Több izgalom és nagyobb tét kellett, az UEFA szerint elavulttá vált a csoportkör

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.05.16. 19:38
Fotó: Getty Images
Az UEFA képviselői szerint ideje volt eltörölni a csoportmérkőzéseket, és elmagyarázták, miért lesz izgalmasabb és érdekesebb az átalakított BL, El és Ekl.

 

A következő idénytől jelentősen átalakuló nemzetközi kupasorozatok lebonyolításáról tartott részletes tájékoztatást csütörtökön az UEFA a média képviselőinek, köztük a Nemzeti Sportnak. A több mint egyórás online beszélgetésen részt vett Giorgio Marchetti, az UEFA főtitkárhelyettese és Tobias Hedtstück, az UEFA klubversenyekért és versenynaptárért felelős vezetője is, akik részletesen elmagyarázták, miért ígérkezik izgalmasabbnak és versenyképesebbnek az új rendszer.

Ahogyan az már ismert volt, az eddigi 32 helyett mostantól 36 csapatos lesz a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és a Konferencialiga mezőnye, és a csoportok helyett egyetlen nagy tabellán versengenek egymással a csapatok. Az első nyolc automatikusan bejut az egyenes kieséses szakaszba, a 9–24. helyezettek playoffkört játszanak a továbbjutásért, az utolsó tizenkét csapat pedig kiesik, és már nem lesz átjárás a versenysorozatok között, vagyis egyetlen BL-kieső sem folytatja majd az Európa-ligában. A tabellán elfoglalt helyezés pedig azért lesz nagyon fontos, mert később ez alapján készül majd el előre az egyenes kieséses szakasz teljes ágrajza, ahol a tabella első és második helyezettje például csak a döntőben találkozhat. Vagyis mostantól nem fordulhat majd elő, hogy lesz egy sokkal gyengébb és egy jóval erősebb ág, mint mondjuk a mostani kiírásban, ahol egy ágra került a Real Madrid, a Manchester City, a Bayern München és az Arsenal is.

Lapunk kérdésére az UEFA képviselői megerősítették, hogy a korábbi riogatásokkal ellentétben előre ismert lesz a csoportkört felváltó ligakör teljes, nyolcfordulós beosztása, vagyis nem a klasszikus „svájci rendszert” alkalmazzák, és minden csapat tudja, mikor, hol és kivel kell játszania. Ez leegyszerűsítve úgy zajlik majd, hogy továbbra is négy kalapba osztják a csapatokat, és minden együttes minden kalapból két-két ellenfelet kap (azonos országbelit nem kaphat, csak, ha máshogy nem megoldható), és mindegyikkel egyszer játszik. Ez összesen nyolc mérkőzést jelent, amiből mindenki négyet otthon játszik, négyet pedig idegenben. Az UEFA képviselői szerint ez azért lesz jó, mert sokkal több izgalmas mérkőzés lesz, a nagy csapatokra több nehéz mérkőzés vár, a kisebbeknek pedig több esélyük lesz pontokat gyűjteni.

A Manchester City például eddig a második, a harmadik és a negyedik kalapból kapott egy-egy ellenfelet, mostantól viszont az első kalapból is kap kettőt, a másodikból is és a harmadikból, valamint a negyedikből is. Az új idény kalapbeosztása alapján például a City a ligaszakaszban játszhatott volna akár a PSG-vel, a Bayernnel, a Real Madriddal, az Internazionaléval, a Milannal, a Sahtarral, a Real Sociedaddal és az Union Berlinnel, míg a kisebb csapatok értelemszerűen szintén több könnyebb ellenfelet kaphatnak majd. Kérdés persze, ez mennyire befolyásolja a végső sorrendet. Vélhetően tényleg több izgalmas összecsapás lesz, de jó eséllyel továbbra is nagyrészt ugyanazok a csapatok jutnak majd el a legjobb nyolc vagy négy közé, mint eddig.

Az UEFA képviselői hangsúlyozták, hogy az új formátumot illetően kikérték az edzők, a klubok, a játékosok és a szurkolók véleményét is, és azt is elmondták, hogy a sokak által kedvelt csoportkört már elavulttá vált, és megváltoztak a meccsnézési szokások, mivel sokan megosztott képernyőn és online követik a találkozókat. Ehhez pedig nem árt, ha van izgalom és tét, és nem fulladnak unalomba az összecsapások. Az átalakítást egyebek mellett azzal indokolták, hogy sokszor az utolsó egy-két fordulóban már több teljesen érdektelen mérkőzés volt a csoportkörben, és nemegyszer előfordult, hogy a hatodik játéknapra már minden lényeges kérdés eldőlt. Ez mostantól tényleg nem nagyon történhet meg, az első nyolcba nem lesz egyszerű bekerülni, és a játékosokat nyilván motiválja majd, hogy a sűrű versenynaptár mellett nem akarnak majd még egy pluszkört játszani. Továbbá, ahogyan már írtuk, az sem mindegy, hogy valaki az 1., vagy a 4., vagy épp a 7. helyen végez, az egyenes kieséses szakaszban ugyanis ennek megfelelően kap ellenfeleket. Pontazonosság esetén pedig a gólkülönbség, majd a több győzelem rangsorol, ami szintén jót tehet a mérkőzéseknek.

Jelentős változtatás még, hogy a selejtezők során a bajnoki ágról mostantól nem négy, hanem öt csapat jut fel a „főtáblára”, vagyis a kisebb kluboknak, köztük a magyar bajnoknak is, valamivel több esélyük lesz odakerülni. Minden sorozatban lesz egy úgynevezett exkluzív hét is, amikor csak az adott kupasorozat mérkőzéseit rendezik meg, vagyis lesz olyan hét, amikor csak BL-, és olyan is, amikor csak El- és csak Ekl-találkozók lesznek hét közben. Természetesen ezenkívül is lesz még sok kisebb-nagyobb változás, és biztosan idő kell majd, amíg a szurkolók megszokják az új lebonyolítási rendszert, amely remélhetőleg beváltja majd a hozzá fűzött nagy reményeket.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik