Úszás: Sós Csaba is megszólalt Kenderesi doppingügyéről

Vágólapra másolva!
2023.04.24. 11:36
null
Sós Csaba is megszólalt Kenderesi Tamás ügyéről (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az M4 Sport Sport7 című műsorában előterjesztette a fukuokai világbajnokságon induló csapatot, melyet nem sokkal később a Magyar Úszószövetség elnöksége is elfogadott. A műsorban a szövetségi kapitány szót ejtett a doppingeljárás alá vont olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás ügyéről is.

 

„Szerencsére a magyar úszásban nincs tapasztalat arra, hogyan megy végig egy ilyen doppingeljárás” – kezdett bele Sós Csaba. „Sokfajta vétség létezik a doppingnál, meg nem jelenéstől az adminisztrációs hibákon keresztül. Itt van egy új eljárás, a biológiai útlevél, amely, azt gondolom, nem száz százalékban kiforrott. Hozzátenném – minden él nélkül –, olyat én még nem láttam, hogy valakit megvádolnak, aztán kiáll és azt mondja: igen, én kokszoltam. Azt is hozzátenném, nézze meg ma valaki az NDK-s úszókat – akikről tudjuk a nyilvános dokumentumokból, hogy mindegyiket kokszolták –, és nézzük meg Kenderesi versenyeredményeit. Ha a legrosszabbat feltételezem róla, az eredményeiből messze nem tűnik úgy, hogy doppingolt volna, másképp nem is úgy nézne ki. Én orvos vagyok, ha elmegyünk egy helyre, az arcformákról el tudom mondani, mi a helyzet. A lényeg, hogy megvádolták, ilyenkor pedig vannak különféle eljárások, de amíg nincs meg a végleges döntés, addig ártatlannak tekintendő, azzal a különbséggel, hogy felfüggesztik és nem versenyezhet és nem jöhetett edzőtáborba sem. Akármi lesz ennek a végkifejlete, az, hogy ő folytassa-e egyáltalán a pályafutását, az én tapasztalatom szerint finoman szólva is kérdéses” – mondta Sós Csaba Kenderesi Tamás ügyéről.

AZ ADÁST IDE KATTINTVA TUDJA MEGTEKINTENI!

Legfrissebb hírek

Kenderesi a hazugságvizsgálatot is vállalja az igazáért

Úszás
2025.03.18. 09:12

„A bürokrácia győzött” – ezért mondott le a Kenderesi-ügy magyar CAS-bírója

Úszás
2025.03.17. 13:55

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
2025.03.04. 17:25

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
2025.03.03. 18:14

Kenderesi Tamás: Soha életemben nem doppingoltam

Úszás
2025.03.01. 07:13

Helybenhagyták az elsőfokú döntést, és elutasították Kenderesi fellebbezését Svájcban

Úszás
2025.02.27. 20:02

Most nem pénzt, hanem újra időt kért a CAS Kenderesiéktől – március 27-re halasztották a döntéshozatalt

Úszás
2025.02.25. 14:54

„Egy pályafutásnak gyakorlatilag vége, anélkül, hogy ítélet lenne” – Borbély Zoltán Kenderesi Tamás ügyéről

Úszás
2025.02.24. 13:40
Ezek is érdekelhetik