Síugró-vk: a sírepülő-vb után Tande Willingenben is nyert

Vágólapra másolva!
2018.02.03. 18:02
Szombaton a németországi Willingenben folytatódott a síugrók világkupa-sorozata, a győzelmet a norvég Daniel-André Tande szerezte meg. Az északiösszetett-versenyzők hakubai küzdelmét a japán Vatabe Akito nyerte.

A síugróknál az első sorozat után Kamil Stoch vezetett, pedig Richard Freitag úgy is három és fél méterrel tovább repült (149.5 méter), hogy egy kapuval lejjebbről indult. Azonban a németnek egyrészt nagyobb ellenszele volt, másrészt a leérkezéskor nem volt meg a telemarkja, így jócskán kapott levonásokat, s végül 3.7 ponttal Stoch mögé szorult. A harmadik helyen az ugyancsak lengyel Dawid Kubackinak már 7.5 pont volt a hátránya, míg tőle mindössze három tizeddel maradt le Tande, aki 148-ig jutott, ám a telemark nála is hibádzott.

Az újdonsült norvég sírepülő-világbajnok az első, 148 méteres ugrása után aztán a másodikban 146 és félig jutott, és mint utóbb kiderült, ezt azután még csak megközelíteni sem tudták. Kubacki 139 és fél, Freitag pedig csak 141 és félig jutott. Már csupán Stoch volt hátra, de az olimpiai bajnok, Négysáncverseny-győztes ezúttal megremegett, és csak 137 és fél méterig szállt, ezzel pedig még a dobogóról is leszorult.

SÍUGRÓ-VK, WILLINGEN (NÉMETORSZÁG):
HS 145
1. Daniel-André Tande (norvég) 261.3 (148.0; 146.5)
2. Richard Freitag (német) 260.5 (149.5; 141.5)
3. Dawid Kubacki (lengyel) 254.8 (145.0; 139.5)
Az összetett vk állása:
1. Richard Freitag (német) 817
2. Kamil Stoch (lengyel) 783
3. Andreas Wellinger (német) 710

Az északiösszetett-versenyzők hakubai vk-állomását hazai pályán a japán Vatabe Akito nyerte meg óriási fölénnyel, több mint egyperces előnnyel a norvég Jan Schmid és a német Manuel Faisst előtt.

ÉSZAKIÖSSZETETT-VK, HAKUBA (JAPÁN)
Gundersen-verseny
1. Vatabe Akito (japán) 24:14.6
2. Jan Schmid (norvég) +1:12.6
3. Manuel Faisst (német) +1:22.0
Az összetett vk állása:
1. Vatabe Akito (japán) 845
2. Jan Schmid (norvég) 785
3. Jörgen Graabak (norvég) 528

Legfrissebb hírek

Sáncrekord kellett a világbajnoki címhez síugrásban

Téli sportok
22 órája

20 kilométer után a célfotó döntött az arany sorsáról az északisí-vb-n

Téli sportok
Tegnap, 16:34

Északisí-vb: a síugrók női csapatversenyében is norvég siker született

Téli sportok
2025.03.01. 20:02

Északisí-vb: Riiber nagy hajrával nyerte meg a normálsáncos északi összetett versenyt

Téli sportok
2025.03.01. 16:59

Prevc papírforma-győzelme női normálsáncon az északisí-vb-n

Téli sportok
2025.02.28. 16:29

Északisí-vb: japán győzelem született az északi összetett új női számában

Téli sportok
2025.02.27. 20:15

Északi összetett: egészségügyi problémák miatt visszavonul a sportág egyik legnagyobb alakja

Téli sportok
2025.01.29. 11:55

Négysáncverseny: Daniel Tschofenig nyerte meg az Aranysastrófeát

Téli sportok
2025.01.06. 19:42
Ezek is érdekelhetik