nevezhetjük: ahhoz nem elég nagy, hogy tartósan megragadhasson az élmezőnyben, ahhoz viszont igen, hogy egyszer-egyszer odaérjen a csúcs közelébe, mint két éve és most is. Akkor a Realt kiverték a sorozatból, majd a Barcelonától kaptak ki a döntőben, most a Barcát búcsúztatták, és a Reallal döntőznek – nem egyszerű betörni a nagyok közé...

Tegyük hozzá, hogy a Juventus bámulatosan uralja az egykor igen kiélezett olasz bajnokságot, és nemcsak (sőt, nem elsősorban) sporteredményességi, hanem gazdasági értelemben is. A többi olasz klub ugyanúgy csak a Juventus hátát nézi, ahogy a zebrák a nagy négyesét: a Milán és a Roma a Juve 341 milliójának kétharmada alatt van, az Inter és a Napoli meg már csak a fele körül. Innen nézve már nem is olyan nagy meglepetés a zsinórban hat bajnoki cím...

Az olasz labdarúgás gazdaságilag és szakmailag egyaránt nagyot zuhant a közelmúltban, hiszen a '90-es években még egyértelműen a legerősebb ligának számított a Serie A, és még a 2000-es évek elején is a legjobbak között volt, de aztán az angol, német, spanyol hármas állva hagyta, főleg pénzügyi értelemben. Óriási hátránya az olasz csapatoknak, hogy a jellemzően önkormányzati kézben lévő stadionokba gyakorlatilag az 1990-es, hazai rendezésű világbajnokság óta semmilyen befektetést nem tettek a városok, a létesítmények pedig (amelyek többségét több csapat használja, tehát dupla terhelésnek van kitéve) állagukban leromlottak, ami a nézőszám és a meccsbevételek csökkenéséhez vezetett.

Nem véletlen, hogy ebből a közegből éppen a Juventus emelkedik ki: a 2011–12-es szezon kezdetén átadott új, saját tulajdonban lévő modern stadion a tőzsdén is szereplő klub gazdasági működésének motorja. Jelképes, hogy éppen ebben a szezonban kezdődött a torinóiak páratlan nyerőszériája a Serie A-ban... (FRISSÍTÉS: Közben azt is bejelentették, hogy a stadion nevét isértékesítették.)

Megtörheti hát a Juventus a Bajnokok Ligája eddigi hegemóniáját?

Bár a statisztika akár kedvezhetne is nekik, hiszen nem volt még címvédés a BL-ben, és a Juve is csak akkor nyert eddig BEK/BL-t, ha a címvédővel játszhatott a döntőben (1985-ben és 1996-ban), a gazdasági erő ebben az esetben sokkal fontosabb a sportstatisztikáknál, és ez nem az olaszok pártján áll. Mindig örömmel látja azonban az ember, ha a pénz hatalma megdől a futballpályán, lásd akár aLeicestertavalyi bajnoki címét, akár – hogy csak visszakanyarodjak az NB I-hez – a Honvéd idei diadalát. A remény tehát él.

Győzzön a jobbik!