Férfi vízi BL: a negyeddöntő utolsó fordulójában is nyert, és csoportelső az FTC

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2024.05.14. 21:14
Győzelemmel hangolt a final fourba a Ferencváros (Fotó: Balogh László)
A Ferencváros – a számára már tét nélküli találkozón – 13–11-re megverte a Barcelonetát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörének utolsó fordulójában.

 

Az egy medencére jutó klasszisok számát egyelőre nem mérik, de erős a gyanúnk, hogy kedd este a Komjádi uszodában volt a legnagyobb. Az FTC-Telekom kerete a magyar, a Barcelonetáé a spanyol válogatottakra épül, ám „apró” különbség, hogy Nyéki Balázs együttese biztos továbbjutóként várta a Bajnokok Ligája utolsó csoportkörét, riválisának viszont már nem maradt esélye a máltai négyes döntőre.

A görög Olympiakosz az olasz Brescia legyőzésével gondoskodott róla, hogy a házigazdának nyernie kelljen a csoportelsőséghez, de nem láttunk feszült arcokat a bemutatásnál, és mint utóbb kiderült, nem is volt miért idegeskedni. A szurkolók gálahangulatot teremtettek, több száz zöld-fehér sál emelkedett a magasba – az egyik csak azután, hogy két kissrác aláíratta a mindig készséges és közvetlen Varga Zsolttal.

Alighanem a férfiválogatott szövetségi kapitányának is tetszett, amit az első félidőben látott. Vogel Soma megadta az alaphangot, amikor kivédte Felipe Perrone ötméteresét, a rutinos világsztár egy perccel később akcióból is hiába próbálkozott – más kérdés, hogy a sarokdobás után úgy varázsolta a center kezére a labdát, ahogy nagyon kevesen tudják. A következő büntetőhöz már Marc Larumbe állt oda, de ő sem járt sikerrel, naná, hogy ismét Vogel védett bravúrral.

A túloldalon időközben őrületbe kergették Unai Aguirrét a ferencvárosi lövők, élükön a kapásszélen villogó Vigvári Vendellel, aki a harmadik negyed közepén már a negyedik gólját ünnepelte. A játékvezetők úgy látták, bent volt a labda, Aguirre viszont máshogy érezte – ezzel még nem is lett volna baj, mert a felvételek sem perdöntőek, de azért a reklamálásnak is van határa…

A spanyol kapus eldobta a labdát, magából kikelve csapkodta a vizet, majd miután cserével kiállították, a parton folytatta az őrjöngést. A ritkán látható magánszám nem törte meg a második negyedtől végig vezető FTC lendületét, amely 13–11-es győzelmével megnyerte a B-csoportot, szerdán pedig az is kiderül, hogy az olasz Pro Reccóval vagy a szerb Novi Beograddal találkozik a máltai elődöntőben.

 

VÍZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
2. CSOPORTKÖR, B-CSOPORT
6. FORDULÓ
FTC-TELEKOM–CNA BARCELONETA (spanyol) 13–11 (3–3, 5–1, 1–3, 4–4)
Komjádi uszoda, 1800 néző. V: Franulovic (horvát), Bouchez (francia)
FTC: VOGEL SOMA – Argiropulosz 1, VIGVÁRI VENDEL 4, MERKULOV 2, JANSIK SZ. 1, MANDICS 2, Di Somma 1. Csere: Német T., Nagy Ádám 1, Fekete G., Varga Dénes 1, Damonte. Edző: Nyéki Balázs
BARCELONETA: Aguierre – MUNARRIZ 2, Perrone 1, Larumbe, De Toro, PAVILLARD 3, Famera. Csere: Porter (kapus), SANAHUJA 3, Zovic, TAHULL 1, Bustos, Biel 1. Edző: Elvis Fatovic
Emberelőny-kihasználás: 9/5, ill. 7/3. Gól – ötméteresből: –, ill. 4/2. Kipontozódott: Bustos (30. p.). Kiállítva (végleg, cserével): Aguirre (20. p.)
MESTERMÉRLEG
Nyéki Balázs: – A mérkőzés előtt azt mondtam, hogy ha csak hetven százalék körül pötyögtünk, akkor rommá ver minket a Barceloneta. Ez a realitás, nekünk közel száz százalékot kellett hoznunk a győzelemhez. Lehetett volna nagyobb is a különbség, de mondjon bárki egy csapatot, amelyik nagy különbséggel megveri a Barcelonetát. Örülök, hogy ilyen közönség előtt játszhattunk.
Elvis Fatovic: – A Ferencvárosnak fontosabb volt a győzelem, de természetesen mi is nyerni akartunk. A mérkőzés nagy részében jól is játszottunk, de abban a periódusban, amikor nem voltunk jók, akkor egyenesen rettenetesek voltunk. Nem voltunk elég kemények a második negyedben, a rosszabb szakasz visszatérő problémánk volt a csoport három legfontosabb mérkőzésén.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik