Dejan Sztankovics a Szpartak Moszkva vezetőedzője lett – hivatalos

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.05.16. 18:32
null
Sztankovics a Szpartak Moszkva edzője lett
Az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Szpartak Moszkva a hivatalos honlapján bejelentette, hogy két évre Dejan Sztankovics lett a vezetőedző a 2024–2025-ös évadtól kezdődően.

 

A Szpartak Moszkva áprilisban vált meg a spanyol Guillermo Abascaltól, majd ideiglenesen a bosnyák Vladimir Sliskovic vette át a vezetőedzői teendőket.

Korábban megírtuk, hogy az M4 Sport értesülése szerint a szerb trénert egy másik klub kivásárolja a szerződéséből, így tehát az orosz klub lett a befutó. Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke korábban elmondta, hogy Sztankovicsot négy hónapnyi fizetésért el lehet vinni, de ha ők köszönik meg a tréner munkáját, akkor ők is négy hónapnyi bért kötelesek neki adni.

A Szpartak Moszkva a közleményében megírta, hogy Sztankovicsot négy segítője is követi Moszkvába. Így Nenad Szakics, Pierluigi Brivio kapusedző, Federico Pannoncini erőnléti edző és Vincenzo Sasso elemző (utóbbi három olasz). A Szpartak közleménye hozzáteszi, hogy az ideiglenes tréner Sliskovic marad az orosz csapat stábjában.

„Dejan Sztankovics nem szorul bemutatásra – mondta Tomás Amaral, a Szpartak Moszkva portugál sportigazgatója. – A pályafutása és az eredményei önmagukért beszélnek. De mi nem az egykori játékost, hanem az edzőt hozuk el, aki már öt éve magas szinten dolgozik. Választásunban nemcsak az eredményei játszottak szerepet, hanem a szisztematikus munkavégzése is. Már az első megbeszélésünkön éreztük, hogy az odaadásával, szenvedélyességével, tapasztalatával, vezetői képességével és azzal, ahogy átlátja a játékot, személyisége nagyon illik a klubunkhoz.”

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik