NB I: alapemberével hosszabbított a DVTK – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.13. 19:37
Gera Dániel hosszabbított a DVTK-val (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I-ben érdekelt DVTK hivatalos honlapján közölte, hogy egy évvel meghosszabbította Gera Dániel idény végén lejáró szerződését.

 

A 28 éves jobbhátvéd – aki 2022 augusztusában érkezett a borsodi alakulathoz – a jelenlegi idényben 28 bajnoki meccsen öt góllal és három gólpasszal segítette a piros-fehéreket.

„Az elmúlt két évben még érettebb, még önazonosabb lettem. Amikor idejöttem, akkor szerettem volna kilépni a komfortzónámból, és sikerült még jobban megismerni magam az az itt töltött idő alatt. Úgy gondolom, hogy a kommunikációm is sokat fejlődött, és szerintem a pályán is az látszik, hogy egy erős ember megy fel-alá, és őszintén belead mindent. Mindehhez kell a diósgyőri közeg, és nekem is azt kell éreznem, hogy hogy együtt vagyunk, és harcolunk, mert abból születnek a legszebb dolgok és a legszebb emlékek. Azért igazoltam Diósgyőrbe, és azért hosszabbítok most, mert itt vagyok az, aki mindig is akartam lenni” idézi a klubhonlap Gera Dánielt.

AZ ÁLLÁS

M

GY

D

V

L–K

Gk

P

1. Ferencvárosi TC

32

22

5

5

78–30

+48

71

2. Paksi FC

32

16

7

9

49–41

+8

55

3. Fehérvár FC

32

16

5

11

55–40

+15

53

4. Puskás Akadémia

32

14

10

8

56–34

+22

52

5. Debreceni VSC

32

14

6

12

48–44

+4

48

6. Diósgyőri VTK

32

12

8

12

50–56

–6

44

7. Zalaegerszegi TE

32

12

7

13

53–58

–5

43

8. MTK Budapest

32

12

7

13

42–61

–19

43

9. Kecskeméti TE

32

12

6

14

43–44

–1

42

10. Újpest FC

32

11

4

17

45–65

–20

37

11. Kisvárda

32

9

4

19

39–53

–14

31

12. Mezőkövesd

32

5

5

22

30–62

–32

20


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik