Ausztriában a háztartások 43 százalékának kell bevételkieséssel számolnia a koronavírus-járvány miatt, s egy felmérés szerint a lakosok a szabadidősporton kezdenék a takarékoskodást.
Sokan ugróasztalt állítanak fel otthon, a kertben vagy a teraszon, a kockázatokat ugyanakkor alábecsülik, pedig a grazi egyetemi klinika professzora szerint rengeteg a kórházba kerülő fiatal.
Most tervezzünk, de később menjünk túrázni, mert ha lecseng a koronavírus-járvány, a napsütötte Karintia felfedezésre vár, s akár három országon átívelő útvonalat is választhatunk.
A honfitársaink körében is népszerű stájerországi és karintiai úti célok a koronavírus-járvány miatt jelentős veszteséget könyvelnek el, pedig szinte valamennyi sípályát friss hó borítja.
Egyre többen gondolkodnak úgy, hogy inkább kimaradnak egy-egy buliból, lekapcsolódnak az internetes felületről, mert több örömöt adhat például a futás vagy a láblógatás.
Pró és kontra érveket sorakoztatott fel a Der Standard című lap két újságírója – összeállításuk nem várt hatást keltett. Ki mit gondol, kivel ért egyet?
Az egészséges táplálkozás terén is jó példát kell mutatniuk, így aztán a csomagolt kolbászok, ízesített müzlik, különböző mogyorókrémek vagy instant tészták mind ismeretlenek számukra.
Különböző praktikákkal elkerülhetőek a vírusok, amelyek mutálódva sok embert ledöntenek a lábukról szerte a világon. A hagyományos gyógymódok mellett létezik néhány alternatív megoldás.
Karintia – egy csodálatos régió az Alpok déli oldalán, közel Magyarországhoz, ahol feledhetetlen perceket tölthetnek és számtalan élménnyel gazdagodhatnak az odalátogatók.
Adventi időszakban nem árt egy-egy forró puncs vagy forralt bor, de akik a stressz levezetéseként testmozgás helyett rendszeresen a pohár után nyúlnak. hosszabb távon több gondjuk lehet.
A vállalkozó szellem és a kalandvágy télen is a szabadba csábít, de vigyázzunk, ha a havon vagy a jégen valami új kipróbálásán törjük a fejünket. Hogy aztán ne törjön semmi…
Az Egészségügyi Világszervezet hiába szeretné, hogy a gyerekek és a fiatalok legalább egy órát sportoljanak naponta, ha a különböző elektromos eszközök jobban lekötik a figyelmüket.