A CN Terrassa sajtófőnöke lapunkkal tudatta: nagy összegért engedik csak el a magyar válogatottságra vágyó lengyel Michal Diakonowot, akit a Pécs szerződtetne. S aki a jelek szerint nem csupán a baranyaiak fantáziáját mozgatta meg – avagy nem feltétlen az övékét.
Három bajnoki mérkőzés maradt vasárnapra a Soproni Liga 2. fordulójában, amelyek közül az Újpest–Kecskemét találkozó emelkedhet ki – a legkevesebb néző garantált (zárt kapuk mögött játszanak a csapatok a Szusza Ferenc Stadionban), a legtöbb gól valószínűsíthető.
A nemzetközi tétmérkőzések mellett több felkészülési találkozót is játszottak a magyar csapatok. A KTEEreco Szerbiában edzőtáborozik, a vezetők mégis Magyarországra figyelnek, Edouard Ndjodo ugyanis nem utazott a csapattal, s nem is tudni, mi lehet a kameruni légióssal… Fehérváron Mezey György tesztelte játékosait, a mesteredző nem mindenkivel volt elégedett.
Lehetett volna gálahangulat, örömünnep, hogy a Dárdai Pált soraiban tudó Hertha BSC Budapesten lép pályára az NB I-be visszakerülő Ferencváros ellen, ám nem a német sztárcsapat vendégjátékáról marad emlékezetes a meccs: a Fradi-drukkerek balhéval, fenyegetőzéssel, minősíthetetlen viselkedéssel jelezték, hogy ismét első osztályú az FTC.
Nemcsak a labdarúgó-, hanem a kézilabda és a vízilabda közvetítési jogaiért is dúl a harc! A két sportág vezetői tárgyalásokat kezdeményeztek több csatornával is, viszont a Sport Televíziónak opciós joga van a közvetítésekre. Van, mert a Martin György vezette vízilabda-, és a Sinka László vezette kézilabda-testület május 31-ig nem jelezte a szerződés felmondását.
Az MLSZ versenybizottsága csütörtökön elkészítette a Soproni Liga sorsolását; a golyókat úgy„irányították” hogy már az 5. (majd a 10. és 15.) fordulóban lehetőség nyíljon kettős rangadók rendezésére a Puskás Ferenc Stadionban. Noha az érintett fővárosi csapatok jó ötletnek tartják a hagyomány felelevenítését, a klubvezetők egyöntetű igenje szükséges ahhoz, hogy az elképzelés valósággá váljék.
Bár keddre ígérték a fehérvári vezetők, hogy bejelentik, ki lesz az új edző, ez nem történt meg. Információink szerint azért, mert hiányzik az aláírás: Lothar Matthäuszszal szóban állapodott meg az FC Fehérvár, s a német világbajnok hamarosan be is mutatkozhat új csapatánál.
Spanyol fölényt hozott az Olasz Nagydíj első napja: a három vb-éllovas, a 125-ös Julian Simon, a 250-es Álvaro Bautista és a MotoGP-ben száguldó Jorge Lorenzo már az első szabadedzésen jelezte, „ki az úr a háznál”.