Atlétika: Molnár Attila az a sprinter, akinek nincs vesztenivalója

Tavaly 400 méteres síkfutásban bronzéremmel gazdagodott a bakui Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), és hogy idén is jó formában kezdett, azt mutatja a fedett pályás felnőtt országos bajnokságon fő számában elért harmadik helye, majd a remek, 47.77 másodperces egyéni csúccsal kivívott ezüstérme a juniorok mezőnyében. A veszprémi SVSE 18 éves sprintere ősszel házon belül váltott edzőt: a Tóthné Stupián Anikóval elkezdett munka további irányítását Bartha László vette át. Többek között erről is kérdeztük Molnár Attilát, akit éppen a veszprémi, kiadós edzés után, de már balatonfüredi otthonában értünk utol telefonon. „Na, halló, megvagyok!” – jelentkezett lihegve a vonal túlsó oldaláról, érzékeltetve hangjával, hogy tűzön-vízen, na, meg a hirtelen jött, jókora viharon keresztül is képes a megszokott időben hazaesni edzésről, és tartani magát az egyeztetett időpontunkhoz.Molnár Attilát, akit éppen a veszprémi, kiadós edzés után, de már balatonfüredi otthonában értünk utol telefonon. „Na, halló, megvagyok!” – jelentkezett lihegve a vonal túlsó oldaláról, érzékeltetve hangjával, hogy tűzön-vízen, na, meg a hirtelen jött, jókora viharon keresztül is képes a megszokott időben hazaesni edzésről, és tartani magát az egyeztetett időpontunkhoz.

Molnár Attila látványosan fejlődött az elmúlt hónapokban  •  Fotó: MOB/Szalmás Péter

– Csak az edzőváltásig ugranék vissza... Miért?

– Tavaly az EYOF és az Európa-kupa után befejeződött a versenyszezon, és úgy voltunk vele, kell a változás, mert Anikó kimondottan középtávfutó-edző. Lassan már öt éve, hogy hozzákerültem. Hogy miért most? Most rajzolódott ki, lehet már számomra nem a legmegfelelőbb az, hogy van negyven-ötven hosszú- vagy középtávfutó tanítványa, és vagyok én, meg egy-két társam, akik sprinterek. Nem ugyanaz az edzésmunka, az idő pedig véges. Ekkor jött képbe Laci, aki tökéletes opció volt, mint sprinteredző. A váltás elegánsan zajlott, az edzők megegyeztek, a fejlődésem érdekében léptünk.

– És már érződik, hogy jó döntés volt?

– Elég erőteljesen. Persze, nem tudom megmondani, hogy ha Anikónál maradok, akkor hol tartanék. De az, amit Lacival tudunk csinálni, az teljesen más edzésmunka, edzésmorál. Úgy tűnik, jó az irány. Szeretem ezt a stílust, amit kaptam. Úgy érezzük, sokkal könnyebb, sokkal gyorsabb és dinamikusabb a mostani mozgásom.

– Stílust mondtál?

– Igen, mert soha nem foglalkoztunk úgy a futódinamikával, mint manapság. A képet nem raktuk össze. Nagyon szerettem Anikóval dolgozni, edzettünk is persze rendesen, de részletekbe menően nem elemeztük, mit és miért csinálok. De ez is jó volt, mert tökéletesen erősödtem, és ennek is meglett az eredménye. Csupán most nagyon aprólékos és kidolgozott munkát végzek, ezért használom a stílus szót.

– Most kellett váltani?

– Én nem tudom, hogy ez jó vagy rossz időben volt-e. Az már másik kérdés, hogy nekem az atlétika csak nagyon erős hobbi. Nem az első helyen áll az életemben, ezért nem is érdekel, mikor meg hogyan váltottam. Jött a váltás, jó volt, de hogy bármin is gondolkodtunk-e előtte? Nem! Eszembe sem jutott, hogy edzőt cseréljek. A helyzet hozta magával. Lehet, hogy a sors le fogja verni rajtam, de hangsúlyozom, nekem annyira nem fontos az atlétika, hogy ezen töprengve töltöttem volna pár álmatlan éjszakát.

– Mi az igazán fontos?

– Elsősorban a tanulmányi átlagom. Ha nincs időm a sportra, mert többet kell tanulnom, akkor például nem megyek edzőtáborba. Ha úgy érzem, lemaradtam a suliban, akkor a sport és a szabadidő rovására fogom behozni a hátrányom. Jövőre érettségizem, az egyetemre való készülés a legfontosabb, mert azt tekintem a jövőmnek.

– Ezt a hozzáállást hogyan fogadja az edződ?

– Erről nem beszélünk sokat, bár az egyesületben mindenki tisztában van vele, hogy mik a szándékaim. Sokaktól megkapom, teljesen hülye vagyok, amiért nem fordítok több időt az atlétikára, de nem érzem úgy, hogy hallgatnom kéne rájuk.

– Ez kicsit lazaság is? Ezért nem is görcsölsz rá a versenyekre?

– Azért nem, mert van másik út. Ha ez nem jön össze, akkor mi van? Akkor lépek tovább, és ennyi. Igazából nagyon jó, hogy ez leveszi a terhet vállamról. Persze, amikor a pályán vagyok, akkor könyörtelenül küzdök az eredményért, edzésen és versenyen is. A legjobb, hogy tét mindig van, de vesztenivalóm sosincs. Ez a lényege ennek.

Molnár Attila vállalja: számára nem az atlétika az első  •  Fotó: MOB/Szalmás Péter

– A fedett pályás országos bajnokságon sem vesztettél, csak nyertél négyszázon. A felnőttek között bronzot, a juniorok között ezüstöt – egyéni csúccsal.

– A 300 méteres eredményemnek, amelyet előtte futottam, annak jobban örültem. A 34.28 kitűnő futás volt, szinte nem hibáztam semmit. Természetesen négyszázon is látszott, hogy előreléptem, és feldobott az egyéni csúcs. Akkor nem számított, hogy második vagyok, csak lepacsiztunk az edzőmmel, megöleltük egymást, és mondtuk, hogy köszönjük az eddigi munkát, akkor innen folytathatjuk tovább.

– Volt már felnőtt országos bajnoki érmed?

– Várj! Hátranézek!

– Ott az éremkollekció?

– Igen, itt van mögöttem a szobámban. Egy pillanat… Úgy látom, hogy nem! Nem volt még.

– Ha ezt így kell kideríteni, akkor nem érezheted „nagyszámnak” az elsőt.

– Nem egyszerű, mert nyolc évig fociztam, azok az érmek is itt vannak, de az atlétikában szerzetteket külön gyűjtöm. Csak közöttük néztem szét. Azt tudom, hogy amelyeket most az „óbén” kaptam, azok kerekek. És ebből kettő van itt. Az egyik ezüst, a másik bronz. Nincs több.

– Azért nem tagadhatod, hogy jó formában ért a járvány miatti kényszerszünet. Milyen hatással volt rád?

– Nem igazán érzem, hogy visszafogott volna. Hosszú alapozást csináltunk. Füred és Veszprém nem nagy távolság, be tudtam járni a stadionba edzeni, igaz, kezdetben még ritkábban. Szerencsés szakmánk van, mert két láb kell hozzá, meg a talaj. Sok a domb, sok a lépcső, bárhol formában lehetett maradni. Az elmúlt hetekben többet tudtam tanulni, több időm volt magamra is, szóval a versenyeket leszámítva semmiben nem szenvedtem hiányt.

– Mi tartja a motivációdat? Tervben volt, vagy van a még bizonytalan sorsú idei junior-világbajnokság?

– Tervek? Ki mit nevez tervnek!? Én csak teszem a dolgom úgy, ahogyan kitelik tőlem. Ezt semmiféle tervvel nem tudnám jobban, nagyobb erőbedobással csinálni. Aztán, ha eldől pontosan, hogy mi lesz, vagy mi nem lesz, akkor lehet megcélozzuk a junior-vébé szintjét. Egyébként most egyre több időt fektetek a gátazásra, mert ki akarom próbálni a négyszáz gátat is.

– Hogyhogy?

– Úgy voltam vele, ha ötven év múlva megkérdezem magamtól, hogy miért nem gátaztam, akkor mit válaszolok? Csak bánnám, hogy nem próbáltam ki. Én kíváncsi voltam, Laci meg gátas. Egész szép eredményeket ért el. Akkor gondoltam, uccu neki, csináljuk! Azóta gátazunk is kicsit.

– A jövő éved a továbbtanulás és a sport szempontjából vízválasztó lesz?

– Jövőre az érettségi utáni nyári versenyeken még szeretnék nagyot robbantani! Utána pedig jön az egyetem. Hogy mi lesz? Majd ugyanúgy a tanulmányi eredményeim függvényében döntök a folytatásról.

További korosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.