A csütörtöki és pénteki havazás nyomán 25-30 centiméteres hóréteg borítja a pályát. A helyzetet nehezíti, hogy egyelőre speciális gépekkel sem lehet megkezdeni a takarítást.
A legutóbbi két bajnoki mérkőzést hazai pályán mindkét együttes megnyerte, az azonban kétségtelenül igaz, hogy a hangzatosabb sikert a debreceniek aratták.
Szombathelyen a két újonc összecsapását nagy érdeklődéssel várja a hazai csapat szurkolótábora. Nem véletlen, hiszen a Pécs elleni találkozón mutatkozik be Bozsik Péter, a csapat új szakmai igazgatója.
A kéthetes szünetet jól használta ki a fehérvári együttes, mert lejátszotta Magyar Kupa-mérkőzését Győrben, és biztosította helyét a legjobb nyolc között.
Ez évben már három ízben mérte össze tudását a két csapat és mindhárom alkalommal fővárosi siker született. Az ETO legutóbb több mint négy éve, 1999. május 12-én nyert a Fradi ellen Győrött.
Kapros egész héten kiegyensúlyozottan és magabiztosan teniszezett, ennek köszönhető, hogy a magyar tehetség élete első WTA-döntőjét játszhatta. A döntőben az egyik orosz szépség, a magyar lánynál három évvel fiatalabb Marija Sarapova volt az ellenfél.
A PMFC szereplése továbbra is beszédtéma Pécsett, s ez az érdeklődés várhatóan a szombat esti nézőszámon is érződik majd. A mecsekaljai együttes odahaza még veretlen, és az is szeretne maradni.
A két szomszéd vár csapata mindig presztízscsatát vívott mondta Somfalvi Csaba. Ez a megállapítás nemcsak a játékosokra igaz, hanem a két szurkolótáborra is. Ezek a találkozók jelentik mifelénk a Real MadridBarcelona összecsapást.
Székesfehérváron kevesen emlékeznek vissza arra, hogy mikor volt utoljára ilyen remek helyzetben a csapat. Dvéri Zsolt hétről hétre jó teljesítményt mutat be, döntő lehet a rangadón, hogy mire lesz képes.
Információnk szerint spanyol vendégek is felbukkannak a szombathelyi stadionban: az egyik idáig meg nem nevezett élvonalbeli egylet vezetői jelezték érkezésüket.
A kényszer-helyzetben a jogtulajdonos Football Duó Kft. a Magyar ATV csatornával állapodott meg a bajnoki mérkőzések közvetítéséről, mégpedig jogdíj nélkül, reklámidő fejében.
Már-már hagyomány az MTK-Dinamo párharc. Az 1997-es BL-selejtező után 1999-ben is a horvát együttessel kellett megmérkőznie a kék-fehér gárdának az UEFA-kupában.
Ha nem is könnyen, de megszerezte a három bajnoki pontot szombaton az MTK Hungária a Balaton FC ellen, és a sikernek köszönhetően az első helyről várhatja a hét végi, székesfehérvári fellépést.
Vége a pályabezásárnak, újra benépesült az Üllői úti stadion környéke. Jó látni, hogy csütörtök óta sorok kígyóznak a pénztárak előtt, fogynak a jegyek...