A négy bajnoki osztályban 120 páros csatázik majd a diósgyőri ralin

Vágólapra másolva!
2024.05.17. 19:47
Hadik András is ott lesz a mezőnyben
Lezárult a nevezési időszak, ismertté vált a II. Hell Diósgyőr Rally mezőnye. Az aszfaltos futamon a négy bajnoki osztályban 120 páros csatázik majd egymással a helyezésekért – derült ki a szervezők közleményéből.

 

A verseny május 24-én, pénteken látványos rajtceremóniával kezdődik, szombaton és vasárnap pedig a gyorsasági szakaszokat bonyolítják le. A verseny központja a DVTK Stadionnál lesz, ott lesz a szervizpark és a rajt.

„Miskolc és Diósgyőr nagyon hiányzott már számunkra – jelentette ki Turán Frigyes. – A korábbi tesztek alkalmával már jártam a stadionnál, a központ nagyon szép, igényes, a szervizparkkal kapcsolatos igényeket pedig maradéktalanul ki lehet majd elégíteni. Fontos számunkra is a jó elhelyezés, hiszen egyáltalán nem mindegy, milyen helyen tudunk tábort verni. Alapvetően pozitív szemléletű ember vagyok, most is optimistán várom a futamot.”

Velenczei Ádám Veszprémben nem ért célba, ezért a II. Hell Diósgyőr Rallyn nem hibázhat, ha az esztendő végén szeretne jó eredménnyel zárni: „Hogyha a magyar rali fellegvárairól kell beszélni, akkor egyértelműen Pécset és Miskolcot említeném meg. Boldog vagyok, hogy visszatérhetünk Borsodba, hiszen ez a környék nagyon sok nagyszerű versenyzőt adott sportágunknak, a Bükk révén pedig olyan pályákat, amelyek mind a mai napig szenzációsak. Nekünk nem lehet más feladatunk, mint hogy a veszprémi nullázás után a lehető legtöbb pontot gyűjtsük be Diósgyőrben.”

Hadik András, a korábbi négyszeres magyar bajnok versenyző hazai pályán nyomhatja a gázpedált: „Felvetődött egy külföldi futamon történő indulásunk is, de végül a hazai viadal mellett döntöttünk. Ismerjük a környék szakaszait, ami talán előnyt jelenthet számunkra, ugyanakkor látjuk, hogy a hazai élmezőny pokolian gyors, ezért minden tudásunkra szükség lesz ahhoz, hogy felvegyük a versenyt. Bízom benne, hogy a DVTK Stadionnál és a gyorsasági szakaszokon is sok nézővel találkozunk, és a biztonság maximális betartása mellett mindenki jól szórakozik majd.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik