profile

K. J.

712 Cikk
Tenisz
2003.08.16. 21:43

Roddick megállíthatatlan

Hogy meddig bírja szuflával Roddick, nem tudni, mindenesetre hetek óta csúcsformában teniszezik az amerikai új hullám legnagyobb reménysége: a montreali mestertorna megnyerését követően az ugyanilyen rangos cincinnati viadalon is beverekedte magát a döntőbe.
Archiv cikkek
2003.08.16. 21:13

Skócia: Négyes után ötös

Tövig nyomja a gázpedált a Celtic együttese, amely a rút bajnoki rajt nyomait (00 a Dunfermline vendégeként) feledtetve laza kilencest vágott az azt követő két mérkőzésén. Az elsőt még sokáig emlegetni fogjuk, elvégre négyet az MTK-nak hintett a skót gárda, majd következett az idény első hazai bajnokija  és egy 50-s "mészárlás.
Tenisz
2003.08.15. 22:17

Roddick bajnoknak érzi magát

Mindössze három kiemelt teniszező jutott be a legjobb nyolc közé a cincinnati mestertornán (Chris Lewis 1981-es menetelése óta csak rangsorolt úr játszott döntőt ezen a viadalon!), a csillaghullásra jellemző, hogy a legelőkelőbb helyen jegyzett játékos a hetes számmal "ellátott Andy Roddick. Mondani sem kell, a fiatal amerikai klasszis a harmadik mérkőzését is szettveszteség nélkül nyerte meg, igaz, az első játszmában James Blake a nyaka köré tekerte a kötelet  Roddick azonban átvészelte a kritikus időszakot.
Tenisz
2003.08.14. 22:27

Argentin és orosz fölény

Salakon mindennapos, a gyors, kemény pályákon viszont meglehetősen szokatlan, ha a legjobb 16 közé öt latin teniszező jut be  no már most a cincinnati mestertornán ez történt, ráadásul ez az öt hős egytől egyig argentin. De ez még nem minden, merthogy közülük kettő idei Grand Slam-győztest búcsúztatott a második fordulóban.
Tenisz
2003.08.13. 22:01

Sampras útját követné

Nyilván kevesen fogadtak volna arra, hogy a néhány hónapja még világelső Hewitt az egymás követő montreali, illetve cincinnati mestertornán összesen egy mérkőzést nyer meg, ettől függetlenül hiba volna leírni a fiatal ausztrált.
Tenisz
2003.08.12. 21:58

Federer a 21. uralkodó

Két nappal az után, hogy a hölgyek a belga Kim Clijsters személyében új világelsőt avattak, az uraknál is új név került az ATP-világranglista élére: Roger Federeré.
Tenisz
2003.08.08. 22:12

Nincs magyar elődöntős

Ahogyan arra számítani lehetett, a combsérüléssel bajlódó Mandula Petra nem vállalta a játékot a helsinki WTA-torna pénteki negyeddöntőjében, inkább rápihen a hónap végén kezdődő US Openre...
Tenisz
2003.08.05. 21:43

Czink Melinda is törlesztett

Miután az argentin Fernández jószerével egyedül intézte el a magyar Fed-kupa-csapatot a júliusi selejtezőn, szép lassan rendezik a számlát vele szemben a mieink.
Tenisz
2003.08.03. 20:33

Coria újabban verhetetlen

Wimbledon után csúcsra járatta magát az európai salakon Coria, aki sopoti sikerével sorozatban immár a harmadik versenyét nyerte meg. Ezt megelőzően Stuttgartban és Kitzbühelben hódította el a bajnoki címet.
Tenisz
2003.08.02. 21:52

Új világelsőt avatnak a hölgyek

Miután Serena Williams a wimbledoni győzelme után térdsérülésre hivatkozva sorra lemondta a különböző WTA-tornákat, néhányan arra gyanakodtak, a világelső pihenéssel készül az augusztus végén rajtoló US Openre, ám mostanra kiderült: az amerikai teniszezőnő valóban sérült.
Tenisz
2003.08.01. 21:03

Kínos vereség a négy között

Elképesztő módon veszítette el a 300 ezer dollár összdíjazású sopoti WTA-torna elődöntőjét Mandula Petra (52. a világranglistán). Pedig sokáig úgy tűnt, hogy nem lesz gondja, minthogy 3:4-es állás után sorozatban hat gémet söpört be.
Tenisz
2003.07.30. 23:06

Miskina következik

Miután a bordasérüléssel bajlódó Sávolt Attila kedden kiesett, Mandula Petrán (52. a világranglistán) múlt, hogy lesz-e még magyar a salakpályás sopoti versenyen.
Tenisz
2003.07.28. 22:10

Mandula és Sávolt Sopotban

Egy hónap múlva rajtol az esztendő negyedik, egyben utolsó Grand Slam-tornája, az US Open, ennek megfelelően elérkezett az újabb kemény pályás "korszak. A legjobbak többnyire az Egyesült Államokban, illetve Kanadában hangolnak a kéthetes megmérettetésre, ugyanakkor a salakimádók sem panaszkodhatnak...
Tenisz
2003.07.17. 23:08

Kisgyörgy ásszal zárta le

Nincs megállás, Kisgyörgy Gergely idehaza is hozza jó formáját, ennek köszönhetően pedig elődöntőt játszhat a 75 ezer dollár összdíjazású budaörsi challengertornán.
Tenisz
2003.07.16. 21:12

Kiss Sebő nem bírt Pashanszkival

Kiss Sebő mindent megpróbált, de csak megszorongatni tudta a szerb Pashanszkit a budaörsi challengertorna nyolcaddöntőjében, így számára befejeződött a 75 ezer dollár összdíjazású viadal.
Tenisz
2003.07.16. 00:05

Kisgyörgy újabb diadala

Kisgyörgy Gergely máris díjat vehetett át a Budaörsön, válogatott játékosunkat a Saxoo London lepte meg egy ajándékutalvánnyal...
Tenisz
2003.07.13. 21:50

Címet védett a Spartacus

Nem történt csoda, az idén is a Bp. Spartacus lányai nyerték meg a csapatbajnokságot  szinte bántó fölénnyel, elvégre 90-s, 72-s, illetve 60-s eredményekkel hangoltak a fináléra.
Tenisz
2003.07.13. 21:03

Németországban is hódított a Bardóczky, Kisgyörgy duó

Bardóczky panaszkodott egy sort, azt mondta, sem ő, sem társa nem teniszezett túl jó formában, ehhez képest párosuk az oberstaufeni tornán is bajnoki címet szerzett.
Tenisz
2003.07.12. 22:47

Újrajátsszák a csb-döntőt

A papírformának megfelelően az idén is a Bp. Spartacus és a Vasas együttese jutott be a női csapatbajnokság fináléjába.
Tenisz
2003.07.11. 21:20

Egy győzelem, egy vereség

Kétszer is pályára lépett pénteken Bardóczky Kornél az oberstaufeni challengertornán. Egyesben a selejtezőben három, a főtáblán pedig két győzelmet számláló magyar teniszezőt az olasz Vassallo-Arguello búcsúztatta a legjobb négy közé jutásért, párosban viszont visszavágott.

27

/

36