Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon

Vágólapra másolva!
2024.05.14. 09:24
A világ egyik legeredményesebb versenyzője, Kőváriné Ivánfi Brigitta négy érmet is szerzett (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar válogatott minden kategóriát beleszámolva 31 érmet, köztük 15 aranyat szerzett a Pozsonyban megrendezett szkander Európa-bajnokságon.

 

A sportági szövetség közlése szerint a szlovák fővárosban a világ egyik legeredményesebb versenyzője, Kőváriné Ivánfi Brigitta négy érmet is szerzett. A felnőtt kategóriában jobb kézzel aranyérmes lett a 70 kilósok között, ballal másodikként zárt, míg mastersben jobb kézzel és ballal is Európa-bajnok lett.

Mellette Donkó Márk (felnőtt, 55 kg), Kelemen László (grand masters, bal kéz, 90 kg), Simon Tibor (masters, jobb kéz, 80 kg), Balogh István (grand masters, jobb és bal kéz, 100 kg), Kónya Lajos (grand masters, jobb kéz, 80 kg), Botta-Dukát Gábor (junior, jobb és bal kéz, nehézsúly), Krasnyánszki Nóra (serdülő, jobb és bal kéz, 70 kg), Botta-Dukát Bettina (serdülő, jobb kéz, 60 kg) szerzett még aranyérmet, illetve a csapat is első lett.

A magyarok korábban még nem szerepeltek ilyen jól ebben a sportágban az Eb-n.

„Fantasztikus eredményekkel térhettünk haza Szlovákiából, külön öröm, hogy az összes kategóriában sikerült nagy csatákat vívni. Az Eb előtti kongresszuson eldőlt, hogy 2026-ban mi rendezhetjük meg az Európa-bajnokságot, ami szintén nagy sikernek számít” – nyilatkozta Csabai Atilla, a Magyar Szkanderszakszövetség elnöke.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik