Mindkét csapatnak meglehetett a maga gondja-baja a találkozó előtt. A Mladostnál például egy héten belül előbb elköszöntek az edzőtől, de ez sem segített, hiszen elbukták a horvát bajnoki elődöntőt. A Vasas számára speciel a hazai bajnokság jelenthetett kapaszkodót, mert a legrangosabb nemzetközi kupasorozat középdöntőjében eddig hangyányi sikerélményben sem lehetett része. Négy vereség után harmadik, egyben utolsó idegenbeli fellépésére utazott el Földi László együttese.
A rajt a Vasasé volt, de az már óriási meglepetést keltett, hogy a vendégcsapat négygólos előnyhöz jutott. A horvátoknak csak a szépítés jött össze az első negyed vége előtt (1–4).
A második felvonásban összekapta magát az addig koncentrációban és motivációban széteső csapat benyomását keltő Mladost. Védekezése összeállt, de támadásban továbbra is akadozott a gépezete. Egy kivétellel ugyanis rendre elhaltak a próbálkozásai a vérszemet kapó vendégek kapuja előtt. A Vasasnak az első negyedben minden bejött, a másodiknak viszont semmi, de a biztos vezetés tudatában ekkor elég volt a stabil védekezésre figyelni (2–4).
A fordulást követően előbb megúszásból egygólosra csökkentette hátrányát a Zagreb, majd egy távoli szabaddobásból egyenlített. Új mérkőzés kezdődött, de az akkor már önbizalmát picit elveszítő Vasas tudott elsőként újítani. Támadásban ismét erőn felül vállaltak a magyarok, és ami lényegesebb, teljesítettek is, így két távoli bombával és egy megúszással ismét lőtávolon kívülre tudtak kerülni (4–7). Sajnos, nem sokáig. A mérkőzés legélvezetesebb felvonását két góllal zárták a zágrábiak, így a záró rész előtt egygólosra csökkentették hátrányukat (6–7).
A Mladosté volt a negyedik negyed első gólja – a „változatosság" kedvéért fórból –, így döntetlen állásnál öt perc maradt hátra, hogy egyik csapat a másik fölé kerekedjen. Két percig gól nélkül gyűrték egymást a felek, aztán a Mladost trénere időt kért. Látszott, érződött, inkább bennük van erő, hogy a hajrában nagy rohamra induljanak, de a hazai pálya azért őket kötelezte, egyben feszélyezte. Az időkérés utáni emberelőnyüket rögtön kihasználták a házigazdák, akik ötödik fórgóljukat helyezték el Nagy Viktor kapujába. Eldöntve ezzel a találkozót, mert a vendégek a végén már az idő szorításában kapkodva támadtak és lőttek (8–7).
KÖZÉPDÖNTŐ, 5. FORDULÓ, B-CSOPORT |
MLADOST ZAGREB–TEVA-VASAS-UNIQA 8–7 (1–4, 1–0, 4–3, 2–0) |
Zágráb, 300 néző. V: Laginja (szlovén), Taylan (török) |
MLADOST: PAVIC – Peric, Muslim 2 (1), Buljubasic, Hinic, Udovicsics, PETKOVIC 2 (2). Cs: Loncar, Brlecic, Karac, LETICA 2 (1), Pavicic, Vukicevic 2. Edző: Emil Nikolic |
VASAS: NAGY V. – Boskovic, Katonás 1, Decker Á., Powers 1, Kiss G., Steinmetz B. Cs: VÖRÖS 2 (1), Takács Bálint, KOVÁCS R. 2 (1), Vámos 1, Hőna, Fülöp. Edző: Földi László |
Gól – emberelőnyből: 10/4 , ill. 7/2 |
MESTERMÉRLEG |
Földi László: – Három-három és fél negyeden keresztül nagyon jól játszottunk, utána megint a saját hibáinkból kaptuk a gólokat, így végül a Mladost meg tudta nyerni a mérkőzést. Azért hozzá kell tenni, hogy az utolsó másfél negyedben nem kaptunk ítéletet, mondom ezt azzal együtt, hogy a hibákat mi követtük el. |
A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN |
Rijeka (horvát)–Pro Recco (olasz) 7–12 |
A-CSOPORT |
Jug Dubrovnik (horvát) –Partizan Beograde (szerb) 10–13 |
Jadran Herceg Novi (montenegrói)–Budva (montenegrói) 8–9 |
1. Pro Recco | 5 | 5 | – | – | 57–34 | 23 | 15 |
2. Mladost Zagreb | 5 | 3 | – | 2 | 38–41 | -3 | 9 |
3. Rijeka | 5 | 2 | – | 3 | 46–49 | -3 | 6 |
4. Vasas | 5 | – | – | 5 | 34–51 | -17 | 0 |
1. Partizan Beograde | 5 | 5 | – | – | 55–35 | 20 | 15 |
2. Jug Dubrovnik | 5 | 2 | 1 | 2 | 50–43 | 7 | 7 |
3. Budva | 5 | 2 | – | 3 | 28–41 | -13 | 6 |
4. Jadran Herceg Novi | 5 | – | 1 | 4 | 34–48 | -14 | 1 |