Rp. gyorskorcsolya: Szégyenletes a magyar szakemberek szembeköpése – Bánhidi Ákos

„A Liu testvérek kapcsán felvetődő kérdésre, vajon mennyi pénzt tettek a fivérek társaik zsebébe, a válaszom az, hogy sokat, de vannak egyéb gondolataim is.

Kezdeném azzal, hogy a testvérekkel és Csang Csing Linával kiváló a kapcsolatom, az egymás iránti szeretetünk és tiszteletünk töretlen. A fiúk egyik (volt) edzőjeként elmondhatom, mindenki ilyen tanítványokra vágyik, amikor belevág ebbe a nemes szakmába, és nemcsak az »eredménycunami« miatt, amelyet ránk zúdítottak a srácok, hanem azért a szeretetért és megbecsülésért, amit tőlük kaptam.

Nagyon nehéz és fájdalommal teli időszakon vagyunk túl, amely során minden tőlem telhetőt elkövettem azért, hogy együtt maradjunk, ez sajnos végül nem valósult meg: a jelenlegi helyzethez vezető út olyan döntések eredménye, amelyre nem tudtam elegendő hatást gyakorolni.

Lina fantasztikus edző és kolléga, rendkívüli munkabírású, hihetetlenül karizmatikus ember. Szerencsésnek és büszkének érzem magam, hogy ennyi éven át dolgozhattam vele. Vele, aki kétségkívül a short track világ egyik legmagasabb szinten jegyzett edzője. A viszonyom vele mind a mai napig kiváló: kölcsönösen tiszteljük egymás képességeit, tudását, és az összes fantasztikus közös emlékünket.

A szakmai műhelyünk csak tovább erősödött a dél-koreai Dzse Csu Szun érkezésével, aki szintén hatalmas tudású edző – hármunk közös tevékenysége és a teljes magyar szakmai stáb profi munkájának minősége eredményezte azt, hogy a világsztár-jelöltekből képesek voltunk világsztárokat faragni. Dzse Csu Szun személyét egyébként is túl kevés szó méltatja, különösen akkor, ha az eredményekhez általa hozzáadott értékeket vizsgáljuk.

De engedtessék megjegyeznem, hogy Lina nem Namíbiába érkezett korcsolyaedzőnek, hanem Magyarországra. Kis hazánknak addigra már olimpiai pontszerző helyezései voltak, és igen sok Európa-bajnoki érme. Az addigi eredménysor a megszállott versenyzők, edzők, vezetők, szülők húsz-huszonöt éves munkájának a gyümölcse volt. Lina érkezését megelőzően közel tíz évig dolgoztunk neves és kiváló kanadai edzőkkel, ez pedig igencsak hozzátett a tudásunkhoz.

Meggyőződéssel állítom, hogy Lina az itt tartózkodása során legalább annyit merített a közép-európai edzésmódszertani elvek tarsolyából, mint amennyit mi tanultunk mindabból, amit ő Ázsiából hozott.

A kiváló hazai szakemberek szembeköpése sajnálatos és szégyenletes. Mindenki elhiheti, hogy Lina a stábtagokból szívesen elvitt volna magával néhányat a messzeségbe, ha ezt megtehette volna. Az is igaz, hogy voltak olyanok, akik nem értettek velünk egyet itthon, és elfordultak tőlünk, de ezt most már csak az idő orvosolhatja.

Akadnak, akik számon kérik a magyar edzőkön, hogy olyan eredményeket érjenek el hirtelen az eddig második vagy éppen harmadik sorban lévő versenyzőkkel, amelyeket Linával együtt sem tudtunk elérni.

Edzők vagyunk, nem varázslók, akik hozott anyagból dolgozunk.

Nem mindenki születik bajnoknak, bármennyire is szeretnénk…

De mi hiszünk ezekben a korcsolyázókban, és hiszünk abban, hogy kihozzuk belőlük a maximumot. Hiszünk abban, hogy sokat tudunk – egyben persze keveset is, biztosan tudunk még sokat tanulni.

Abban is hiszünk, hogy találunk még tehetségeket, akikből bajnokokat nevelünk. Talán sohasem akkorákat, mint a fivérek, ám mi leginkább megélhettük velük és mellettük a sikereket.

Hosszú-hosszú évekkel ezelőtt ráébredtünk arra, hogy érdemes beülnünk az iskolapadba, érdemes alázattal befogadnunk a tudást és a korcsolyázó nagyhatalmak edzőinek a tapasztalatait – a tanulásnak a halálig kell tartania.

Sorainkat jelenleg is erősíti három kiváló külföldi kolléga: a brit Nicholas Gooch, a dél-koreai Csul Von Eric Lee és Dzse Szu Csunnal sem szakadt meg teljesen a szakmai kapcsolatunk. Mindez talán sokaknak megnyugvást ad. Azt azért zárójelben megjegyezném, hogy az említett urak kiemelt tisztelettel kezelik a magyar edzők szakmai felkészültségét.

Napvilágot látott, hogy a Liu testvérek Lina edzései után gyakorta hánytak.

Néhány napja együtt ebédeltem Shaonggal és Shaolinnal, és azt kérdezgettük egymástól, vajon ki terjeszthet ekkora hülyeséget.

Mindenkivel előfordulhat, hogy annyira kimerül egy edzésen, hogy az emésztőrendszer csökkentett vérellátása miatt elhányja magát – az elmúlt tizenöt évben a fiúkkal is megtörtént ez legalább kétszer. Csakúgy mint másokkal.

Szegény Lina csak pislogna azon, hogy valaki azért is tartja kiemelkedőnek a tudását, mert a százszámra elvégzett kemény edzéseinek konkrét folyományaként rendszeresen hányt a két világsztár, s mindezt a többiek megrémülve néztük.

És még egy utolsó gondolat: a legmélyebb tisztelettel élem meg a Liu testvérek ragaszkodását Linához. Hármónk közül a fiúknak ő a legfontosabb, ezzel kapcsolatosan pedig semmiféle rossz érzés nincs bennem. A tűzbe mennék a fiúkért – még az is lehet, hogy ők is értem. És amennyire a fiúknak szüksége van Linára, úgy neki is szüksége van rájuk, hiszen a világ legjobb edzőjéhez a világ legjobb korcsolyázói illenek.

Egyébként időközben a második almati világkupa-viadalon a magyar hölgyek és férfiak is a kínaiak előtt végeztek. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy Lina nem a legkiválóbb edzők egyike, persze, azt sem feltétlenül kell, hogy jelentse, hogy nem a magyarok a legalkalmatlanabb szakemberek. A fivérek megjelenése a kínai csapatban várhatóan megnyomja az eredményességi mutatójukat. A legjobbakat kívánom nekik, de magyar edzőként a hazámat képviselem minden esetben, így minden bizonnyal várnak rám »érdekes« pillanatok...”