Harc a görögökkel a fináléba jutásért

Vágólapra másolva!
2012.01.26. 15:01
null
A görögök ellen is kell a jó védekezés (fotó: MTI)
Címkék
A magyar női vízilabda-válogatott ma este a döntőbe jutásért játszik Görögországgal az eindhoveni Európa-bajnokságon. Merész András szövetségi kapitány szerint egyáltalán nem esélytelen válogatottja a továbbjutásra, sőt.

 

Jó negyedórás, majdhogynem habzó szájakat eredményező üvöltözés árán végül is a magyar csapatvezetőség megadta magát a létesítményigazgató akaratának. Merész Andrásék közölték, rendben, akkor nem használják az uszodát a tornacsarnokkal összekötő folyosó lépcsőit láberősítő gyakorlatra. A helyi fejes kötötte az ebet a karóhoz, hogy a magyar lányok ne ugrándozzanak a lépcsőkön, mert zavarják a tornacsarnokban zajló korfballedzést, amelyet egyébként öt-hét éves csöppségeknek tartottak.

Úgyhogy a lányok nem lépcsőztek. Tovább. A veszekedés negyedórája alatt ugyanis épp sikerült elvégezni azt a penzumot, amelyet a trénerek kigondoltak – az utolsó percekben már csak azért születtek ellenérvek az innenső oldalon, hogy mindenki végezzen az ugrándozással.

Azaz megint nyertünk egy kis meccset. Csütörtökön egy nagyobbat kellene: a világbajnok görögökkel szemben az Európa-bajnokság elődöntőjét. Nem lesz egyszerű, bár Merész András amondó, nem azon fog múlni, hogy ellenfelünk pihent, míg mi a spanyolokkal szórakoztunk.

„Erőnléti gondjaink aligha lesznek, ez egyértelmű, a mérkőzés kimenetelét a koncentráció fogja eldönteni” – mondta a szövetségi kapitány, aki szerint egyáltalán nem vagyunk esélytelenek, sőt.

A lépcsőzést követően amúgy „svédasztalos” edzést tartott a csapat, azaz volt mindenféle gyakorlat felpörgetendő a játékosokat, akik természetesen hatalmas kedvvel és odaadással végeztek mindent – a kiváló hangulat (is) jelzi, az együttes készen áll a nagyobb csúcsok meghódítására. Mondjuk úgy, az első lépcsőfokokat már sikerült megmászni.

A magyar női válogatottat meghívták a májusi előolimpiára, amelyen a házigazda Nagy-Britannia mellett Ausztráliával és az Egyesült Államokkal mérkőzhetnek meg. További részletek itt!

NŐI VÍZILABDA EB, EINDHOVEN
AZ 5. HELYÉRT
Spanyolország–Hollandia 16.00
ELŐDÖNTŐ
Magyarország–Görögország 18.00 (Tv: m2)
Olaszország–Oroszország 20.00

 

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás a kosaras bronzcsatában, az Atomerőmű lett a harmadik

Kosárlabda
3 perce

Negóék nem bírtak a kiesőjelölttel

Francia labdarúgás
8 perce

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
23 perce

Takács Boglárka a hetedik helyen ért célba a 60 méter Európa-bajnoki döntőjében

Atlétika
32 perce

Sorozatban negyedszer is a Vasas nyerte a női röplabda Magyar Kupát

Röplabda
46 perce

Cselgáncs World Tour: Tóth Krisztián ezüstérmes Linzben

Egyéb egyéni
47 perce

Osztrák hokiliga: salzburgi söpréssel vége a Fehérvár idényének

Jégkorong
55 perce

Mbappé és Vinícius betalált, győzött a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
57 perce
Ezek is érdekelhetik