Tenisz: Djokovics kikapott a világranglista-55. csehtől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.13. 17:23
null
Jirí Vesely először nyert top 10-es teniszező ellen (Fotó: AFP)
A világelső Novak Djokovics hatalmas meglepetésre 6:4, 2:6, 6:4-re kikapott a cseh Jirí Veselytől a monte-carlói salakpályás tenisztorna második fordulójában. Fucsovics Márton kikapott a barlettai challengerverseny nyolcaddöntőjében.

A címvédő Djokovics most játszott salakon tétmérkőzést először azóta, hogy a tavalyi Roland Garros döntőjét elbukta Stan Wawrinkával szemben. Az átállással a jelek szerint vannak problémái, pedig kemény pályán remekelt idén. A mostani a második veresége 2016-ban, az elsőnél feladta a Feliciano López elleni meccsét szemproblémája miatt. A legutóbb tíz versenyéből kilencet megnyert, mesterversenyen pedig ezt megelőzően a 2014-es sanghaji tornán kapott ki a döntőnél hamarabb.

A szerb klasszis három éve nem búcsúzott ilyen korán ATP-versenyen, a 2013-as madridi salakpályás versenyen Grigor Dimitrov szintén a második fordulóban verte meg.

A két óra hat perces mérkőzésen a világranglista 55. helyén álló Jirí Vesely egyértelműen pályafutása eddigi legnagyobb győzelmét aratta. A 22 éves, balkezes cseh borzasztóan kezdte a 2016-os idényt, első hét versenyén csak egy győzelmet aratott. Salakon már sokkal jobban megy neki, a múlt heti marrákesi viadalon elődöntőig jutott, most pedig elkönyvelte első, top 10-es játékos elleni sikerét.

Kiesett a kiemeltek közül Tomás Berdych és Richard Gasquet is.

ATP 1000-ES TORNA, MONTE-CARLO (4 094 505 euró, salak)
2. FORDULÓ

Vesely (cseh)–Djokovics (szerb, 1.) 6:4, 2:6, 6:4
Monfils (francia, 13.)–Lorenzi (olasz) 6:2, 6:4
Granollers (spanyol, 11.)–A. Zverev (német) 6:4, 4:6, 6:3
Pouille (francia)–Gasquet (francia, 9.) 4:6, 7:5, 6:1
Nadal (spanyol, 5.)–Bedene (brit) 6:3, 6:3
Thiem (osztrák, 12.)–Daniel (japán) 4:6, 6:2, 6:0
Wawrinka (svájci, 4.)–Kohlschreiber (német) 7:6, 7:5
Dzumhur (bosnyák)–Berdych (cseh, 6.) 6:4, 6:7, 6:3
Raonic (kanadai, 10.)–Cuevas (uruguayi) 7:5, 2:6, 7:5
Paire (francia, 16.)–Sousa (portugál) 6:4, 6:3
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Vesely (cseh)–Monfils (francia, 13.)
Goffin (belga, 11.)–Granollers (spanyol)
Federer (svájci, 3.)–Bautista-Agut (spanyol, 14.)
Pouille (francia)–Tsonga (francia, 8.)
Nadal (spanyol, 5.)–Thiem (osztrák, 12.)
Simon (francia, 15.)–Wawrinka (svájci, 4.)
Dzumhur (bosnyák)–Raonic (kanadai, 10.)
Paire (francia, 16.)–Murray (brit, 2.)

ATP CHALLENGERTORNA, BARLETTA (42 500, salak)
2. FORDULÓ (NYOLCADDÖNTŐ)

Pavlásek (cseh)–Fucsovics 5:7, 6:4, 6:3

WTA-TORNA, BOGOTÁ (226 750 dollár, salak)
1. FORDULÓ

Panova (orosz)–Szvitolina (ukrán, 1.) 7:5, 1:6, 7:6
Sadikovic (svájci)–Duque Marino (kolumbiai, 3.) 3:6, 7:6, 6:4
NYOLCADDÖNTŐ
Goncalves (brazil)–Maria (német, 6.) 6:4, 6:3
Sadikovic (svájci)–Duque Marino (kolumbiai, 3.) 3:6, 7:6, 6:4
Arruabarrena-Vecino (spanyol, 4.)–Schaefer (német) 6:1, 6:0
Falconi (amerikai, 5.)–Reix (francia) 6:3, 7:6
Pella (argentin)–Kosztova (bolgár) 6:3, 6:2

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
11 órája

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
15 órája

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01

Megint Nardi vár Fucsovicsra a dubai tenisztornán

Tenisz
2025.02.23. 18:54
Ezek is érdekelhetik