Tenisz: távoltartási végzést kapott Emma Raducanu zaklatója

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.02.23. 14:40
null
Emma Raducanu (Fotó: Getty Images)
Öt évre szóló távoltartási végzést kapott az a 35 éves férfi, aki zaklatta Emma Raducanut, a britek US Open-győztes teniszezőjét.

A tettes tavaly november elejétől heteken át fel-felbukkant a játékos szüleinek londoni házánál, ahol nemkívánatos „ajándékokat” hagyott. A 19 éves Raducanu azt mondta, a történtek hatására úgy érzi, elvették a szabadságát és mindig hátra kell néznie, nem követi-e valaki.

A férfi, Amrit Magar többek között azzal akart imponálni a teniszezőnek, hogy karácsonyi díszbe öltöztette a házuk előtt álló egyik fát, egy másik alkalommal pedig virágokat hagyott ott szerelmes üzenettel és egy kártyával, amelyen bejelölte, hogy a lakásától 37 kilométert gyalogolt a család rezidenciájáig. A zaklatót akkor tartóztatták le, amikor egyik látogatása alkalmával a verandáról magával vitte Raducanu édesapjának sportcipőjét. Később azt mondta, azt hitte, a cipő a játékosé és szuvenírként vette magához.

A friss ítélet szerint a férfi a következő években sem a teniszezőt, sem a szüleit vagy azok lakóhelyét nem közelítheti meg, illetve távol kell maradnia azoktól a sportlétesítményektől is, amelyekben Raducanu edz vagy versenyez. Emellett 200 óra közmunkát is el kell végeznie, éjszakánként pedig nyolc hétig nem hagyhatja el a lakását, ezt egy bokájára rögzített elektronikus nyomkövetővel ellenőrzik.

Raducanu egyébként szerdán (ma) Guadalajarában, az év eddig leghosszabb női meccsén kapott ki, Daria Saville-től.

Legfrissebb hírek

Djokovics meccse elmaradt Pegula elnyúló mérkőzése miatt

Tenisz
2025.03.27. 09:29

A Fülöp-szigeteki Eala tovább menetel Miamiban; Zverev búcsúzott a tenisztorna nyolcaddöntőjében

Tenisz
2025.03.26. 23:30

Gálfi Dalma párosban is továbbjutott Antalyában

Tenisz
2025.03.26. 18:31

Zverev és Szabalenka sem botlott Miamiban, Paolini kiverte Oszakát a nyolcaddöntőben

Tenisz
2025.03.24. 23:30

Babosék a legjobb 16 közé jutottak Miamiban

Tenisz
2025.03.21. 09:07

Két hét után elküldte edzőjét a korábbi US Open-győztes

Tenisz
2025.03.20. 18:58

Tenisz: Kenin búcsúztatta Kvitovát Miamiban, továbbjutott Oszaka is

Tenisz
2025.03.18. 23:55

Tóth Amarissa: Megcélzom a US Open selejtezőjét!

Tenisz
2025.03.18. 10:53
Ezek is érdekelhetik