A Nemzeti Sport nyerte meg az idei Hoffer-kupát

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2024.05.15. 08:15
A Nemzeti Sport Hoffer-kupa-győztes csapata (fent balról: Szöllősi György, Pintér Dániel, Fazekas Zoltán, Zalán Attila, Bobory Balázs, lent balról: Győri Ferenc, Vincze Szabolcs, Csillag Péter, Mile Zsombor) (Fotó: MSÚSZ/Szűcs Attila)
A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által szervezett gyulai Sportújságíró-kongresszus második napján a szokásoknak megfelelően a sportversenyekre került sor.

 

A Nemzeti Sport csapata nyerte meg a Gyulai Városi Sportközpontban megrendezett négycsapatos, kispályás labdarúgótornát, a hagyományos Hoffer-kupát, amely a 2004-ben elhunyt legendás sportújságíró, Hoffer József nevét viseli, aki volt az MTI sportrovatvezetője, de a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is. Lapunk csapatában pályára lépett Csillag Péter, Fazekas Zoltán, Győri Ferenc, Szöllősi György, Vincze Szabolcs, Zalán Attila, illetve két vendégjátékos a Hír Tv-től, Mile Zsombor és Pintér Dániel. A csapat mellett ott volt a sérülés miatt ezúttal nem játszó Bobory Balázs is.

Az NS csapata előbb az Index együttesét győzte le 3–1-re (lapunk csapatának gólszerzői: Csillag, Mile, Szöllősi), majd a Kárpátalja együttesét 4–0-ra (Csillag, Mile, Pintér, Szöllősi), végül 1–1-es döntetlent játszott az Újságíró-válogatottal (Csillag).

Második lett az Újságíró-válogatott, harmadik az Index csapata, negyedik Kárpátalja együttese, amely így is hatalmas tapsot kapott, hiszen az is óriási tett, hogy ki tudtak állítani egy csapatot a háború és az utazási korlátozások dacára. A futballtorna legjobb játékosának az NS-t erősítő Mile Zsombort, legjobb kapusának Kovács Dénest (Újságíró-válogatott) választották meg, a gólkirály a kárpátaljai Dankai Péter lett. A mérkőzéseket Iványi Zoltán korábbi NB I-es játékvezető és Vámos Tamás sportújságíró-játékvezető vezette.

A szegedi sportújságíró, Thékes István nevét viselő Thékes-kupáért zajló tenisztornán Kádár Zoltán (Marosvásárhelyi Rádió) lett az első, a második helyen Kósa András (Race1.net), a harmadikon Halmágyi Zsolt (Sportfoto.ro) végzett. A senior kategóriában, vagyis a hatvan évnél idősebbek között Szalay Attila (Rekreátor Magazin) győzött, mögötte két szabadúszó, Pajor István és Temesi László végzett.

Kádár Zoltán nyerte meg a Thékes Istvánról elnevezett tenisztornát

Teqballban Sus Róberté (PUSKAS.COM) lett az arany-, Pach Ferencé (Tolna-Táj Tv) az ezüst-, Lukács Zsolté (Udvarhelyi Hírportál) a bronzérem.

A díjátadásban két korábbi legendás ferencvárosi labdarúgó, Nyilas Elek és Takács László segédkezett Szöllősi Györgynek, az MSÚSZ elnökének, lapunk főszerkesztőjének, aki a minden igényt kielégítő helyszínért és a vendéglátásért köszönetképpen emlékplakettet adott át Kertes Istvánnak, a Gyulai Városi Sportközpont vezetőjének.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik