Dele Alli szerződése lejár az Evertonnál, a klub egyelőre kivár a folytatást illetően

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.05.17. 19:06
Tavaly augusztusi molinó – Dele Alli már akkor sérült volt, a drukkerek alighanem ma is marasztalnák (Fotó: Getty Images)
Bár Dele Alli szerződése az idény végén lejár és egyelőre nem hosszabbítják meg, klubja, az Everton továbbra is részt vesz a labdarúgó rehabilitációjában, és sajtóhírek szerint elképzelhető a közös folytatás. A portugál André Gomest ugyanakkor nem marasztalja a liverpooli klub.

 

Dele Alli 2022 januárja óta az Everton játékosa, a 2022–2023-as idényre kikölcsönözték a Besiktasnak, de sérülései már akkor is akadályozták a játékban – a liverpooli csapatban egyetlen mérkőzést sem játszott tavaly áprilisi visszatérése óta; most súlyos lágyéksérülésből gyógyul, meg is operálták.

„A fő célom az, és erről már többször beszéltem vele, hogy visszasegítsük a pályára, játsszon újra, mosolyogjon és újra élvezze a futballt” – mondta nemrégiben Sean Dyche, az Everton menedzsere, és szavaiból az angol sajtó arra következtet, hogy amint a 28 éves labdarúgó felépül, a klub elgondolkodik az esetleges folytatáson. 

A kékek pénteki közleményéből kiderül az is, hogy a csapatkapitány Séamus Colemannek és a szintén rutinos Ashley Youngnak újabb egy évre szóló szerződést ajánlottak, míg a hozzájuk hasonlóan a harmincas éveiben járó Idrissa Gana Gueye megállapodásának opcióját aktiválták, a szenegáli középpályás jövő júniusig a klubnál marad. 

A 29-szeres portugál válogatott André Gomes és a 40 éves tartalékkapus, Andy Lonergan ugyanakkor távozik szerződésük idény végi lejártával, a kölcsönkapott Arnaut Danjuma (Villarreal) és Jack Harrison (Leeds United) pedig visszatér klubjához – utóbbi ügyében az Everton még egyezkedni szeretne a Uniteddel.  

Az Everton vasárnap, a Premier League utolsó fordulójában az Arsenal vendége lesz; a londoniak még hajtanak a bajnoki címre, a nyolc büntetőponttal sújtott liverpooliak a 15. vagy a 16. helyen végeznek.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik