Faluvégi Dorottya: Ilyenkor már mindenki a BL-trófeáról álmodik

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2024.05.19. 11:04
Faluvégi Dorottya szerint óriási dolog, hogy eljutottak idáig, és szeretnék kiélvezni a hétvégét (Fotó: Imago Images)
A német Bietigheimmel a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjére készülő magyar válogatott jobbszélső várja, hogy újra találkozzon korábbi csapattársaival.

Nem egészen egy évvel ezelőtt döntött úgy Faluvégi Dorottya, hogy elhagyja a Győri Audi ETO KC együttesét és külföldre igazol. A váltásnál fontos szempontot jelentett, hogy Bajnokok Ligája-induló gárdához kerüljön – ez a német Bietigheimmel meg is valósult.

„Teljesen más helyzetben van a csapat, a keretet sokkal kevesebb játékos alkotja, mint Győrben. Eltérőek a körülmények és az anyagi helyzet is. A célok viszont hasonlóak a bajnokságban és a kupában is – mondta a 26 éves jobbszélső. – A Bajnokok Ligájában előzetesen rájátszásba jutást tűztük ki, ami korábban sosem sikerült. Ezúttal viszont megvalósult, aminek nagyon örültünk. Ami engem illet, új szereplőként meg akartam találni a helyemet, stabilabbá válni és hétről hétre segíteni a csapatomat. Optimista vagyok, bár sosem elégedett, de a szezonnak ezen a pontján semmi okom panaszkodni, hálás lehetek azért, ahol most tartunk és azért, ami még vár ránk az elkövetkezendő hetekben.”

A budapesti négyes döntő első napján a Metz gárdájával találkoznak, vasárnap pedig akár összecsaphatnak a győriekkel, akik az Esbjerg ellen juthatnak döntőbe. A végső helyezést illetően a jobbszélső arról beszélt, külön elvárás nincs velük szemben, de szeretnék kihozni magukból a maximumot.

„Ilyenkor már mindenki a trófeáról álmodik, mi sem jelentünk kivételt. Az viszont elfogadhatatlan hozzáállás lenne, ha nem lennénk elégedettek, akárhogyan is alakul ez a két meccs. Óriási, hogy idáig eljutottunk, szeretnénk ezt a hétvégét kiélvezni” – tette hozzá Faluvégi.

A korábbi győri játékos örül, hogy ismerős arcokkal találkozhat Budapesten.

„Ahogyan az idény eddigi részében is, a csapatomat akarom segíteni és a feladatomat hatékonyan ellátni. Bízom benne, hogy ez elég lesz, és boldogok lehetünk az eredménnyel. Nem mondanám, hogy ezen a hétvégén legfőképpena bizonyítási vágy dúlna bennem a ” – mondta a válogatott játékos.

A fennállása első négyes döntőjére készülő Bietigheim a bajnokságban három fordulóval a vége előtt az élen áll, míg a Német Kupában a második helyen végzett. Faluvégi Dorottya mellett a csapat tagja Háfra Noémi és Szikora Melinda is, de az utóbbi a sérülése miatt ebben az idényben már nem játszhat, a válogatott kapus a nyártól a francia Chambray színeiben folytatja.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ, BUDAPEST
ELŐDÖNTŐ (június 1.)
15.00: Győri Audi ETO KC–Esbjerg (dán)
18.00: Metz (francia)–SG BBM Bietigheim (német)
HELYOSZTÓK (június 2.)
15.00: harmadik helyért
18.00: döntő

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik