PSG-győzelem kellene a Bajnokok Ligájának

Vagy lehet tulajdonképpen a Manchester City is, nem bánom, sőt a Benfica–Wolfsburg–Atlético hármas sincs ellenemre, de utóbbi triónak eleve kisebb volt az esélye, a negyeddöntő sorsolása alapján pedig még kevesebb, így marad a két „arab” klub, akik egymás ellen meccselnek a négy közé jutásért.

A lényeg az, hogy ne a Barcelona–Real–Bayern körből kerüljön ki a győztes – kezd unalmassá válni a „nagy hármas” dominanciája a BL-ben, ami nyilván az üzletnek sem tesz jót.

Kérdezhetné persze erre bárki, hogy miért zavar ez engem, nem az én bankszámlámra folynak be a BL bevételei, de akkor is úgy érzem, hogy a szurkolók érdeklődésének megőrzéséhez kellene egy kis változatosság, hogy legyen végre egy olyan csapat, amelyik át tudja törni a nagy hármas által felhúzott falat.

Az előző három kiírást ők hárman nyerték, szépen felosztva egymás között, de az azt megelőző években is vagy közülük nyert az egyik, vagy egyiküket kellett legyőzni a döntőben (és esetleg egy másikukat az elődöntőben). És mellesleg az idei szezonban is ők állnának a dobogón, ha az összes meccs eredményét egyhagyományos táblázatbafoglalnánk össze.

Ezzel szorosan összefügg, hogy a Deloitte által minden évben összeállított bevételi listán is mindig ők szerepelnek az élen, a Manchester Uniteddel kiegészülve ez a négy csapat foglalta el a lista elő négy helyét 2007 óta(!), vagyis ők termelték a legtöbb pénzt a futballvilágban. (Mellesleg az MU az eredményességben is méltó társuk volt még e korszak elején, hiszen 2008-ban nyert BL-t és utána is játszott döntőket, csak az utóbbi években, a poszt-Ferguson érában siklottak félre.)

A pénteki sorsolás mindenesetre úgy hozta, a nagy hármasnak egyenes az útja a legjobb négy közé, szinte csak az a negyeddöntők kérdése, hogy ki lesz a negyedik elődöntős a PSG–Man. City párból. Közülük mindkettő számára óriási előrelépés lenne már a „final four” is – én mindenesetre a párharc továbbjutójának szorítok.

Ha valamikor, akkor most van esély arra, hogy kettejük közül valamelyiknek sikerüljön az áttörés. Egyrészt nyilván azért, mert egymás ellen sorsolták őket (vagyis elkerülték a top triót a nyolc között), másrészt mert gazdasági értelemben egyre inkább közelítenek a nagy hármashoz.

Sőt, a Paris Saint-Germain már át is tört egy falat: a nemrég kiadottlegfrissebb Deloitte-listánugyanis a PSG a bevételek terén megelőzte a Bayernt, így az említett hét évet követőn először fordult elő, hogy valaki beférkőzzön az első négybe, a Real–Barca–MU–Bayern kvartett egyik tagját kiszorítva. (Csak a tények kedvéért: az idei listán a Real Madrid 577, a Barcelona 561, a Man. United 520, a PSG 481, a Bayern pedig 474 millió euróval áll.) A bajorok pedig jobban teszik, ha nem előrefele, hanem inkább hátrafelé tekintgetnek, hiszen a Manchester City már 464 millió euróval jön mögöttük, vagyis könnyen lehet, hogy ők is akár már jövőre előznek.

Tudom persze, hogy ez a két „újgazdag” klub nem túl népszerű a futballszurkolók körében: sokaknak nem szimpatikus, ahogy közel-keleti olajdollárokból veszik fel a versenyt a tradicionális nagycsapatokkal. De sem a PSG, sem a City a semmiből nőtt ki, mindketten nyertek már bajnokságot, kupát, sőt, még nemzetközi kupát is (konkrétan KEK-et, a City 1970-ben, a PSG 1996-ban, de a franciák BL-elődöntőt is játszottak egy évvel korábban), a pénzből épített vár azonban irritálja a drukkerek többségét, holott éppen fent láttuk, hogy a nagy hármas sem vízből főz.

És azt is tegyük hozzá, hogy a Real Madrid és a Barcelona által követett ún. l'art port l'art stratégia lényege éppen az, hogyhiányzik belőle a gazdasági racionalitás– amíg az arab tulajdonban lévő két klubnál egyértelműen látszik a pénzügyi cél, az abu-dzabi, ill. katari érdekeltségek felfuttatása, addig a két spanyol óriás csak a saját nagyságának megőrzésén és növelésén munkálkodik, akár felbillenő költségvetést is vállalva ezért. (Lásd a közelmúlt játékosigazolásait – még az utánpótlás-neveléséért joggal magasztalt Barcelona is sűrű moszatba keveredett Neymar megszerzése kapcsán.) Segíti őket ebben a spanyol jogi háttér, amely egyfajta hispanikumként engedi, hogy ne gazdasági társaságként, hanem egyesületként működjenek, no és a liga teljes televíziós bevételeinek több mint egyharmadát is nekik juttatja.

De ha már szabad szurkolóként gondolkodni, akkor Zlatan Ibrahimovic miatt külön megéri a PSG-nek szurkolni, hiszen a svéd igazán megérdemelne egy Bajnokok Ligája-győzelmet. (Voltak persze már nála is nagyobb játékosok, akik lemaradtak erről, de emiatt neki még nem kéne erre a sorsra jutnia.) Bevallom, ha a grundon fociznánk, ott lenne Lionel Messi, Cristiano Ronaldo és Zlatan, és én választanék elsőnek, akkor Zlatant választanám, mert ellene akarnék a legkevésbé játszani... az ellenfél meg hadd válasszon a másik kettőből, az már lényegében mindegy, melyik hova kerül. (És persze akit ők nem választottak, az úgyis hozzám jön...)

Ibrahimovic személyiségét nyilván nehéz lenne fenntartások nélkül pozitívnak nevezni (én is írtam már rólakorábban), de ettől még a nagyfülű trófea méltó helyen lenne a kezében.

A legfontosabb azonban mégiscsak az, hogy az európai klubfutballban szükség lenne a vérfrissítésre, hogy új arcok, új csapatok ünnepeljenek a legrangosabb sorozat döntője után a gyepen.

Félreértés ne essék, még ha valami csoda folytán tényleg az én zsebemre menne a játék, akkor sem tennék semmilyen adminisztratív intézkedést azért, hogy ez megváltozzon, és a nagy hármast valamilyen mesterséges módon gátoljam a sikerekben – a pénzügyi fair play is megnehezítheti ugyan a Real vagy a Barca életét, de a PSG-jét vagy a Cityét még jobban, viszont a Bayern (és a Man. United) valódi haszonélvezője lehet a változásoknak.

Dőljenek csak el az eredmények a pályán, hadd élvezzük a meccseket – de az UEFA új, Platini- és Infantino-mentes vezetése jól tenné, ha titokban a PSG-nek szurkolna.