Műkorcsolya: Sebestyén Júlia megszólalt a fegyelmi eljárás ügyében

Vágólapra másolva!
2023.05.05. 16:10
Miután a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) fegyelmi eljárást indított Sebestyén Júlia edzővel szemben, az Európa-bajnok műkorcsolyázó a Hír Tv-nek újra elmondta, hogy lejárató kampány indult ellene.
Sebestyén Júlia szerint több mint fél éve élesedik a helyzet (Fotó: Micheller Szilvia)
Sebestyén Júlia szerint több mint fél éve élesedik a helyzet (Fotó: Micheller Szilvia)

„Tavaly szeptember óta élesedett a helyzet. Egy szülő által kezdeményezett lejárató kampánynak érzem ezt az egész helyzetet, ami mögé páran felsorakoztak” – mondta a Hír Tv-nek Sebestyén Júlia, aki hozzátette, edzői munkája végzése során mindig is megfelelt az etikai szabályoknak.

Galambos Rita vádjaira, amelyek szerint többen is Sebestyén módszerei miatt váltottak klubot, szintén reagált Sebestyén, illetve megköszönte a szülőknek, hogy nyílt levélben álltak ki mellette a szövetség eljárása előtt.

Sebestyén Júlia korábban a Sportrádiónak és a Magyar Nemzetnek is beszélt az elmúlt hetekben kialakult helyzetről.

A Hír Tv interjújának kivonata az Origón:

Legfrissebb hírek

Egy napig „titkolták” a magyarok győzelmét

Népsport
2025.02.25. 09:58

Műkorcsolya: szerdától szombatig Debrecenben rendezik a junior-vb-t

Téli sportok
2025.02.24. 16:07

Téli EYOF: Ekker Léna küzdeni akarásból jelesre vizsgázott

Téli sportok
2025.02.12. 16:09

Kűrt futhat Tallinnban az Ignateva, Szemko duó

Téli sportok
2025.01.31. 18:28

Műkorcsolya Eb: odaérnek a dobogóra Pavlováék?

Egyéb egyéni
2025.01.28. 14:25

Bravúrral jutott ki a junior műkorcsolya vb-re a magyar páros

Téli sportok
2025.01.26. 11:41

Költészet pengeélen – Szilassy Nadine műkorcsolyázó verseket is írt

Népsport
2025.01.16. 09:42

Az orosz korcsolyázók is indulhatnak az olimpiai kvalifikáción

Téli sportok
2024.12.21. 12:24
Ezek is érdekelhetik