A Frankfurt ajánlatát is kevesli

– Cottbusban is lehet kapni a Frankfurter Neue Zeitungot?
– Biztos lehet, de miért érdekli? – kérdezte Sebők Vilmos, akit Németországban értünk utol.
– Nem olvasta, mit nyilatkozott a lapban Willi Reimann, az Eintracht Frankfurt edzője? Valami olyasmit mondott, hogy reméli, az átigazolási időszak végéig meg tudják erősíteni a védelmüket. A német újságíró-kolléga ebből arra következtetett, hogy ott bizony nincs szükség Sebők Vilmosra.
– Ez jó… Ott voltam három napot az Eintrachtnál, még semmi sem dőlt el velem kapcsolatban, aztán tessék, máris magyarázkodnom kell. Nem tudom, mi jelent meg az újságban, de őszintén szólva nem is érdekel. Inkább arra hagyatkoznék, amit hallottam és tapasztaltam Frankfurtban.
– Mielőtt belekezdene, hogy érzi: szerződtetik vagy sem?
– Mondom, hogy semmi sem dőlt el. Meghívtak, érdeklődtek utánam, én pedig odamentem, és azt csináltam, amire kértek. Részt kellett vennem egy olyan fizikai felmérésen, mintha legalábbis űrhajósnak készülnék. Másfél órán keresztül vizsgálgattak, futószalagon kellett futnom hol sprintben, hol lassabb tempóban, miközben a műszerek mutattak mindent a szervezetemről. Szerénytelenség nélkül mondhatom, remek eredményt értem el. Ez volt délelőtt, aztán délután laza tréning várt rám együtt a csapattal, majd jött a beszélgetés az edzővel, Reimann úrral, aki azt mondta, szüksége van rám. Bólogattam, ám a klub vezetői olyan ajánlatot tettek, ami nem nyerte el a tetszésemet. Most itt tartunk.
– Illetve nem tartanak sehol.
– Azért nem egészen. Elmondtam az igényeimet, és Frankfurtban gondolkodási időt kértek. De mondok valamit, amin bizonyára meglepődik: nem is biztos, hogy én az Eintrachtban szeretnék futballozni ezen a tavaszon.
– Bejelentkezett a Milan vagy az Arsenal? Esetleg mégiscsak Kínába szerződik?
– Kínába akkor mennék, ha visszautasíthatatlan ajánlatot kapnék. Esetleg akkor gondolkodnék el, ha az ottani bajnokcsapat hívna, ám én egy Szecsuán nevű középcsapatnál voltam afféle próbajátékon, amely nem tűnt vonzónak a számomra.
– Szóval Kínába sem megy. Akkor mégis hol akar játszani?
– Lehet, hogy ülök még egy fél évig a lelátón. Ez van. Huszonkilenc éves vagyok, és nekem már meg kell gondolnom minden lépésemet. Az a helyzet, hogy Cottbusban egészen jó fizetésem van, amit akkor is utalnia kell a klubnak, ha tökmagot majszolok a tribünön, vagy éppen kereplővel szurkolok a fiúknak. Nekem szükségem van erre a pénzre, meg aztán a Cottbus még igencsak sokkal tartozik nekem. Már feljelentettem a klubot, úgyhogy pereskedni fogunk. Nem hagyom magam, ami jár, az jár.
– Jól értem, hogy a pénzért esetleg lemond a futballról is?
– Sarkosan fogalmazva ez a helyzet. Persze az lenne a legjobb, ha a Cottbus kifizetné a tartozását, és elengedne az Eintrachthoz, mert akkor máris megszabadulna tőlem. Hogy is mondjam… mióta kiderült, hogy feljelentettem a klubot, nem szeretnek ott.
– Miért vált nemkívánatos személlyé Cottbusban, amikor korábban biztos csapattagnak számított?
– Amikor megkezdődött a bajnokság tavaly nyáron, mi három vereséggel nyitottunk, és kellett néhány bűnbak, akin elverhetik a port. Én voltam az egyik. A harmadik forduló után azt mondta az elnök, menjek, keressek magamnak más csapatot, mert itt már nem számítanak rám. Az átigazolási időszakból öt nap volt hátra akkor, így képtelen voltam máshová szerződni. Attól kezdve elfelejtettek, és nem maradt más lehetőségem, mint a Cottbus harmadik ligás amatőrcsapatában futballozgatni. Sajnálom, hogy így alakult, szerettem ezt a klubot, mégiscsak ötven Bundesliga-meccsen húztam magamra a szerelését, ám ez a keletnémet mentalitás nem az én világom. Inkorrektek voltak, ez egyértelmű. Ettől független szurkolok a csapatnak, hogy bentmaradjon, már csak Lőw Zsolt miatt is, aki stabil csapattaggá vált, de erre minimális az esély.
– Itthon nem akar játszani? Arról is lehetett hallani, hogy nemrég tárgyalt a Videotonnal.
– Most még eszem ágában sincs otthon futballozni. Legalább négy évet még külföldön szeretnék eltölteni, és biztos vagyok benne, hogy erre lesz is lehetőségem. Aztán terveim szerint hazamegyek Újpestre, és ott fejezem be a pályafutásomat. Ami pedig a Videotont illeti, valóban volt egy puhatolózó tárgyalásom a fehérvári klubbal, de… Nem akarok megsérteni senkit, ám meglehetősen viccesen hangzott minden, pénz, lehetőség, akármi, a kinti körülményekhez képest.
– Remélem, nem sértődik meg, de úgy tűnt, mintha leszállóágba került volna.
– Ugyan már! És akkor mit mondjon az, aki súlyos sérülést szenvedett, és egy évet kell kihagynia? Én megúsztam ezt, ehelyett a lelátóra kényszerítettek. Elismerem, ilyen időszakom még nem volt, de túl leszek rajta, és visszakerülök a válogatottba is. Megváltoztam, profibb lettem, már ami a mentalitásomat illeti. Ne féltsen engem senki, mindenem megvan, amit szerettem volna. Szó sincs arról, hogy már nem kellek senkinek, itt, Németországban nem felejtették el azt a gólt, amit a Bayern München ellen szereztem, és amivel megnyertük a meccset. Nincs szükségem arra, hogy áruljam magam, de a pénzem nem hagyom veszni. Nincs igazam?