A vízbe vetni magadat a kilencedikről, és túlélni

Az óriástorony-ugrás először a 2013-as, barcelonai rendezvényen szerepelt a FINA vizes világbajnokságának programjában – az ugrók a Port Vell, tehát a Régi Kikötő kulisszái előtt mutathatták meg magukat a világnak, az első aranyérem a férfiaknál a kolumbiai Orlando Duque, a nőknél az amerikai Cesilie Carlton nyakába került. Duque 1974-es, Carlton 1981-es születésű, ez is mutatja, hogy az óriástorony-ugrás nem feltétlenül a tejfelesszájú, meggondolatlan ifjoncok versenyszáma.

Nem valószínű, hogy ez véletlen lenne.

És az sem, hogy sok műugró is úgy gondolkodik: „nem százas” az, aki 27 (20) méterről leugrik. A műugrás jelenlegi tán legnépszerűbb és legismertebb figurája, a világ- és Európa-bajnok Tom Daley is úgy gondolja, az óriástorony-ugrás a kicsit őrültek sportja (igaz, ő bevallotta, a 10 métertől is mindig tartott).

„Érkezz rosszul a vízbe, és meghalsz. Én minden egyes alkalommal megrémülök a 10 méteres magasságtól is, felmenni a 27 méteresre döbbenetesen ijesztő” – jelentette ki.

Lehet benne valami.

A VÍZBE VETNI MAGADAT A KILENCEDIKRŐL

Műugrásban 1, 3 és 10 méteren (toronyugrás) vetélkednek a résztvevők. Ehhez képest ugyebár az óriástorony 27 (nőknél 20) méter. Hétköznapi embernek már a 10 méter is félelmetesen magas, a 27 meg egy ennél még jóval nagyobb szám, így talán hasznosabb, ha mindennapi életből vett példákkal illusztráljuk, milyen magasságból is ugranak a versenyzők.

Ha a legendás Ikarus 280-as buszokat vesszük alapnak, akkor nyolcat és még egy kicsit egymásra kell raknunk ahhoz, hogy elérjünk az ugrótorony magasabbik platformjához. Még könnyebben megérthető példával: aki a 27 méteres toronyból ugrik, az gyakorlatilag egy tízemeletes panelház kilencedik emeletéről veti le magát. Aki a 20 méteresből, az „csak” a hatodik és a hetedik emelet közül startol.

Nem meglepő, hogy a szabályok nem engedik a fejjel érkezést – nem is lenne jó ötlet, hiszen a férfi versenyzők 90 km/h fölötti sebességgel zúghatnak lefelé a toronyból, és körülbelül kilencszer nagyobb erővel csapódnak le, mint a „normális” 10 méteres toronyból ugrók. Érkezés szigorúan talppal előre, ha nem ez történik, akkor nagy valószínűséggel rögtön munkája lesz a kötelezően jelen levő mentőbúvároknak és traumatológus csapatnak. Az amerikai sziklaugró (ez az óriástorony-ugrás „természetes” elődje) Steven LoBue elmondása szerint mindenki tisztában van azzal, mennyire veszélyes, amit csinál.

„Minden sportoló tisztában van saját sportágának veszélyeivel, mi sem vagyunk kivételek. Tudjuk, hogy katasztrofális lehet a rossz vízbe érkezés, és minden ugró megtanulja, hogy tiszteletben tartsa a saját félelmeit. Ehhez szükséges egy egészséges félelem. Ha egyáltalán nem érzünk félelmet, vagy alig, akkor nem adjuk meg a kellő tiszteletet a magasságnak, megsérülünk, és nagyon rosszul járhatunk. Ha túlzottan eluralkodik rajtunk a félelem, akkor a döntéshozatal és a gondolkodás romlik, és könnyű hibázni. Az egészséges félelemérzet kiélesíti az érzékeinket és hozzásegíthet a magas szintű teljesítményhez. Az extrém sportokat űzőkre jóval nagyobb sérülésveszély leselkedik, ezért úgy gondolom, mentálisan nekünk jobban meg kell birkóznunk a félelemmel. Ha egy hagyományos sportban elszúrsz valamit, akkor kihagyod a dobást, elejted a passzt, vagy a csapatod kikap. Ha mi hibázunk, akkor nagyon nagy esélyünk van a sérülésre” – magyarázta LoBue.

„Fantasztikus, halált megvető dolog. Leugrunk egy olyan dologról, amelyről nem lenne szabad leugranunk. Minden porcikánk azt üvölti: ne csináld, ne csináld! Le kell küzdenünk a saját ösztöneinket. Ha egyszer elstartoltunk, már nincs visszaút. Hihetetlen érzés” – így Blake Aldridge, aki még a barcelonai világbajnokság előtt mutatta be a sportját.

„Én a férjem, Jason miatt kezdtem el ugrani. Vagy húsz éve csinált extrém ugrásokat. Amikor először találkoztam vele, azt hittem, teljesen bolond. Azt mondta, 27 méterről ugrik. Először azt gondoltam, csak menőzni akar, és ami azt illeti, ez be is jött neki... Tudom, hogy őrülten hangzik, de én ráadásul még tériszonyos is vagyok. Az adrenalin e sportág vonzerejének része. Óriási, hogy képesek vagyunk legyőzni azt, amitől nagyon félünk” – így a már említett Cesilie Carlton.

EDZENI SEM KÖNNYŰ

Az extrém magasság egyben azt is jelenti, hogy nem sok (sőt, nagyon kevés) óriástoronyugró-létesítmény van a világon, és általában azok sem állandó építmények. Az egyik ilyenért Ausztriáig, azon belül Tirolig kell elmennünk: az Area47 vízi parkban van 27 méteres torony, de „földi halandót” nem, csak képzett műugrókat, sziklaugrókat és óriástorony-ugrókat engednek fel oda. „Minden tíz méternél magasabbról indított ugrás a profi óriástorony-ugrók hitbizománya” – figyelmeztetnek a szabályismertetőben.

„Edzéseken nekem is a tízméteres normál toronyból kell gyakorolnom – huszonhét méterről kizárólag a versenyeken ugrom. Arra kényszerülök, hogy a versenyen bemutatott ugrásaim két részre bontsam, és külön gyakoroljam ezeket, majd aztán élesben össze kell raknom a két ugrást. Maguk a mozdulatok elég természetesen jönnek a toronyugrásból, fontos, hogy megtaláljuk, miben vagyunk a legerősebbek, és ezeket az elemeket a lehető legnagyobb anyagerejű kombinációkba próbáljuk összerakni ezt követően. Műugróként még edzővel dolgoztunk, de sziklaugrásban és óriástorony-ugrásban már a magunk edzői vagyunk, magunkat kell motiválnunk” – magyarázta a Mpora magazinnak a barcelonai ezüstérmes, kazanyi aranyérmes, így Budapestre címvédőként érkező Gary Hunt.

A megfelelő edzéslétesítmények hiánya jókora nehézség a műugróknak: ha „sima” 10 méteres toronyból ugranak, képtelenek a teljes ugrást szimulálni, ráadásul a versenyek előtt is korlátozott az edzéslehetőség (ez biztonsági szempontból is érthető). Ez az óriástorony-ugrás elterjedését is hátráltatja, márpedig ha a sportágat az olimpiára akarja vinni a FINA – a 2020-as, tokiói játékokra már javasolta –, akkor nagyobb világméretű „lefedettség” és népszerűség szükséges a kétségtelenül lenyűgöző látvány mellé.

A világbajnokságokra felhúzott tornyok is ideiglenesek, s ha belegondolunk, hogy az edzéseken és a versenyen mennyit használják őket (a mezőny viszonylag kis létszámú – Kazanyban a férfiaknál húszan, a nőknél tízen ugrottak), akkor alighanem ár/kihasználtság mutatóban a sportvilág egyik legextrémebb értékét kapjuk. Ha már extrém sportról van szó...

ERRE SEMMI SEM KÉSZÍT FEL

A FINA hivatalos szabályzata szerint minden 20 méterről vagy magasabbról indított ugrásnál fokozott biztonsági előírásokat kell életbe léptetni. Legalább két traumatológus orvos és két-három képzett mentős áll készenlétben, illetve egy kijelölt kórház is felkészül ortopédiai specialista egységgel – ha rosszra fordulnak a dolgok, rájuk hamar szükség lehet. A vízben mentőbúvárcsapat és két mentőcsónak várja a műugrókat. A The Stills oldalon érzékletes összefoglaló jelent meg arról, mit jelent az óriástorony-ugrás egy mentőbúvárnak.

„Semmi sem készít fel arra, hogy várj valakire, aki 27 méterről rugaszkodik el, lesüllyed öt méterre, hogy aztán felszínre emelkedj mellette, reménykedve, hogy minden rendben van. Aztán három vagy négy órán keresztül ugyanez, és az összes ugrásnál reménykedünk, hogy jól sikerül (...) Egy versenynapon öt-hét órát is tölthetünk a vízben. Százszázalékos figyelmet és koncentrációt igényel a részünkről is, és minden ugrásnál azt mormoltam: érj a vízbe úgy, ahogy kell. A verseny alatt hat rossz érkezés miatt kellett közbelépnünk.”

ÖTKARIKÁS ÚTON?

Az óriástorony-ugrás nagyban köszönheti népszerűségét annak, hogy a sziklaugrást felkarolta az extrém sportok sorát támogató Red Bull, amely 2009 óta rendez világsorozatot – ennek keretében 26-28 méterről ugranak a versenyzők káprázatos kulisszák között. Az energiaital-óriás szponzorálásával megrendezett sorozatban standardizálták a körülményeket és a szabályokat, enélkül aligha került volna az óriástorony-ugrás a FINA vizes világbajnokságának programjába.

Az óriástorony-ugrás rendkívül látványos volta miatt könnyen elképzelhető, hogy a sportág (szakágként való) olimpiára lobbizása előbb-utóbb megvalósul, még ha a tokiói csomagba nem is került be. Amíg a szupertorony-ugrással foglalkozók száma alacsony és a sportág földrajzi elterjedtsége nem túl nagy – a műugrás első számú nagyhatalmának, Kínának például nincsenek képviselői a mezőnyben –, addig ez az álom aligha valósul meg. Az viszont, ahogy a sporttársak az óriástorony-ugrókra tekintenek, már megváltozott, legalábbis ezt állítja a világbajnoki ezüst- és bronzérmes mexikói Jonathan Paredes.

„Amikor Barcelonában először tartoztunk a FINA-világbajnokság égisze alá, cirkuszi artistáknak, vagy őrült brancsnak tekintettek minket. A vizes sportágakon belül ez a percepció azóta alaposan megváltozott, s azt hiszem, az olimpiai faktor végképp megadná a respektjét és az értékét a sportunknak a publikum körében is” – nyilatkozta a SwimSwam szakportálnak.

Addig is a következő megálló Budapest az óriástorony-ugrás specialistáinak: a Batthyány téri helyszínen július 28-án rendezik a kvalifikációt, hogy 29-én és 30-án már érmeket osszanak, az egész világbajnokság látványos fináléjaként.

ÓRIÁSTORONY-UGRÁS, AZ EDDIGI VILÁGBAJNOKI ÉRMESEK
2013, BARCELONA
Férfiak. Világbajnok: Orlando Duque (Kolumbia) 590.20 pont, 2. Gary Hunt (Nagy-Britannia) 589.30, 3. Jonathan Paredes (Mexikó) 578.35
Nők. Világbajnok: Cesilie Carlton (Egyesült Államok) 211.60 pont, 2. Ginger Huber (Egyesült Államok) 206.70, 3. Anna Bader (Németország) 203.90.

2015, KAZANY
Férfiak. Világbajnok: Gary Hunt (Nagy-Britannia) 629.30 pont, 2. Jonathan Paredes (Mexikó) 596.95, 3. Artyom Szilcsenko (Oroszország) 593.95.
Nők. Világbajnok: Rachelle Simpson (Egyesült Államok) 258.70 pont, 2. Cesilie Carlton (Egyesült Államok) 237.35, 3. Jana Nyeszcjarava (Fehéroroszország) 233.10 pont.

A VB-PROGRAM
Július 28., péntek
12.30 Női óriástorony-ugrás (20 m), elődöntő
14.00 Férfi óriástorony-ugrás (27 m), elődöntő
Július 29., szombat
12.00 Női óriástorony-ugrás, döntő
Július 30., vasárnap
12.00 Férfi óriástorony-ugrás, döntő