Téli olimpia: Liu Shaoang igazi hős – győzelme az akarat diadala

Áldott jó gyerek volt Liu Shaoang, a szülei azt mondják, szinte észre sem vették, hogy felnőtt – már kicsiként is órákat elszöszmötölt a járókában úgy, hogy nem volt hangja sem. Születésekor ezt persze még nem tudhatták a szülők, de mintha megérezték volna, milyen is lesz a második fiuk, hiszen Shaoang egy igazságos és jóságos kínai császár után kapta a nevét.

A magyar édesanya és a kínai édesapa mellett a Liu testvérek úgy nőttek fel, hogy az anyukájukkal magyarul, az apukájukkal kínaiul beszéltek.

Nekik ez volt a természetes.

A szülőknek pedig az, hogy a gyerekeknek sportolniuk kell (Kínában egyébként szokás, hogy a születésekor ránéznek egy kisgyermekre, és megmondják, mi lesz belőle). Azt hitték, a srácok az úszásban érnek el sikereket, csakhogy ők nem szerették a klórszagot, a monoton tempózást, folyton megfázással küszködtek, és folyt az orruk, fájt a fülük.

A sport mellett a zenével is próbálkoztak: a bérelt lakásukban volt egy zongora, a szomszédban pedig egy zeneiskola, a szülők ezért úgy gondolták, összekötik a kellemeset a hasznossal.

Hamar kiderült, hogy ez sem járható út, amiről a fiúk édesanyja többször meggyőződött: néhányszor odalopódzott a zeneiskolához, bekukucskált a terembe, és azt látta, hogy a fiai dőlnek jobbra-balra, vagy éppen fekszenek a padon, s bár ebből egyértelművé vált, hogy nem lesz belőlük zongoraművész, nem sokkal később a tanárnő is szólt: „Anyuka, ne erőltessük ezt tovább…”

A szülők figyelme a téli sportágak felé fordult, a testvérek pedig egyértelműen letették a garast a rövid pályás gyorskorcsolya mellett. Pedig az első hónapokban csak csetlettek-botlottak a jégen – ha valaki akkor látja őket, biztosan nem mondja meg, hogy ezekből a fiúkból olimpiai bajnok lesz, a kisebbik ráadásul 23 éves korára kétszeres.

„Apáék azt szerették volna, hogy sportoljunk, de amikor elkezdtünk korizni, senki sem látta bennünk a tehetséget. Aztán apa megkereste a kínaikat, majd szólt, hogy mehetünk Kínába. Kockázatos és bátor döntésnek tűnik, de bejött: mondhatom azt is, hogy édesapám felrakott mindent a pirosra, és az a szín volt a nyerő” – Liu Shaoang nem ellenkezett, amikor a szülei a kínai „kaland” mellett döntettek. A fiatalabbik testvér úgy véli, a szülei mindent megtettek azért, hogy ők sikeresek legyenek az életben, s mivel egy kisgyerek bízik a szüleiben, mert tudja, hogy a legjobbat akarják neki, zokszó nélkül csomagolt.

Ráadásul: „Már akkor is szerettünk korizni, nemigen volt kérdés, hogy megyünk-e vagy sem.”

Utólag persze már látja és felfogja Liu Shaoang is, mennyi mindenen mentek keresztül azalatt a másfél év alatt, amit Kínában töltöttek: egy huszonéves lány vigyázott rájuk, s bár jártak ott is iskolába, a napjaikat leginkább az edzések töltötték ki. Liu Shaoang kilencéves volt akkor…

„Több volt az edzés és keményebb, mint abban a korban itthon. Jó, hogy fiatalon megkaptuk az alapokat. Szerintem minden sportágban fontos, hogy már gyerekkorban elsajátítsák az alapokat a kicsik. Csak a short track körül forgott az életünk – éppen úgy, mint most…”

A testvérek Kínában Csang Csing Lina csoportjába kerültek, s bár a fiúk másfél év után hazatértek, tartották az edzőnővel a kapcsolatot, és szorgalmazták, hogy ő legyen a válogatott trénere.

Arra, hogy miért is ragaszkodtak ennyire hozzá, Liu Shaoang tömör és velős magyarázata így hangzik: „Mert ő is mindent a short trackre tett fel, akárcsak mi.”

Szerencsés találkozás az övék, amit erősített az itthoni bázis: akkorra azért már oda-odaértek a jobb helyezésekre a magyar short trackesek – szépen, lassan felért hozzájuk Liu Shaoang is.

Hogy aztán villámsebességgel lehagyjon mindenkit…

Csapatszinten 2014 után jöttek a jobb és az egyre jobb eredmények, Shaoang és az egyéni számok esetében pedig 2018-at követően indult be a szekér.

Akkor, amikor már olimpiai bajnok volt – váltóban. Fura, de igaz: hamarabb szerzett ötkarikás aranyérmet, mint érettségi bizonyítványt.

Pjongcsangban még amolyan zöldfülű tehetségként állt fel a jégre (mindhárom egyéni számban a kizárás sorsára jutott), persze kérdés, nevezhetjük-e zöldfülűnek azt a sportolót, akinek már ott lapult a zsebében három világbajnoki ezüst és egy vb-bronz… Amiért mégis megállja a helyét, az az, hogy Liu Shaoang jellemezte így magát Dél-Koreában.

De a férfiváltóval kapcsolatban sem volt túlságosan kedves Shaoang véleménye: „Minden ellenünk szólt. A kvalifikációs időszak nehézségei után bárki kiröhöghetett volna, ha azt hallja, mi az aranyért hajtunk. És én még a cipőmmel is bajlódtam; az újat nem szoktam meg, a régi szorított, ráadásul Burján Csabinak és nekem is az volt az első olimpiánk, ezt pedig lelkileg nem is olyan egyszerű megélni. Ránézésre akár azt is kérdezhették volna: ki ez a négy pancser, és mit csinálnak a jégen?”

A „pancserek” nyertek egy aranyat – Magyarország első téli ötkarikás aranyérmét.

A győzelem után néhány perccel pedig Liu Shaoang kijelentette: „Ez még csak a kezdet!”

És milyen igaza lett!

Szépen, lépésenként haladt előre: előbb Európa-bajnok lett, majd megszerezte az összetett Eb-címet, aztán ezt megismételte tavaly márciusban a dordrechti vb-n: ő a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázás első összetett világbajnoka.

A címek és érmek csak tovább növelték a végtelenül szerény, kedves és rendkívül tisztelettudó fiú motivációját – fikarcnyit sem részegítette meg a siker, sőt még nagyobb alázatra intették őt az eredmények.

Leszegett fejjel, kőkeményen dolgozott, a zöldfülű tehetségből vérprofi klasszissá érett.

És úgy érkezett meg Pekingbe, mint négy évvel ezelőtt a férfiváltó Pjongcsangba: bár az az őszi kvalifikációs világkupa-sorozatban is látszott, hogy a legjobb erőállapotban Liu Shaoang van az egész mezőnyben, és emellett hihetetlenül gyors is, valami mindig közbejött. Hol egy kizárás, hol egy hiba – Shao­ang sem volt elégedett az őszi szereplésével, de egyáltalán nem kesergett.

Csak még nagyobb elszántsággal dolgozott. Aztán elkapta a koronavírust, de ez sem törte meg, itthon készült, és amint lehetett, sietett Kínába a többiek után.

Pekingben először szerzett egy bronzot a vegyes váltó tagjaként, aztán egy újabb harmadik hellyel gazdagodott 1000 méteren, majd negyedik lett 1500-on – hogy 500-on mit csinált, arra lassan elfogynak a szavak… Hogy leiskolázta a mezőnyt, talán nem is adja vissza, amit vasárnap láttunk tőle a jégen.

Az pedig, ahogyan nyilatkozott a történelmi győzelme után („Ez az aranyérem egész Magyarországé…”), nagyszerűen megmutatja, milyen is ez a fiú valójában.

Igazi hős – a mi hősünk.

ELŐRE TUDTA, URALNI FOGJA AZ 500-AS FUTAM NAPJÁT, ÉS VALÓBAN VÉGIG URALTA IS

Végre nyakában az arany: „Megkönnyeztem – el sem tudom mondani, mennyire valós!”

Első egyéni téli olimpiai bajnokunk, Liu Shaoang nagyon várta már, hogy végre átvehesse történelmi aranyérmét, egyúttal elárulta, a futamok és zavarba ejtő higgadtsága láttán nem lett volna ellenfelei helyében.

„Remélem, néhány óra, és tudatosul bennem, hogy mit értem el.”

Itt hagytuk abba egy nappal korábban, közvetlenül azután, hogy első egyéni téli olimpiai bajnokunk, a rövid pályás gyorskorcsolyázó Liu Shaoang néhány perccel győztes 500 méteres döntője után maga vallotta be, még nem fogta fel teljesen, mekkora fegyvertényt hajtott is végre valójában. Azzal együtt, hogy mindenki Ádója egyébként sem az a „túlörülős” figura, irigyelnivaló higgadtságát nemcsak a versenyek alatt, de a mindennapokban is őrzi.

Ám hétfő este ő sem bírta tovább, eltörött a mécses: miközben a díszegyenruhában szalutáló katonák a magasba vonták a piros-fehér-zöld zászlót, a dobogó tetején állva, a világ legszebb Himnuszát hallgatva bizony a fegyelmezettség szobrának számító Liu Shaoangot is elöntötték az érzelmek, és csak kigurult néhány kövér könnycsepp a szeme sarkából.

„A Himnusz végére előtörtek az érzelmek, és megkönnyeztem a díjátadót, nagyon jó érzés volt – mondta a hétfő esti ceremóniát követően Liu Shaoang, miközben csodálatosan csillogó történelmi aranyérmében gyönyörködött, amelyet Schmitt Páltól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjától vehetett át a pódiumon.  – Nagyon vártam, hogy megkaphassam az érmet, hogy láthassam, foghassam, érezhessem. Most már itt van a nyakamban, és el sem tudom mondani, mennyire szép, mennyire valós…”

Ezután egyből megcsillant a hamisítatlan Liu-humor, amely félreérthetetlenül jelezte, szerencsére az olimpiai bajnoki cím hatására sem változik meg az égegyadta világon semmi.

„Mivel én már a verseny napján, ébredés után tudtam, hogy olimpiai bajnok leszek, valamennyire már előre feldolgoztam – morfondírozott Shaoang mosolyogva, majd komolyabbra fordította a szót. – Őszintén szólva nem tudom, miből fakad ez a fajta higgadtság, honnan jön. Abban ugyanakkor egészen biztos vagyok, hogy a riválisaimnak félelmetes lehetett látni rajtam ezt a végtelen nyugalmat. Tényleg tudtam előre, hogy ezt a napot uralni fogom, és valóban uraltam is.”

Az újdonsült olimpiai bajnok elárulta, hosszú éjszakája volt, több okból is. Egyrészt az elhúzódó doppingprocedúra miatt (de minden rosszban van valami jó: ez idő alatt legalább végig tudta hívogatni az otthon maradt családtagokat), másrészt a vacsora után elég nehezen tudott elaludni a fejében kavargó gondolatoktól.

„Jó néhányszor visszanéztem a futamot is – szerencsére mindannyiszor én nyertem. A viccet félretéve, nem kellett sokat elemezni, hiszen gyakorlatilag tökéletes futás volt, illetve kívülről nézve is izgalmas verseny.”

Liu Shaoang tehát a pekingi magyar küldöttség legeredményesebb versenyzőjeként zárja a 2022-es téli olimpiát: a vegyes váltóval, majd az emlékezetes 1000 méteren szerzett egy-egy bronz­érme után az 500-on megnyert történelmi olimpiai bajnoki címmel tette fel a koronát teljesítményére. Ahogy azt zárásként nevetve meg is jegyezte: „A mintája éppen olyan, mint a bronz­érmeké – ám szerencsére ez jóval fényesebben csillog, és azért mintha nehezebb is lenne…”