December 31-én, hétfőn lép először pályára Szávay Ágnes a 2008-as idényben. A magyar lánynak már megvan az új párospartnere is, mégpedig az orosz Dinara Szafina személyében.
Alig fél évvel azután, hogy életet adott első gyermekének, Lindsay Davenport már nemcsak egy-két verseny erejéig térne vissza: 2008-ban három Grand Slam-torna mellett az olimpiát és a Fed-kupát is megcélozza.
Megérkeztek Budapestre a hétfői teniszgála sztárvendégei: Szávay Ágnes mellett Ana Ivanovics, Ivan Ljubicic és Tommy Robredo is pályára lép 18 órától a Syma-rendezvénycsarnokban.
Kis híján alanyi jogon kijutott az olimpiára, de egy igencsak megtisztelő meghívással így is gazdagabb lett Póta Georgina, aki karácsonykor Kínában a világválogatott tagjaként léphet asztalhoz.
Továbbra is jól játszik az Alba Volán az osztrák bajnokságban: a fehérváriakat csak Ron Hisey szerencsés és zseniálisan pimasz góljai fosztották meg a grazi sikertől.
Roger Federer hétfőn olyan jubileumot ünnepelhetett, amely teniszezőnek nem adatott meg előtte. A svájci egyhuzamban 200. hete áll a világranglista élén: a korábbi férfirekorder, az amerikai Jimmy Connors 160, a nem sokkal ezelőttig abszolút csúcstartó német Steffi Graf 186 hétig vezette a rangsort – ám Federer mindannyiukat lekörözte.
Izgalmas időszakot zár Tóth Krisztina, pedig a Bundesligában novemberben mindössze két meccset játszott csapata, az FSV Kroppach, megfejelve egy Bajnokok Ligája-találkozóval. Közben azonban kiharcolt egy pekingi kvótát.
Tíz mérkőzést már minden csapat lejátszott a tizenhatból az NFL alapszakaszában, és mostanra határozottan kirajzolódtak az erőviszonyok. Az eddigiek alapján februárban a New England lesz a nagybajnok.