Kútberek és a környező erdők felejthetetlen élményt nyújtanak, a túra a Drégely-várhoz és az éjszakai séta mind része a hétvégi programnak. További fontosabb események a 30. hétről!
A járvány miatt júniusról elhalasztott akadályversenyt idén már kilencedik alkalommal rendezik meg, s egyre kevesebb a betöltetlen nevezési hely. További fontosabb események a 29. hétről!
A nyári hőségben talán felüdülést jelenthet egy sötétedéskor kezdődő könnyű, mindössze 24 kilométeres ingyenes bringatúra az Őrségben. Egyéb fontosabb esemény a 28. hétről!
Az online futóversenyek vagy túrázások is népszerűek, de a ballószögi esemény annyiban különbözik, hogy csak megadott helyszínen lehet teljesíteni a távokat. Egyéb fontosabb események a 27. hétről!
Egyre több a kajakozási, evezési lehetőség a Tisza-tavon, a folyók közül pedig az Ipolyon, a Holt-Duna-ágban, míg külföldön a Moldván is. További fontosabb események a 26. hétről!
Hozzávetőlegesen nyolcórás menetelés és hétszáz méteres szintemelkedés vár a résztvevőkre Likas-kőig, a Kőris-hegyig és az Odvaskői-barlangig. Egyéb fontosabb események a 25. hétről!
Az ország legmagasabb pontját gyalogolva, futva vagy kerékpározva is el lehet érni, majd nyomás vissza Mátraházára, s mindez tízszer megismételhető. Egyéb fontosabb események a 24. hétről!
A kijárási korlátozások enyhítésével egyre több a szabadtéri program, bár egyelőre a vízitúrák a hangsúlyosabbak, de a pünkösdi hétvégén egy-egy bringa- vagy futóeseményt is megtartanak.
Az otthon végezhető mozgásformák kényszermegoldásnak megfelelőek, de létezik néhány kezdeményezés, amely szervezett keretek között nyújt színvonalas edzéslehetőséget az átmeneti időszakban.
Ingyenes családi tekerés a kőbányai Szent László tértől a Naplás-tóhoz és vissza, megfelelő időjárás esetén piknikezéssel egybekötve. Egyéb fontosabb események a 11. hétről!
Nyolcadik alkalommal rendezik meg az eseményt, amely nem verseny, kötelező táv sincs, ellenben lesz hat szirom formájú kör a Határ-nyereg körül. További fontosabb események a 10. hétről!
Legfeljebb negyvenen vehetnek részt a BSI Csepeli Futónagykövettel közös futáson a Kis-Duna-parton, ahol hat táv közül lehet kiválasztani a megfelelőt. Egyéb fontosabb események a 8. hétről!
Kemencén hozzávetőlegesen negyvenhat kilométert jelent, ha valaki négyszer felkapaszkodik a Nagy-Hideg-hegy gerincére, mindezt éjszakai sötétben. Egyéb fontosabb események a 6. hétről!
A szomszédos Ausztriában kétnapos hótalpas kirándulás, amely során a Spital am Semmering mellett magasodó Stuhleck csúcsára is fel lehet kapaszkodni. Egyéb fontosabb események az 5. hétről!
Több mint huszonöt éve rendezik meg ezt a teljesítménytúrát, amely csaknem végig erdei utakon halad, de a szintemelkedés próbára teszi az erőnlétet. Egyéb fontosabb események a 4. hétről!