G. G. – utanpotlassport.hu „Sportos családban nőttem fel, hiszen az édesapám atletizált és futballozott, de az édesanyám és a testvérem is nagyon aktív a mozgás terén. Ebből adódóan az első pillanattól fogva adott volt, hogy nem éppen zeneiskolás típus leszek. Azonnal kézilabdázni szerettem volna, már az általános iskola első osztályában, Tamásiban, ahol a családunk él, azonban a korosztályomban olyan kevesen akarták ezt a sportot választani, hogy végül nem indítottak csoportot. Játszottam volna én az idősebbek között is, de először nem engedték, így maradt a labdarúgás” – eleveníti fel a kezdeteket a játékos, akinek azért nem kellett sokat várnia arra, hogy szeretett sportágához végre közel kerüljön.G. G. – utanpotlassport.hu „Sportos családban nőttem fel, hiszen az édesapám atletizált és futballozott, de az édesanyám és a testvérem is nagyon aktív a mozgás terén. Ebből adódóan az első pillanattól fogva adott volt, hogy nem éppen zeneiskolás típus leszek. Azonnal kézilabdázni szerettem volna, már az általános iskola első osztályában, Tamásiban, ahol a családunk él, azonban a korosztályomban olyan kevesen akarták ezt a sportot választani, hogy végül nem indítottak csoportot. Játszottam volna én az idősebbek között is, de először nem engedték, így maradt a labdarúgás” – eleveníti fel a kezdeteket a játékos, akinek azért nem kellett sokat várnia arra, hogy szeretett sportágához végre közel kerüljön.
„Nem sokkal később hívtak, hogy mégis beszállhatok az egy évvel idősebbek közé, sőt később az én évjáratomban is lett csapat, így gyakran előfordult, hogy egy-egy tornán délelőtt még a szivacskézilabdások között szerepeltem, délután pedig már a rendes bőrlabdával játszottam”.
A balátlövő korán megtapasztalta a felnőttközeget, hiszen miután gyorsan beverekedte magát a juniorcsapatba, nem sokkal később, mindössze 13 évesen bemutatkozhatott az NB II-es felnőttegyüttesben is.
„Egyáltalán nem ijedtem meg, ráadásul mind az edzéseken, mind a mérkőzéseken rengeteg segítséget kaptam a nagyobb társaimtól. Úgyhogy élveztem a játékot.”
Az általános iskolát követően lett a Nemzeti Kézilabda Akadémia növendéke:
„Több helyről is megkerestek, hogy szívesen látnának. Végül azért választottam a NEKÁ-t, mert azt gondolom, itt vannak a legjobb feltételek ahhoz, hogy a lehető legjobb játékos váljék belőlem. Ráadásul az otthonomtól csak nyolcvan kilométerre van, így gyakran és könnyedén haza tudok látogatni.”
A napirendről azt mondja, nincs könnyű dolguk a balatonboglári fiataloknak, mert a hajnali ébresztőt követően reggel héttől már edzenek, majd az iskola és a délutáni tréning következik, ezután pedig újra a tanulás, végül pedig kis különmunka, erősítés és több hasonló „nyalánkság” szerepel a heti rutinban.
„Az első két évben az ifjúsági bajnokságban játszottunk, de most már az NB I/B-ben, ami jóval keményebb, hiszen hétről hétre rendkívül erős ellenfelekkel szemben kell felvennünk a kesztyűt. Ráadásul a közelgő érettségi miatt most a tanulásra is muszáj jobban figyelni, vagyis nem könnyű időszak a mostani” – magyarázza Horváth Laura, akinek már kész terve van a jövőre is.
„Emlékszem, ötödikben fogalmazást kellett beadnunk arról, hogy ha nagyok leszünk, mivel szeretnénk foglalkozni. Én már akkor arról írtam, a játékos-pályafutásom után edző szeretnék lenni, hogy átadjam a fiataloknak a tudásomat. Ma sem gondolom másképpen, ezért a Testnevelési Egyetemet vettem célba.”
A válogatottságról azt hangsúlyozza: természetesen minden sportolónak az a vágya, hogy egyszer a hazáját képviselhesse, és nagyon büszke volt rá, amikor bemutatkozhatott a juniorok nemzeti csapatában:
„Ezért küzdöttem és küzdök minden egyes nap, és különleges önbizalmat ad, hogy sikerült elérnem” – mondja, de azt is elárulja: a Vardar Szkopje az álmai csapata. „Nagyon szeretem a stílusukat, igazi fiús kézilabdát játszanak...”
További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.