PSK: Mondovics Kevin duplája ellenére vereséggel kezdett a Puskás Akadémia

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2024.05.16. 19:14
Fotó: Földi Imre
A felcsúti U17-es tornán először szereplő skót Rangers 3–2-re legyőzte a házigazda Puskás Akadémiát az idei Puskás–Suzuki-kupa első napján, a Real Madrid a Genket múlta felül, a lisszaboni Sporting pedig kitömte a Juventust.

 

Az egyik újonc, az olasz Juventus is pályára lépett a Puskás–Suzuki-kupa 2024-es nyitómeccsén, de az a torinóiaknak hamar rá kellett ébredniük, hogy az immár tizenhat éves múltra visszatekintő felcsúti U17-es torna nem amolyan „Miki egér-liga”: a lisszaboni Sporting egy félidő (a PSK-n kétszer 30 perces mérkőzések vannak) után már 3–0-ra vezetett ellene. A Sporting játékosai remekül kevergették a kártyákat, mindhárom gólt ziccerre kipasszolgatták előtte. Az első meccsen látottak alapján a „zebrák” rendkívül jó fizikai adottságú, magas, izmos, gyors, ám talán kevésbé labdaügyes játékosokkal érkeztek Felcsútra. Igaz, az első félidőben az erős szél is a portugálokat segítette, a második félidőben játékban már feljavult a Juventus, de a zöld-fehérek szereztek még egy gólt, így 4–0 lett a vége. A portugál berúgták az ajtót a nyitó meccsen…

Ezt követően az ötszörös győztes, egyben címvédő Real Madrid a 2018-ban (akkor Németh Andrással a soraiban) diadalmaskodó belga Genkkel találkozott. A rendkívül jó iramú, harcos összecsapáson nagyobb helyzetei a belgáknak voltak, de a Real Madrid sáfárkodott jobban a helyzeteivel. A meccs egyetlen találatát a 21. percben a fiatalon elhunyt volt spanyol válogatott labdarúgó, José Antonio Reyes fia, José Reyes beadásából Gabriel Valero szerezte. A Genk Saidou Touré révén csak kapufáig jutott.

A Pancho Arénában rendezték az első nap utolsó meccsét, a házigazda Puskás Akadémia és az tornaújonc Rangers összecsapását. A glasgow-i együttes nagyon korán vezetéshez jutott: egy hosszú indítással egyedül tört kapura Christopher Eadie, és nem hibázta el a ziccert, tizenkét méterről ballal a kapu bal alsó sarkába pörgette a labdát. Ám a 16. percben válaszolni tudott erre a felcsúti csapat, a balról beívelt szöglet a hosszú oldalon üresen találta Mondovics Kevint, aki tizenegy méterről mesterien átfejelte a labdát a hosszú sarokba, 1–1!

Három perccel később hasonló szituációban Mészáros Barnabás fejesénél csak a léc mentette meg a skótokat. De a játékrész utolsó percében már az sem, mert megint megvillant Mondovics Kevin: a kényszerítő után visszakapott labdát kilenc méterről, jobbal könyörtelenül bevágta a rövid, bal felső sarokba, a lécről vágódott a labda a hálóba.

Viszont ahogy az első, úgy a második félidő eleje is a Rangersé volt: a 34. percben Blaine McClure szabadrúgásból a bal kapufát találta el, majd következtek Lewis Stewart nagy pillanatai: három perc alatt két góllal terhelte meg Bozó Mirkó kapuját. Miközben elkezdett esni az eső is, hogy még inkább otthon érezzék magukat a szigetországiak. Akadtak még ezután helyzetei a felcsútiaknak, a ráadás perceiben is, de nem tudtak a kapuba találni, így vereséggel kezdték a PSK-t.

„Sajnos nem jöttünk ki jól a második félidőre, nem tudtuk úgy megtartani a labdát, ahogy az elsőben – értékelt lapunknak a lefújás után Laczkó Zsolt, a Puskás Akadémia U17-es csapatának vezetőedzője. – Az első félidő a korán kapott gól ellenére tetszett, mert kontrollálni tudtuk a játékot, és nagy dolog, hogy felálltunk, fordítani tudtunk. A végén megpróbáltunk mindent az egyenlítésért, de nem jött össze.”

Mondovics Kevin két gyönyörű gólt szerzett, de az eredménnyel nem volt elégedett.

„Úgy érzem, több volt ebben a meccsben – mondta lapunknak a felcsúti gólszerző. – A két félidő elején nem tudtuk megnyerni a párharcokat, és döntő volt, hogy háromszor el tudtak menni a skótok, egy nagy csapat ellen ez megengedhetetlen. Nehéz a csoportunk, de a Real Madrid és a Genk talán jobban fekszik majd nekünk, mert azok is játszani próbálják a futballt, a Rangersre ez nem volt jellemző.”

Pénteken a mezőny másik magyar tagja, a Budapest Honvéd is bemutatkozik a tornán, a Panathinaikosz ellen.

Puskás–Suzuki-kupa
A-csoport
Real Madrid (spanyol)–KRC Genk (belga) 1–0 (1–0)
G: Gabriel Valero (21.)
Rangers FC (skót)–Puskás Akadémia 3–2 (1–2)
Puskás Akadémia: Bozó – Cserkuti, Mészáros B., Pál B., Vitályos – Kenéz (Shnaider, 49.), Miskolczi (Magyarics, 44.), Mondovics – Tiscsuk (Zahorán, 44.), Tóth O. (Lukács V., a szünetben), Somogyi Á.
G: Eadie (4.), Stewart (35., 37.), ill. Mondovics (16., 30.)

B-csoport
Sporting CP (portugál)–Juventus (olasz) 4–0 (3–0)
G: D. Martins (7., 30.), Blopa (14.), J. Moura (60+3.)

A pénteki program
13.30: Rangers FC–Real Madrid
15.15: Panathinaikosz (görög)–Budapest Honvéd MFA
17.00: Puskás Akadémia–KRC Genk

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik