Hásek befejezte, de nem végleg

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2004.02.11. 20:17
Címkék
Tizennyolc csapat lépett jégre az All Star-gála utáni első játéknapon, amely nem is szűkölködött érdekes eseményekben, a legfontosabb hír mindazonáltal pályán kívülről érkezett: ebben az idényben már nem játszik Dominik Hásek, a bajnoki címre aspiráló Detroit cseh kapusa.
A hosszú hetek óta harcképtelen hokis azért döntött az átmeneti pauza mellett, mert nem javul az őt időtlen idők óta gyötrő lágyéksérülése – de rögtön hozzátette: egyelőre nem vonul vissza."Amint nekiállok korcsolyázni, egyre jobban hasogat a lágyékom. De nem adom fel. Kezeltetem magam, a nyáron megerősödöm, utána pedig ismét a Red Wings rendelkezésére állok" – jelentette ki a 39. születésnapját január végén ünneplő, olimpiai és NHL-bajnok cseh kapuszseni. Hásek a Detroit 2002-es bajnoki diadalát követően bejelentette a visszavonulását, ám egy évvel később újrakezdte pályafutását, igaz, krónikus sérülése miatt mindössze 14 mérkőzésen szerepelhetett. Ezzel kapcsolatban a következőt mondta: "Egyáltalán nem bántam meg, hogy újrakezdtem, és szerintem elfogadható teljesítményt nyújtottam azon a néhány meccsen, amelyen védhettem."Megszólalt természetesen a kapus ügynöke, Rich Winter is: "Azért ment vissza az NHL-be, mert újra bajnok akar lenni, nem pedig azért, hogy sérülés vessen véget a karrierjének. Reméljük, úgy fejezi majd be a pályafutását, ahogyan megérdemli."Most nézzük, mi történt a második "félév" első játéknapján! Ligarekordot állított be a Pittsburgh, miután sorozatban a 11. hazai meccsét is elveszítette – összességében viszont 12. alkalommal zakózott egymás után, ez pedig több mint klubcsúcsbeállítás; ha már rekord: a Florida történetében még soha senki sem ütött olyan gyorsan két gólt, mint Viktor Kozlov, aki a Montreal ellen hét másodperc alatt kétszer mattolta a második találatnál kapitálisat hibázó, egyébként All Star-válogatott Jose Theodore-t; amióta az újonc Antero Niittymaki áll a kapuban, szárnyal az Atlanti csoportot vezető Philadelphia, amely ezúttal a bajnoki címvédő New Jerseyt intézte el, egyszersmind hétpontosra növelte előnyét csoportriválisával szemben; rangadót játszottak Tampában is, ahol a vendég Toronto a harmadik harmadban kétgólos hátrányt ledolgozva mentett pontot, bár ehhez bírói segédlet is kellett, Gary Roberts egyenlítő találata előtt ugyanis tévesen ítéltek tilos felszabadítást a Lightning ellen – a rendes játékidő utolsó percében. NHL, alapszakasz, 120. játéknap
Tampa Bay Lightning–Toronto Maple Leafs 4–4 (0–0, 2–2, 2–2, 0–0).
Tampa Bay Lightning–Toronto Maple Leafs 4–4 (0–0, 2–2, 2–2, 0–0).
Gólszerző: St. Louis (21. – emberelőny), Lecavalier (34., 43. – mindkettő ee.), Richards (43.), ill. Sundin (30. – ee.), Reichel (37.), Nolan (46. – ee.), Roberts (60.). Kapusok: Habibulin 25 védés/29 lövés, ill. Kidd 25/29
Philadelphia Flyers–New Jersey Devils 4–1 (1–0, 1–0, 2–1). G: Gagne (15. – ee.), D. Markov (23. – ee.), Handzus (41.), Recchi (51.), ill. S. Niedermayer (44. – ee.). K: Niittymaki 35/36, ill. Brodeur 23/27
Buffalo Sabres–San Jose Sharks 2–1 (1–1, 0–0, 1–0). G: Briere (15., 41. – az első ee.), ill. Ricci (9.). K: Mar. Biron 27/28, ill. Nabokov 33/35
Pittsburgh Penguins–Boston Bruins 3–6 (2–2, 1–2, 0–2). G: Malone (5., 19. – a második ee.), Bradley (34.), ill. Szamszonov (12. – ee.), M. Lapointe (14. – ee.), Knuble (30.), McGillis (36. – ee.), Rolston (47. – emberhátrány), J. Thornton (60. – üres kapu). K: Caron 21/26, ill. Raycroft 30/33
Ottawa Senators–St. Louis Blues 3–1 (3–0, 0–0, 0–1). G: Alfredsson (2.), Mari. Hossa (15., 17.), ill. Danton (50.). K: Lalime 22/23, ill. Osgood 28/31, 16:55-től Divis 0/0, a 2. harmadtól ismét Osgood
Florida Panthers–Montreal Canadiens 2–1 (0–1, 2–0, 0–0). G: Vi. Kozlov (22., 22.), ill. A. Markov (16.). K: Luongo 40/41, ill. Theodore 20/22
Minnesota Wild–Los Angeles Kings 1–3 (0–0, 1–1, 0–2). G: Brunette (40. – ee.), ill. Belanger (29.), Klatt (49.), Laperriere (60. – ü. k.). K: Roloson 29/31, ill. Cechmánek 21/22
Calgary Flames–Atlanta Thrashers 5–2 (1–2, 1–0, 3–0). G: McAmmond (13., 54.), Lombardi (25.), Iginla (56., 60. – a második ü. k.), ill. Kovalcsuk (2., 20. – a második ee.). K: Kiprusoff 23/25, ill. Nurminen 22/26
Colorado Avalanche–New York Islanders 1–1 (0–0, 1–1, 0–0, 0–0). G: P. Kariya (22.), ill. Czerkawski (24. – ee.). K: Sauve 35/36, ill. DiPietro 36/37

Röviden
BLAKE KÉNYSZERPIHENÔN. Lábtörése miatt meghatározatlan ideig nem állhat a Colorado rendelkezésére Rob Blake, a csapat legjobb hátvédje.
WEINRICH A BLUESBAN. A St. Louisban folytatja pályafutását Eric Weinrich: a Philadelphiától érkező védő egy ötödik körös draftjogért cserébe került a Blueshoz.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik