Téli olimpia: megszenvedett az orosz csapat a győzelemért Svájc ellen

Vágólapra másolva!
2022.02.09. 12:29
null
Szlepisev (pirosban) gólja három pontot ért (Fotó: AFP)
A Pekingben zajló téli olimpia férfi jégkorongtornájának első mérkőzésén a címvédő orosz csapat nagyon nehezen, egyetlen góllal múlta felül Svájcot.

Noha az előzetes esélylatolgatások alapján – főleg mert távol maradnak az olimpiától az NHL-ben szereplő játékosok – az erős hazai (KHL-es) sorral induló, címvédő oroszok számítanak a torna egyik nagy esélyesének, ennek a nyitó meccsen nem igazán lehetett nyomát látni a jégen. A svájciak ugyanis rendkívül szervezetten játszottak, s ugyan valamivel többet lőttek kapura az oroszok, a veszélyesebbnek mégis a svájciak tűntek, a kapuvasat is eltalálták az első harmadban. Ennek ellenére mindössze 2.7 másodperccel a vége előtt Anton Szlepisev megpattanó lövésével az oroszok szereztek vezetést.

A második harmadban a játék fizikai oldala dominált, a játékrész közepén a játékvezetők egy kapu előtt bunyó miatt két páros kiállítást is kiosztottak, majd a gólszerző Szlepisev kapott 2+2 percet, miután fejelő mozdulatot tett svájci ellenfele felé...

A záró 20 percben előbb az oroszok találták el a kapuvasat, majd a hajrára fordulva a svájciak visszavették a vezetést ebben a műfajban – de erre ebben a sportágban sem adnak pontot. Svájc a hajrára ugyan lehozta a kapusát így létszámfölényben támadhatott az egyenlítésért, és ugyan nagyon rászolgált volna legalább a hosszabbítás kiharcolásáért járó egy pontra, végül nem jött össze az egalizálás.

Ezzel tehát a címvédő orosz csapat győzelemmel kezdett, habár Alekszandr Zsamnov szövetségi kapitány bizonyára nem elégedett maradéktalanul csapata teljesítményével.

JÉGKORONG
Férfiak,
csoportkör, B-csoport, 1. forduló
Orosz csapat–Svájc 1–0
(1–0, 0–0, 0–0)

KÉSŐBB
14.10:
Csehország–Dánia

Legfrissebb hírek

Tóth Zita: Az olimpia és a világkupa-pontszerzés az álmom

Téli sportok
2025.04.16. 09:04

Milánó 2026: bemutatták az olimpiai fáklyát

Téli sportok
2025.04.14. 16:26

További százmillió euróval nőttek a milánói téli olimpia költségei

Egyéb egyéni
2025.04.10. 18:14

Közel 3000 euró a legdrágább jegy a téli olimpiára

Téli sportok
2025.04.08. 11:13

Súlyosan megsérült Federica Brignone alpesi síelő

Téli sportok
2025.04.03. 16:34

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:43

A bostoni vb-n olimpiai kvótákat is osztanak a műkorcsolyázóknak

Téli sportok
2025.03.26. 08:59

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
2025.03.25. 17:07
Ezek is érdekelhetik