Liga 2: vereséggel hangolt az osztályozóra Csíkszereda

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2024.05.11. 13:58
Osztályozót vívhat az élvonalba jutásért a Csíkszereda (Fotó: FK Csíkszereda)
Hazai pályán szenvedett vereséget a román másodosztály rájátszásának utolsó fordulójában az FK Csíkszereda, de a székelyföldi csapatnak van még hátra két mérkőzése a szezonban: osztályozót vívhat az élvonalba jutásért.

A már biztos feljutó Gloria Buzau elleni szombati találkozó egyetlen kérdése az volt, hogy az ötödik vagy hatodik helyen végez-e a szeredai csapat, ami ebben a szezonban – mivel a dobogón végző vajdahunyadi Corvinul és Sellenberk szervezeti formája nem felel meg az élvonal licencfeltételeinek – osztályozót ér. 

Az FK az első és az utolsó negyedórában több nagy helyzetet is kidolgozott és kihagyott, Csürös Attila csaknem 35 méteres bombájánál pedig a kapufa is a vendégekkel volt, így az FK nem tudott elmozdulni a hatodik helyről. Sőt, az utolsó percben az egy pont is kicsúszott a hazaiak kezéből, a Gloria egy ellentámadás végén belőtte a győztes gólt. 

Az FK anyaországi futballistái közül Nagy János és Kelemen Dávid végig a pályán volt, Jelena Richárdot a 72. percben váltotta Makrai Gábor, míg Pintér Bence a 85. percben állt be. Dezamits Dominikot és a sérült Babati Benjámint nem nevezték a találkozóra. 

Az élvonalba jutásért vívott osztályozón az élvonal 13. helyezettje lesz majd Csíkszereda ellenfele – hogy a szóba jöhető öt csapat közül melyik, az csak a Superliga alsóházának vasárnap esti utolsó fordulója után derül ki. A párharc első mérkőzését május 19-én, a visszavágót pedig május 25-én rendezik. 

Liga 2, play-off, 10. forduló
FK Csíkszereda–Gloria Buzau 0–1 (Bucur 90+3.)
A végeredmény: 1. Slobozia 60 pont (feljutott), 2. Corvinul 52, 3. Selimbar 51, 4. Buzau 51 (feljutott), 5. Mioveni 43, 6. Csíkszereda 40.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik