Éppen lemaradt az olimpiai kvótáról a magyar triatlon vegyes váltó

Vágólapra másolva!
2024.05.17. 17:26
Nincs meg az olimpia (Fotó: Facebook/Magyar Triatlon Szövetség)
Nem jutott ki a magyar triatlon vegyes váltó a párizsi olimpiára, miután a mexikói Huatulcóban rendezett kvalifikációs versenyen a 3. helyen végzett pénteken.

 

A Bicsák Bence, Horváth Karolina Helga, Lehmann Csongor, Kuttor-Bragmayer Zsanett összeállítású négyesnek a biztos párizsi kvótához az első két hely valamelyikén kellett volna végeznie a 9 csapatos mezőnyben. Minden szereplőre 300 méter úszás, 7.2 kilométer kerékpározás és 1.8 kilométer futás várt.

Bicsák kezdett, és a viadal honlapja szerint fokozatosan javulva az úszás-kerékpározás-futás után a negyedik helyen váltotta Horváthot, a második helyezettől 57 másodperces hátránnyal. A kanadai, a norvég és a holland váltó ekkor megszökött a többiektől, majd utóbbi a második körben leszakadt. Horváth az osztrák, a spanyol és a mexikói riválissal együtt haladt, hátrányuk másfél perc fölé nőtt. A magyar triatlonos az 5. helyen váltotta Lehmannt, aki remek úszással feljött a harmadik helyre. Ekkor az élen lévő norvég és a második helyen álló kanadai versenyzőt egy négyfős boly követte, ebben volt Lehmann is, aki a futását követően a harmadik helyről indíthatta Kuttor-Bragmayert. A norvég éllovas 52, a második kanadai triatlonos 41 másodperc előnnyel állt a záró kör előtt.

A magyar versenyző jó úszással tartotta pozícióját, és 39 másodperc volt a lemaradása a kerékpározás előtt a második helyen haladó kanadai Desirae Ridenour mögött. A bringázás remekül sikerült Kuttor-Bragmayernek, feljött másodiknak, azaz ekkor olimpiai kvótás helyen állt a váltó.

A norvég Solveig Lövseth 1 perc 4 másodperc előnnyel kezdte a záró számot, Kuttor-Bragmayer a holland Rachel Klamer előtt haladt tíz másodperc fórral, ám a rivális jól hajrázott, és behozta második helyre csapatát. A mieink a harmadik helyen zártak.

A párizsi kvótát így a norvég és a holland váltó vitte el.

Az olimpián egyéniben a magyar szövetség belső rendszere alapján biztos indulónak mondható Lehmann, míg a rangsorban szintén a legjobb harmincban található Bicsák, Faldum Gábor és Dévay Márk, közülük kettő csatlakozhat Lehmann mellé. A nőknél Kuttor-Bragmayer tekinthető biztos ötkarikás résztvevőnek.

Eredmények
Vegyes váltó olimpiai kvalifikációs verseny:
1. Norvégia 1:20:09 óra
2. Hollandia 55 mp hátrány
3. Magyarország (Bicsák Bence, Horváth Karolina Helga, Lehmann Csongor, Kuttor-Bragmayer Zsanett) 1:07 p hátrány

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik