Tenisz: Musetti negyeddöntős a púnai tornán

Vágólapra másolva!
2022.02.02. 18:50
null
Musetti három szettben jutott tovább (Fotó: AFP)
Idei első győzelmét aratta az olasz Lorenzo Musetti, aki nyolc közé jutott az indiai Púnában zajló, 493 ezer dollár (175 millió forint) összdíjazású kemény pályás férfi tenisztornán – írja az MTI.

 

ATP PÚNA

A 19 éves tehetség – aki tavaly ott volt a legjobb 21 éven aluli játékosok számára kiírt évzáró milánói viadalon – az ausztrál Aleksandar Vukic felett diadalmaskodott három játszmában.

Musetti május óta először játszhat negyeddöntőt, a nyolc között azzal a lengyel Kamil Majchrzakkal találkozik, aki januárban az ATP-kupa során a csoportkörben mindhárom egyéni meccsét megnyerte hazája válogatottjának.

ATP MONTPELLIER

A korábban háromszor is győztes Richard Gasquet bejutott a 16 közé a 490 ezer dollár (174 millió forint) összdíjazású, montpellier-i kemény pályás férfi tenisztornán.

A 2013-ban, 2015-ben és 2016-ba bajnok, 2014-ben és 2017-ben döntős 35 éves francia játékos szerdán a nyitókörben honfitársa, a hetedik helyen kiemelt Ugo Humbert felett diadalmaskodott három játszmában, közel három órás csatában.

Gasquet pályafutása során immár 27/6-os győzelmi mérleggel áll Montpellier-ben.

ATP CÓRDOBA

A selejtezőből a főtáblára szerencsés vesztesként került Daniel Elahi Galan már negyeddöntős a 493 ezer dollár (175 millió forint) összdíjazású, cordobai salakpályás férfi tenisztornán.

A világranglista 125. helyén álló hazai játékos a 16 között a spanyol Jaume Munart búcsúztatta három játszmában.

ATP 250-es TORNA, Púna (493 ezer dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

Musetti (olasz, 2.)–Vukic (ausztrál) 7:6 (7–3), 3:6, 6:3
Sousa (portugál, 3.)–Mager (olasz) 4:6, 6:3, 7:6 (7–4)
Altmaier (német, 5.)–Albot (moldovai) 3:6, 6:4, 6:4
Majchrzak (lengyel)–Halys (francia) 6:3, 7:6 (9–7)

ATP 250-es TORNA, Montpellier (490 ezer dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ
Gasquet (francia)–Humbert (francia) 6:7 (3-7), 6:4, 6:3
McDonald (amerikai)–Ivaska (fehérorosz) 6:3, 7:6 (7–2)
Mannarino (francia)–Davidovich (spanyol) 6:2, 6:4
NYOLCADDÖNTŐ
Bublik (kazah, 6.)–Herbert (francia) 6:3, 6:7 (2–7), 6:2

ATP 250-es TORNA, Córdoba (493 ezer dollár, salak)
NYOLCADDÖNTŐ
Galan (kolumbiai)–Munar (spanyol) 6:2, 3:6, 6:1

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
5 órája

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
9 órája

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01

Megint Nardi vár Fucsovicsra a dubai tenisztornán

Tenisz
2025.02.23. 18:54
Ezek is érdekelhetik