Ezúttal sokkal vidámabb volt a kép. A négy esztendővel ezelőtti, palermói olimpiai selejtezőn két szomorú csapat, az olasz és a magyar találkozott a bronzmeccsen, mindketten a sydneyi kvótát siratták (bánatukban 9–4-re nyertek a mieink). Most azt reméltük, a vasárnapi döntőben – már az athéni kvóta birtokában – örömükben győznek Faragó Tamás játékosai. Aggodalomra csak az adott okot, hogy az egyik játékvezetőnek azt a görög Sztavridiszt jelölték, akivel Faragó Tamásnak vitája támadt, éppen az azzurrik elleni csoportmeccsen követően. Csak emlékeztetőül: szerdán 6–4 volt oda. Érdekesség, hogy mindkét oldalon az első negyed végéig bentmaradtak a kezdők, s a bírók 21 másodperccel a vége előtt ítélték az első kiállítást, mégpedig Zantleitner ellen. Stieber remek átlövésével 1–0-ra vezettünk a második perc óta, s az állás nem változott az első pihenőig. A második felvonásra négy játékossal frissített Faragó, de az egy esztendeje olasz színekben játszó Tóth Noémi egyenlített akcióból, majd Pelle rossz passza után Musumeci úszott meg, és szerzett vezetést az olaszoknak. Sajnos a harmadik emberhátrányunkat már nem tudtuk kivédekezni, így Ragusa már 3–1-re növelte együttese előnyét. Éppen jókor, a negyed lejárta előtt 12 másodperccel a jobb szélen elviharzó Drávucz gyalogolt el a Sós által elétett labdával a hazai kapuig (2–3). Az oroszok elleni elődöntő kísértett, legalábbis ami a kiállítások arányát illeti: míg az olaszok egyszer sem szenvedtek emberhátránytól, addig mi négy alkalommal is. Így indult a harmadik negyed, s egy gyors, akkurátusan felépített akció végén a ráúszásoknál a labdát kétszer is elhozó Valkay egyenlített. Miceli és Primász találatváltását követően sokáig semmi sem történt, aztán amikor a hatodik hibát gyűjtöttük be nulla (!) ellenében, Faragó odavágta a vizespalackot a földhöz, kiérdemelve a sárga lapot Sztavridisznél.
Faragó Tamás elôbb a bírókkal perlekedett – gyorsan tegyük hozzá, jogosan – majd gyôzelemre vezette a magyar válogatottat (Fotó: Németh Ferenc)
Újabb gólok híján, hála a kiváló magyar védőmunkának, 4–4-gyel indult az utolsó játékrész, aztán Primász halál pontos hosszú sarkos bombájával már mi vezettünk 24 másodpercet követően. A bírók rosszindulata nem enyhült, így például Zantleitnernek nem adtak fórt centerben (pedig alaposan meggyötörték), ám ezen is túltettük magunkat – sőt, Pelle egy gyors sprint után kettőre növelte az előnyt (4–6). Hihetetlen: hat akcióból, nulla emberelőny! A védekezésben példamutatóan segítették ki egymást a mieink, s az sem gátolta meg őket, hogy Drávucz kipontozódott, és immár 7–0-ra vezettek az olaszok az emberelőnyös statisztikában. Aztán 25 és félpercnyi játék után csak megkaptuk az első fórt, a mérkőzés pedig már kézben volt. Hangsúlyozzuk, s pusztán az olimpiai kvótával nem megelégedve, elsőrangú játékkal és négy év után örömünkben nyertünk.