Öttusa: megvan a keret a júniusi csengcsoui világbajnokságra

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.05.13. 14:35
Gulyás Michelle is ott lesz az öttusa világbajnokságon (Fotó: Dömötör Csaba)
Martinek János szövetségi kapitány lapunknak elmondta, melyik négy-négy versenyzőt jelöli ki a csengcsoui, június 9–16. közötti, olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, valamint szót ejtett a vasárnapi, szófiai világkupaversenyen rendezett döntőkről is, melyek után kialakul a vk-ranglista, és ezzel az is, kik indulhatnak a május 22–26. közötti, ankarai világkupadöntőn.

A világbajnoki keret a jelenleg érvényes válogatási rend szerint a világkupa-sorozatban részt vevő magyar versenyzők két legjobb eredménye alapján alakult ki. „A fiúknál a Bőhm Csaba, Szép Balázs, Demeter Bence, Bereczki Richárd, míg a lányoknál a Gulyás Michelle, Guzi Blanka, Bauer Blanka, Erdős Rita összeállítást javaslom a szakmai bizottságnak” – mondta lapunknak Martinek János.

Bőhm Csaba junior vb-bronzérmes, a felnőttek között a tavalyi, bathi hetedik helye az eddigi legjobb. Szép Balázs a „nagyoknál” érte el harmadik helyét két éve Alexandriában. Demeter Bence háromszoros vb-arany- és ezüstérmes csapatban és váltóban, eddigi egyéni legjobbja két nyolcadik hely 2014-ből, Varsóból és 2022-ből, Alexandriából. Bereczki Richárd az utóbbi versenyen 13. lett, ez az eddigi legjobb eredménye a felnőttek között.

Gulyás Michelle-nek van már ezüst- és bronzérme is világbajnokságról, előbbit tavalyelőtt Alexandriában, utóbbit három éve Kairóban gyűjtötte be, és további kettő-kettőt birtokol vegyesváltó- és csapatversenyekről. Guzi Blanka eddigi egyetlen döntős szereplésén 18. lett 2021-ben, az egyiptomi fővárosban. Az U17-ben és U19-ben is vb-harmadik Bauer Blanka tavaly Bathban szerepelt először felnőtt-világbajnokságon, akkor 16. lett. Erdős Rita korábban kétszer, 2021-ben és 2022-ben is versenyzett felnőtt vb-n, előbb vegyes, utóbb női váltóban, egyéniben viszont ez lesz neki az első.

A kapitány szót ejtett még a szófiai világkupaversenyen vasárnap rendezett egyéni döntőkről – a hölgyeknél Guzi Blanka fantasztikus laser runnal a hetedik helyről nyert, Erdős Rita első vk-viadalon elért fináléján a dobogóért harcolva ötödik lett, a férfiaknál a plusz ötös vívás után előnyös helyzetből induló Szép Balázs és Demeter Bence döntője a lovaglás következtében nem sikerült jól – Szépet kicsengették, Demeter utolsó lett ebben a tusában, előbbi nem is folytatta a finálét.

„Az éllovas Élodie Clouvel egy perc tíz másodperccel rajtolt Blanka előtt, nem gondoltuk volna, hogy egy jó kombinált számmal bármikor, bárki megfoghatja, ez abszolút nem volt benne. Bár ki gondolta volna azt is, hogy Clouvel, bár nem először lőtt az idén rosszul, összesen kettő perc tíz másodpercet tölt el a lőállásban. Guzi Blanka az utolsó körre öt másodperccel követte az új első Jessica Varley-t, aki erős futó, Blanka viszont az utolsó százötven-kétszáz méteren beindult, és megelőzte, onnantól sansza sem volt a britnek. Ez rendkívüli eredmény, ahogy Erdős Rita is kiválóan teljesített élete első világkupadöntőjén. Nála még egy kicsit hiányzik a rutin a felnőttversenyekről, azzal talán még hamarabb is jött volna ilyen jó eredmény. Mindkét lánynak nagyszerűen sikerült a döntő. Szép Balázs a lenullázott lovaglás után nem folytatta a versenyt, szakmailag valamelyest érthető, hogy a világkupadöntő előtt nem zsigerelte ki magát, Demeter Bence beleállt, de ugyanerre gondolva ő is visszavett, és a tizenhatodik helyen zárt” – tette hozzá Martinek János.

Apropó, világkupadöntő: vethetünk egy pillantást a vk-ranglistákra, amelyek a szófiai viadal egyéni döntői után véglegesek. A vk-fináléra, melyet idén május 22–26. között rendeznek a törökországi Ankarában, a szabályok szerint 36–36 versenyző nyer indulási jogot, minden ország nemenként három-három sportolója szerepelhet. A vk-ranglistán a versenysorozatban elért legjobb három eredmény után kapott pontszám rangsorol – ha az öttusázó ennél kevesebben vett részt, akkor azon az egy vagy két viadalon szerzett helyezése számít be. A regnáló világbajnoknak és a rendező ország két sportolójának helyet kell kapnia a résztvevők között, egyébként a vk-ranglistáról jutnak be a döntőbe az öttusázók – melyet figyelembe véve a férfiaknál Szép Balázs, Bőhm Csaba és Demeter Bence, míg a nőknél Guzi Blanka, Gulyás Michelle és Bauer Blanka áll a legjobban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik