Téli olimpia: címvédés és kettős német siker a női szánkósoknál

Vágólapra másolva!
2022.02.08. 15:32
null
Natalie Geisenberger sorozatban harmadszor győzött és már öt olimpiai aranynál tart (Fotó: AFP)
A 3. és a 4. futammal zárult a női szánkósok versenye a pekingi téli olimpián. A győzelmet a sorozatban harmadik olimpiai aranyát megnyerő német Natalie Geisenberger szerezte meg honfitársnője, Anna Berreiter, illetve az orosz Tatjana Ivanova előtt.

 

Pedig az első futamot követően még a harmadik német versenyző, Julia Taubitz állt az élen, azonban ő a második futamban akkorát hibázott, hogy még az első tíz közé sem tudott bekerülni, s a második napon végig azért küzdött, hogy legalább a mezőny első felében végezzen. Ez végül sikerült is neki és a 7. helyen zárt, azonban az érmek elosztásába nem tudott beleszólni.

Azt a második futamot követően az élre kerülő és előnyét folyamatosan növelő, címvédő Geisenberger végül majdnem fél másodperces előnnyel győzött Berreiter és több mint egy szekundummal az orosz Ivanova előtt. A német versenyző 2014-ben Szocsiban és 2018-ban Pjongcsangban is aranyérmes lett ebben a számban, s mindkét olimpián a győztes német csapatnak is tagja volt, így immár ötödik ötkarikás bajnoki címét ünnepelhette, emellett pedig Vancouverben harmadik volt.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
SZÁNKÓ, NŐI EGYES
1. Natalie Geisenberger (Németország) 3:53.454 perc
2. Anna Berreiter (Németország) +0.493 mp
3. Tatjana Ivanova (Orosz csapat) +1.053
4. Madeleine Egle (Ausztria) +1.355
5. Hannah Prock (Ausztria) +1.370
6. Lisa Schulte (Ausztria) +1.431

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
52 perce

Négy sífutókvótát szerzett Magyarország a jövő évi téli olimpiára

Téli sportok
6 órája

Az NHL és a Nemzetközi Jégkorongszövetség egyeztet a profi hokisok olimpiai részvételéről

Jégkorong
2025.03.20. 12:57

Az olaszok között egyre nagyobb a lelkesedés a milánói olimpia iránt

Téli sportok
2025.03.17. 21:12

Milánó 2026: szabotázsakció a csúszóközpont építkezésén

Téli sportok
2025.02.22. 13:14

Lindsey Vonn és Allyson Felix is bekerült a 2034-es téli olimpia szervezőbizottságába

Téli sportok
2025.02.15. 10:33

Rövid pályás gyorskorcsolya: Nicky Gooch lett a válogatott vezetőedzője

Téli sportok
2025.02.12. 18:48

Pat Cortina: Meg kell találnunk magunkban az erőt ahhoz, hogy továbblépjünk

Jégkorong
2025.02.11. 07:04
Ezek is érdekelhetik