WTA: Simona Halep pozitív doppingtesztet produkált a US Openen

Vágólapra másolva!
2022.10.21. 16:27
null
Simona Halep óriási bajban van (Fotó: AFP)
Simona Halepet ideiglenesen eltiltották a US Openen produkált pozitív doppingtesztje miatt. A korábbi világelső a Twitteren adott ki közleményt, amelyben tagadja, hogy tudatosan juttatta volna a szervezetébe a Roxadustat nevű, vérszegénység elleni szert.

 

Simona Halep lebukott az US Openen végzett egyik doppingvizsgálaton, amely a Roxadustat nevű vérszegénység elleni gyógyszert mutatta ki a szervezetében. A Nemzetközi Tenisz Integritás Ügynökség (International Tennis Integrity Agency) közleménye szerint Halep kérvényezett egy B-mintát is, és az megerősítette az A-minta eredményét.

Halepet október 7-én értesítették a pozitív tesztről.

A román teniszező egy érzelmes levélben reagált a hírre Twitteren.


 

„Ma kezdődik életem legnehezebb mérkőzése: a harc az igazságért. Értesítést kaptam, hogy pozitív tesztet produkáltam a Roxadustat nevű szerre, iszonyatosan alacsony mértékben, ami életem legnagyobb sokkjaként ért.

Egész karrierem során meg sem fordult a fejemben a csalás lehetősége, és ez totálisan szemben áll az értékekkel, amelyek alapján neveltek engem. Szembesülve egy ilyen igazságtalan helyzettel, össze vagyok zavarodva és becsapva érzem magam.

A végsőkig fogok küzdeni azért, hogy bebizonyítsam, soha sem szedtem tudatosan, szántszándékkal ilyen szert, és hiszek benne, hogy előbb vagy utóbb kiderül az igazság.

Nem a trófeákról vagy a pénzről szól ez. Ez a tiszteletről és a játék iránt érzett szeretetemről szól, amely az elmúlt 25 év alatt alakult ki bennem a tenisz irányába.

Simona”

Miután a New York-i Grand Slam-tornán már az első körben kiesett az ukrán Darija Sznigur ellen, Halep mentális fáradtságra hivatkozva bejelentette, hogy idén már nem lép pályára. Romániába való hazatérése után gyorsan és diszkréten elvált férjétől, Toni Iuructól, akivel alig egy éve házasodtak össze, és egy orrműtéten is átesett.

Legfrissebb hírek

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
14 órája

Babosék az elődöntőben búcsúztak Méridában

Tenisz
2025.03.01. 09:15

Kenderesi Tamás: Soha életemben nem doppingoltam

Úszás
2025.03.01. 07:13

Babos Tímeáék párosa elődöntős Mexikóban

Tenisz
2025.02.28. 08:28

Tenisz: rég nem látott siker a korosztályos csapat Eb-n

Utánpótlássport
2025.02.27. 08:59

Bondárék játék nélkül búcsúztak párosban Austinban

Tenisz
2025.02.27. 08:59

Babosék a negyeddöntőben a méridai tenisztornán

Tenisz
2025.02.27. 08:41

Tenisz: Fucsovics ezúttal kikapott Narditól, és búcsúzott a dubai tornától

Tenisz
2025.02.25. 13:26
Ezek is érdekelhetik