Vajdahunyadi kupacsoda Romániában; A 101. percben kihagyott tizenegyes döntött a bolgár kupadöntőben – körkép

Vágólapra másolva!
2024.05.15. 22:39
Bejött a vajdahunyadi szurkolók jóslata, a gyűrűs holló valóban a várba vitte a Román Kupát (Fotó: Getty Images)
A magyar és az olasz nemzeti kupasorozat mellett (ezekről külön cikkekben számolunk be) további négy európai országban rendeztek kupadöntőt szerdán.

 

Ötvenegy év után nyerte ismét másodosztályú csapat a Román Kupát, a Nagyszebenben rendezett döntőben a vajdahunyadi Corvinul tizenegyespárbajban győzte le az élvonalbeli Otelul Galati-ot. A története első döntőjét játszó erdélyi együttes a rendes játékidőben kétszer is kiegyenlített, és bár a szétlövésben kétszer is hibázott – a galaciak három tizenegyest is kihagytak. A Corvinul sikerével az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Liga 2-ben második helyen végző együttes – szervezeti formája miatt – nem juthatott fel a román élvonalba, viszont júliusban szerepelhet az Európa-liga selejtezőiben.


Drámai összecsapást hozott a Bolgár Kupa döntője, a bajnok Ludogorec kétszer is vezetett a Botev Plovdiv ellen, de a sárga-feketék mindkétszer egalizáltak, majd a fordítás is összejött nekik. A hétperces ráadás tizenegyedik (!) percében tizenegyeshez jutott a razgradi alakulat, Rwan Cruz viszont kihagyta a büntetőt, így a Botev ünnepelhette története negyedik kupagyőzelmét.


Az oda-visszavágós rendszerben megrendezett Horvát Kupa-döntő első felvonása nem hozott gólt, így a Dinamo Zagreb meccseinek otthont adó Maksimir Stadionban született döntetlennel a Rijeka lehetett elégedettebb.


A papírforma a Sahtar Doneck sikerét jósolta az Ukrán Kupa fináléjában – a fogadóirodák 12-szeres pénzt fizettek a Vorszkla Poltava esetleges sikerére –, és nem is történt csoda: az exfradista Olekszandr Zubkovval felálló „bányászok” 2–1-re nyertek, így (miután a bajnokságot is megnyerték) duplázást ünnepelhettek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik