Asztalitenisz: még minden magyar versenyben van az olimpiai selejtezőn

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.05.15. 18:54
Póta Georgina sima győzelemmel mutatkozott be Szarajevóban (Fotó: ETTU)
A szarajevói egyéni európai selejtező első napján a négy magyar induló a csoportkörben hét mérkőzésből ötöt megnyert, s még mindannyian versenyben vannak a továbbjutásért.

 

Magyar szempontból különösebb meglepetés nélkül telt el a Szarajevóban zajló egyéni európai olimpiai selejtező első napja: az előzetesen kalkulálható győzelmek megszülettek, miként sajnos a vereségek is. Szerencsére utóbbiból volt kevesebb, Lakatos Tamás az osztrák Daniel Habesohntól, Szudi Ádám pedig a szlovák Yang Wangtól kapott ki, az ellenfél mindkét esetben esélyesebbnek számított. Tekintve, hogy az egyenes kieséses táblára minden csoportból ketten jutnak tovább, így a kvóta szempontjából egyelőre nincs veszve semmi, a lényeg, hogy a csütörtöki harmadik fordulóban egyik magyar se hibázzon, s akkor biztosan ott lesznek a folytatásban.

A nőknél kevésbé kell attól tartani, hogy Póta Georgina és Madarász Dóra esetleg a csoportban ragad. Olyannyira, hogy előbbi ötödik kiemeltként háromfősbe került, s mivel az első partiját már megnyerte, nehéz elképzelni, hogy ne jutna tovább, s ugyan Madarász négyes csoportban van, egy győzelemmel a háta mögött, a további két ellenfél ismeretében szinte biztos, hogy legrosszabb esetben a második továbbjutó hely neki is meglesz.

„Azért is jó hír Póta győzelme, mert korábban már voltak gondjai a görög védővel – mondta a nők szövetségi kapitánya, Pink Márk. – A négy nyert játszmáig zajló mérkőzés elég hosszú, van idő kiismerni a másikat, ráadásul ők a görög bajnokságban is többször játszottak egymás ellen. Póta és Madarász is jól, okosan, fegyelmezetten játszott, remélhetőleg ez a folytatásban is így lesz.”

ASZTALITENISZ
EGYÉNI EURÓPAI OLIMPIAI SELEJTEZŐ, SZARAJEVÓ
Férfiak
C-csoport
Habesohn (osztrák)–Lakatos Tamás 4:0 (5, 9, 8, 5)
Pérez (spanyol)–Reinholds (lett) 4:0 (9, 8, 9, 5)
Lakatos–Reinholds 4:1 (9, 6, 10, –9, 7)
Habesohn–Pérez 4:3 (8, 5, –9, 9, –8, –3, 8)
D-csoport
Szudi Ádám–Mihailovic (bosnyák) 4:0 (6, 5, 6, 2)
Wang (szlovák)–Limonov (ukrán) 4:0 (1, 3, 6, 4)
Wang–Szudi 4:1 (2, 6, 8, –4, 3)
Limonov–Mihajlovics 4:1 (–9, 5, 6, 8, 6)
Nők
E-csoport
Póta Georgina–Tolju (görög) 4:1 (–10, 9, 5, 8, 8)
L-csoport
Madarász Dóra–Merenco (moldovai) 4:0 (7, 3, 4, 10)
Lupuleszku (szerb)–Ceric (bosnyák) 4:0 (2, 3, 5, 4)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik